Balogh Levente

Balogh Levente

Tilalom és felelősség

2020. március 27., 15:182020. március 27., 15:24

2020. március 27., 15:182020. március 27., 15:24

Most a gyerek iskolai igazolásai helyett magamnak írhatom az igazolásokat, ha le akarok menni a boltba – egyesek ezzel a poénnal próbálták a közösségi hálón elütni az élét annak, hogy a héten Romániában is szigorodott a kijárási tilalom, így saját felelősségre kitöltött nyilatkozat nélkül nem lehet még bevásárolni sem.

Pedig akár még ennél is lehetne rosszabb, hiszen a munkába járás és a bevásárlás mellett olyan, szabadidős tevékenységeket is engedélyeznek, mint a kocogás és a kutyasétáltatás, amelyek akár fölösleges „luxusnak” is tűnhetnek, ugyanakkor a 21. századi, nyugati civilizációban szocializálódott ember számára a mindennapok részévé váltak.

A hatóságok tehát a nyilatkozat olasz, francia és spanyol példáját átvéve az állampolgárok felelősségtudatára apellálnak – bár elnézve azt, hogy az amúgy sem a szikár, szabálykövető magatartásukról közismert latin népeknél, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban is sokan visszaéltek például a sportolást és kutyasétáltatást lehetővé tevő engedménnyel, az indokoltnál több időt töltve otthonukon kívül, mások társaságában, nehéz nem arra gondolni, hogy nálunk is számíthatunk majd hasonlóra, csak hatványozottan. Különösen annak fényében, hogy a házi, sőt az intézményes karanténból is sokan kiszöknek.

Az egyébként egy ideje vita tárgyát képezi, hogy a kormány időben vezette be a szigorú kijárási tilalmat vagy sem – és itt már nem csupán az állampolgári, hanem a választott elöljárói felelősség is fölmerül. Hiszen Romániát a becslések szerint közel egymillió, de még a hivatalos adatok szerint is majdnem háromszázezer olyan ember árasztotta el az elmúlt napokban, hetekben, akik a járvány által leginkább sújtott területekről érkeztek vissza.

Bár velük szemben sem ildomos a kollektív „bűnösség” elvét alkalmazni, azért azt talán föl lehet vetni, hogy azok, akik még a karanténintézkedések bevezetése előtt érkeztek, amolyan időzített bombaként járkálnak szabadon, azokról nem is beszélve, akik egyszerűen azt hazudták a határon, hogy nem súlyosan fertőzött országokból jöttek, hogy így kerüljék el a karantént.

Sokaknak szöget ütött a fejébe, hogy ennek ellenére hétfőtől csupán „lájtos” kijárási tilalmat vezettek be, vagyis csak éjszaka kellett igazolást vagy nyilatkozatot maguknál tartaniuk az utcán tartózkodóknak – miközben nappal csupán „ajánlották” az otthonokban maradást. Kormányközeli körökből kiszivárgott az információ, hogy erre azért volt szükség, mert a rendőri és csendőri kapacitásokat az országba Nagylaknál beözönlő, hazatérő román vendégmunkások konvojainak az ország különböző sarkaiba való hazakísérése kötötte le, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozzák a karantén megúszását. Ezért aztán arra már nem maradt volna elég rendfenntartó, hogy nappal is az utcán ellenőrizze a járókelőket. Ami akár elfogadható érv is lenne – ha szerdától, éppen a rendőrökre és csendőrökre nehezedő terhek enyhítése érdekében nem küldték volna utcára a hadsereg egységeit is rendészeti feladatok végrehajtására. Ezzel az erővel már hétfőtől vagy vasárnaptól is ki lehetett volna vezényelni a katonákat.

Arról nem beszélve, hogy a legmagasabb szinteken is káosz uralkodik: határozottan nem bizalomerősítő jelzés a polgárok irányába, hogy az egészségügyi miniszternek épp a járvány felfutásának időszakában kellett távoznia tisztségéből – persze az egészségügy kaotikus helyzete, a védőeszközök hiánya miatt megfertőződött egészségügyi dolgozók és az össze-vissza nyilatkozatok ezt indokolttá is tették. Ráadásul olyan „bakit” is képesek voltak elkövetni, ami akár még súlyos következményekkel is járhatott volna, sőt még járhat is. Az ugyanis, hogy a kijárási tilalom szigorítását bejelentő Klaus Johannis államfő teljes szobafogságot helyezett kilátásba az idősek számára, bizonyára sok 65 év fölötti polgárt ejtett kétségbe, illetve hajtott ki az utcára, boltba még kedden délután – miközben a cél éppen az ő védelmük lenne. Ludovic Orban miniszterelnöknek kellett este a főnöke hibáját helyrehoznia, amikor jelezte: néhány órára azért kimozdulhatnak. Ilyen helyzetben ilyen kommunikációs rövidzárlatokat nem engedhet meg magának egy felelős államvezetés.

Bár ezek nem túl kedvező előzmények, azért reménykedhetünk abban, hogy a kijárási tilalmat az olasz és spanyol elrettentő példából okulva még idejében rendelték el ahhoz, hogy megelőzzük az ottani helyzet itteni megismétlődését. Ebben pedig – ahogy azt már jeleztük – a hivatalos szervek mellett a polgárokra is jókora szerep hárul: ami rajtunk múlik, tegyük meg, és lehetőleg maradjunk otthon.

Hogy két-három hét múlva ne a belföldi híradásokban szembesüljünk mindazzal, ami ma az olaszoknál vagy a spanyoloknál zajlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.