Legyen szó hagyományos vagy online oktatásról, meg kellene őrizni a gyerekek tudásszomját
Fotó: Veres Nándor
Hidegzuhanyként érte a hazai pedagógustársadalmat, hogy a személyes jelenlétű tanítás helyét virtuális osztálytermek vették át a járványügyi intézkedések miatt. Többnyire jól érzékelhető tanácstalanság, bizonytalanság és szkepszis övezi a rendeletet, miszerint az otthon ülő gyerekeket egyelőre meghatározatlan ideig online felületen kell oktatni, tanítani.
2020. március 29., 09:562020. március 29., 09:56
2020. március 29., 10:012020. március 29., 10:01
Az új platformok teljesen új tanítási feltételeket, és alapvetően más pedagógiai módszereket igényelnek, nem beszélve az – online felületek hozzáféréséhez feltétlenül szükséges – digitális kompetenciákról. Bár az oktatási minisztérium részéről ez a fajta megoldás észszerűnek tűnik, különösen, hogy az oktatásról szóló közbeszéd állandó visszatérő megállapítása, hogy a gyermekek egyre több időt töltenek online felületeken – a pedagógusok egy része mégis értelmetlennek, sőt bizonyos esetekben károsnak tartja az internetes távoktatást.
Nem csoda, hisz az online elérhető ismeretanyagok, oktatóvideók, oktatószoftverek, e-könyvek idegenek a nemzeti tanterv anyagától, s így ezeket az oktatók döntő többsége nem is ismeri, vagy ha igen, nincs vele konkrét pedagógiai tapasztalata. Bár az új, digitális tanítási módszerek iránt érzékelhető egyfajta nyitottság, ezek a kezdeményezések – számos pozitív eredmény felmutatásának ellenére is – csak az alternatívák szintjén érvényesültek, és nem épültek be a közoktatás egészébe.
Az internetes távoktatás gondolata korántsem új keletű felvetés. Öt csíkszéki település hat tanintézetének zenepedagógusaként magam is közel két hete online oktatok, a tanulói csoportokban többször láttam megosztott tartalmakat a Khan Academy YouTube-csatorna oktatói kínálatából.
A felület alapítója, Salman Khan negyvenes éveiben járó louisianai befektetésialap-elemző, akinek nagy valószínűséggel nem állt szándékában forradalmasítani a tananyagot. Kezdetben rövid oktatóvideókat készített egyik távolabb élő unokahúgának, akinek nehézségei voltak a matekkel.
Később azon találta magát, hogy – a világhálón keresztül – egyre többen kezdik el használni a videókat, mígnem 2009-re olyan támogatók álltak a Khan Academy mögé, mint Bill Gates és a Google. Hasonló sikereket ért el Marc Prensky és Jane McGonigal, akik az internetes játékok dinamikáját hasznosítva értek el kimagasló eredményeket, vagy akár Silvina Gvirtz, aki egy notebook segítségével adta vissza a Buenos Aires szegénynegyedeiben élő gyerekeknek a tanulás örömét. De ez csak alig néhány azon próbálkozások százaiból, amelyek a modern technológia, az internet révén adtak új irányt az oktatásnak.
A szkeptikusok többsége nem feltétlenül az online oktatás hatékonyságában kételkedik. Bármennyire is kecsegtetőek a technológia vívmányai, talán mindannyian egyetértünk abban, hogy az egyre gyorsuló információáramlással, az ismeretekhez való szinte azonnali hozzáféréssel nem feltétlenül lettünk boldogabbak. Mindannyian emlékszünk még azokra az időkre, amikor ha valamire kíváncsiak voltunk, komoly erőfeszítéseket kellett tennünk annak érdekében, hogy bizonyos információkhoz hozzájussunk.
Ugyanakkor régen azt is tudtuk, hogy a kíváncsiságaink között rangsorolnunk kell, ugyanis nem jut fizikai idő mindenik kielégítésére. Éppen ezért kénytelenek voltunk csakis azokra fordítani energiát, amelyek valóban érdekeltek minket. Ma, amikor minden adat egy karnyújtásnyira van tőlünk, azt vesszük észre, hogy nem vagyunk képesek megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől.
Így van ez a gyerekeknél is. Egyazon információhalmazba raktározódik el a Püthagorasz-tétel és Lady Gaga első nagylemezének kiadási dátuma – a lapszéli reklámból. Talán a lényeg ott vész el, hogy a megszerzett információ nem nyeri el bennünk a megfelelő helyét, azaz nem leszünk általa többek. Az az érzésünk – különösen a közösségi média felületein –, hogy nem is mi keressük az információkat, hanem azok találnak meg minket, s ezáltal – miközben észre sem vesszük – egyre türelmetlenebbek, frusztráltabbak leszünk.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Természetesen az online oktatás csakis jól szervezett formában hozhat érdemi eredményeket, ahol a gyerekek átlátható, befogadható mennyiségű és minőségű feladatokat kapnak, amelyeket nyomon követhető formában értékelni lehet. Nagyon hamar rájöhettünk, hogy online felületen reménytelen próbálkozás a kerettanterv szerint előírt anyagot megtanítani. Tekintettel arra, hogy a távoktatás kivitelezése minden pedagógus személyes találékonyságára van bízva, talán érdemes lenne inkább olyan tartalmakra összpontosítani, amit majd hagyományos osztálytermi keretek között nem tudunk megosztani a gyerekekkel.
Nyilvánvaló, hogy egyesek gyorsabban, mások lassabban tanulnak. Azt, hogy egy adott tanuló lépést tart-e az osztállyal, vagy lemarad, intellektuális képességei mércéjének tartjuk, és ez baj. Az otthontanulás segítségével mindenki – valamelyest – a saját tempójában tanulhat. Azonban számos olyan probléma is felmerült, amelyek valóban megnehezíthetik, vagy teljesen lehetetlenné tehetik az online oktatás kivitelezését. Ilyen problémát jelent például azon gyerekek tanítása, akiknek nincs, vagy körülményes hozzáférése van az internethez. Itt többnyire a gyenge anyagi hátterű tanulók esete válik kérdésessé, viszont érdekes; kimutatások igazolják, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű családok általában fontosabbnak tartják egy okoseszköz birtoklását, mint mondjuk a hálózati víz bevezetését a háztartásba.
Továbbá komoly problémát jelent a személyes kontaktushiánya a tanító és a tanuló között. A pillanatnyi gesztusok, részletekbe bemenő magyarázatok, kiegészítő kitérések, személyes elemek bevitele valamint az érzelmi motiváció az online felületen nehézkes, szinte megvalósíthatatlan.
Visszatérő mondat: „aki eddig nem tanult, ezután sem fog.” Ezzel nem értek egyet. Alapvetően minden gyerek úgy születik, hogy tanulni akar, ösztönszerűen meg akarja ismerni a körülötte lévő világot. Ezt a modern agykutatás számos eredménye igazolja. Úgy sejtem, hogy itt alapvetően két egymással ellentétes, tanulással kapcsolatos paradigmával van dolgunk. Az egyik szerint úgy véljük, a gyerekek alapvető vágya, hogy tanuljanak, a másik szerint – ami alapján az oktatási intézményeink zöme is működik – úgy, hogy a gyerekek természetüknél fogva lusták, és rá kell őket szorítani a tanulásra.
Az úgynevezett „rossz tanulók” éppannyira kíváncsiak, mint más társaik, csak ők éppen nem bírták tartani a tanterv diktálta iramot, ami odavezetett, hogy ezek a diákok elveszítették a motivációjukat a tanulásra. A közoktatás lényege az kellene legyen, hogy az óvodáskori elképesztő tudásszomjat átörökítse a serdülőkorba. Az online felületek lehetővé teszik, hogy a gyengébb képességű gyerekek is – a maguk módján – bekapcsolódjanak a tanulási folyamatba.
Mindent összevetve sok lehetőséget rejt a mostani helyzet, amit attól függően tudunk jól vagy rosszul kihasználni, hogy képesek vagyunk-e újragondolni azt, amit eddig a tanításról hittünk. Csak tőlünk függ, hogy amikor majd visszatérünk az osztálytermekbe, tanítványaink száz kérdéssel, új tapasztalatokkal, kíváncsisággal vagy a megszokott komor arccal ülnek be a padokba.
Fábián Attila
A szerző Hargita megyei zenetanár
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!