Kedves Krónika-olvasó!

Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.

Egy húszéves vezércikk újrafogalmazása

Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.

Húszéves a Krónika!

Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.

Makkay József

Makkay József

A szeretők is emberek

Kereken négy évvel ezelőtt történt a bukaresti Colectiv klub tragédiája, amikor a teremben pusztító tűzvész 64 fiatal halálát okozta, többtucatnyian pedig súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

Balogh Levente

Balogh Levente

Lesz-e EMNP-MPP-nász?

Igencsak sikerült meglepniük a közvéleményt a botrányok és belviszályok tépázta Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek, amikor két tagkizárás között arról is döntöttek, hogy egyesülési javaslattal keresik meg az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).

Pataky István

Pataky István

Mentsétek meg Dan Barnát

Dzsihádot indítottak Dan Barna ellen. Ezt a frappáns megállapítást tette a Mentsétek meg Románia (USR) egyik ifjú titánja. A remek színész, Ion Caramitru fia azután szakértett egyet Facebook-oldalán, hogy a DNA hivatalból indított vizsgálatot az USR államfőjelöltje ellen.

Kiss Judit

Kiss Judit

A szükséges rossz

Senki sem gondolja, hogy nem ró többletterhet a romániai magyar diákokra, hogy a fontos megmérettetéseken, az érettségin és kisérettségin, valamint nem mellékesen a 12 évnyi iskolai időszak alatt is többet kell tanulniuk többségi társaiknál.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyarország: győztesek és győztesek

Több mint egy hét eltelt már a magyarországi önkormányzati választások óta, amely után mind a kormányoldal, mind az ellenzék győztesnek tartja magát, de a kedélyek még mindig nehezen csillapodnak.

Makkay József

Makkay József

Klímahiszti vagy valós aggodalom?

Nem kell környezetvédelmi szakembernek lenni ahhoz, hogy érezzük a gyors éghajlatváltozás következményeit. Amiről nem csak tévéhíradókból értesülhet az ember, hanem közvetlen környezetéből is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Káoszkoalíció

Szinte már szórakoztató azt látni, ahogy a szociáldemokrata párti (PSD) kormányt megbuktató ellenzéki pártok a sikeres akció utáni örömmámorból felocsúdva hirtelen rádöbbentek: tulajdonképpen semmi, vagy legalábbis nagyon kevés közös van bennük azon kívül, hogy egyetlen céljuk volt: a Viorica Dăncilă vezette kormány &a

Pataky István

Pataky István

Imázsromboló kormánybuktatók

Ma még nem tudjuk, hogy bizalmat kap-e a parlamenttől Ludovic Orban csapata. Abban viszont már most egészen biztosak lehetünk, hogy szinte lényegtelen a miniszterelnök személye egy olyan kormány élén, amelynek vázát a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képezi.

Kiss Judit

Kiss Judit

Kinél van a nádpálca?

Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor nádpálcával, körmössel, sarokba térdeltetéssel büntették a gyerekeket az iskolában, vagy amikor az óvodásoknak hátratett kézzel, csendben kellett üldögélniük a teremben, hogy ne csináljanak rosszat.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Csak forint ne legyen?

Isteni szerencse, hogy felívelő pályán a román gazdaság, amelynek rövid és középtávú kilátásait nem lengik körül semmiféle baljós árnyak.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Gazdasági kihívások, avagy a PSD öröksége

Nincs könnyű helyzetben a kormánybuktató román ellenzék. És nem csupán amiatt mondjuk ezt, hogy eltérő politikai nézeteik, illetve a kormányzást illető elképzeléseik miatt nem lesz olyan egyszerű kormányt alakítani, és azt a parlamenttel elfogadtatni, mint amilyen egyszerűen sikerült eltávolítani a hatalomról a Dăncilă-kabinetet.

Pataky István

Pataky István

Nincs román igény magyar szavazatokra

Az utóbbi harminc év szomorú tapasztalatai alapján kijelenthető: addig jó, amíg a román közbeszédben, sajtóban nincs szó magyarokról.

Kiss Judit

Kiss Judit

Az okostelefon árnyéka

Okostelefonnal a kezében kel és fekszik a gyerek, képernyőn keresztül barátkozik, kommunikál, tanul (ha tanul), játszik, szórakozik. Ha szólnak hozzá, oda sem figyel, teljes mértékben leköti a pillanatonként sok-sok villódzó képet kínáló virtuális világ.

Balogh Levente

Balogh Levente

Amitől Bukarest retteg

Románia továbbra sem ad mást, csak ami a lényege: következetesen megpróbál ellenszegülni minden olyan kezdeményezésnek, amely a kisebbségi jogok ügyének nemzetköziesítésével kapcsolatos.

Makkay József

Makkay József

Ingyen sör és kisebbségi jogok

Egy merész marketingakció nyomán – ingyen sört és ingyen kolbászt kínáltak több százezer embernek – az ötéves születésnapját ünneplő Csíki Sör Manufaktúra csíkszentsimoni telephelyére mintegy negyvenezer ember özönlött székelyföldi településekről, és távolabbról is.