• Vélemény

Véget ért a hétvégén az ökumenikus imahét, amelyet minden évben január 18. és 25. között tartanak világszerte a keresztény egyházak.

Már a vak is látja, hogy Dorin Florea bajban van. Tisztában van ezzel a lassan 20 éve regnáló marosvásárhelyi polgármester is, aki a gyermekvállalás korlátozásáról szóló, hajmeresztő ötletelésével gyakorlatilag beismerte kétségbeesését.

Alig telt el bő két hét az új esztendőből, és a különböző erdélyi magyar politikai táborok máris megfújták a riadókürtöket, csatába szólítva híveiket.

A vonatokon uralkodó állapotok, az évről évre növekvő menetidő, csökkenő járatsűrűség – csak néhány azokból az igen nyomós okokból, amelyek miatt a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt 481 millióról nagyjából 70 millióra csökkent a vasúton utazók száma.

A legnagyobb ellenzéki párt kormányt akar buktatni, de nem akarja a miniszterelnöki tisztséget. A kormány meg akar bukni, de utána tovább akar kormányozni.

Dorin Florea él. Mármint politikailag. Fizikailag legutóbb a Marosvásárhely főterén szervezett szilveszteri dj-party végén jelent meg a pezsgőkkel felszerelkezett néhány száz városlakó előtt. 

Úgy tűnik, egyelőre nem és nem okulnak Romániában az illetékesek abból a számos, szerencsétlen kimenetelű esetből, amelynek során a fertőtlenítők nem megfelelő használata, a rovar- és kártevőirtáskor használt vegyszerek okoztak tragédiát.

A magyarokkal szemben ellenséges román állami szervek mellett még egy olyan entitás van, amely miatt nem valósulhat meg az indokolt és elvárható mértékben a magyar anyanyelvhasználat Erdélyben és a Partiumban: maga a magyar közösség.

Az elmúlt időszak fejleményei, nyilatkozatai joggal keltik azt a benyomást, hogy a román politika időnként ismétli önmagát. 

A két ország közötti háborúnak, esetleg a harmadik világháború kirobbanásának lehetünk szemtanúi? – kérdezhetik világszerte százmilliók annak nyomán, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus odáig fajult, hogy rakétatámadást indítottak egymás ellen.

Bár szerencsére jócskán akadnak a szó nemes értelmében elhivatott, lelkiismeretes, munkájukat példamutatóan végző pedagógusok, valószínűleg mindig fognak olyanok is állni a katedrán, akikről korántsem mondható el mindez.

Új év kezdetén minden egyházközségben nyilvánosságra hozzák az adott település felekezetének demográfiai mérlegét: hány gyerek született és hány elhalálozás volt az előző esztendőben. 

Egy újabb százéves évforduló kapcsán kell berendezkednünk a sérülésmentes túlélésre. Természetesen nem fizikailag, sokkal inkább idegi, szellemi tekintetben.

Talán nem rugaszkodunk túlságosan messzire a realitás talajától, ha úgy véljük: az unalmasnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető 2019-es év után még mozgalmasabb 2020-as esztendőre számíthatunk.

Klaus Johannis éve volt 2019 a romániai politikában. A szürke, nehezen fogalmazó államfő maga alá gyűrte a nemzeti liberálisokat, bólintása nélkül még levegőt sem vesznek a pártban.

Igazán „kedves” karácsonyi ajándékkal lepte meg az ország magyar közösségét Ludovic Orban miniszterelnök, amikor december 23-án kinevezte államtanácsossá Valentin Bretfeleant.

Olcsó populizmus és semmi más – nagyjából ezzel lehet összefoglalni az elmúlt évek megnyilvánulásait (nem csak) gazdaságpolitikai téren.

Harminc évvel ezelőtt Temesváron, az elnyomó, soviniszta kommunista rendszer ellen szót emelő magyar református lelkész védelmében magyarok és románok is utcára vonultak.