Mivel előzmény és példa nélküli a mostani (kényszer)helyzet, arra válaszul nyilván előzmény nélküli, eleddig ismeretlen megoldásokat kell találni, ami persze nem könnyű. Főként ha tekintetbe vesszük, hogy a romániai oktatási rendszer még járványon kívüli, megszokott kerékvágásában sem dicsekedhetett azzal, hogy zökkenőmentesen működött volna vagy képes lett volna rugalmasan, hatékonyan venni az akadályokat. Nos, a gyökeresen felfordult helyzetben azért egyelőre úgy tűnik, az iskolai élet szereplői igenis tesznek erőfeszítéseket: a tanárok igyekeznek mihamarabb kidolgozni, milyen módszerekkel lehet virtuálisan átadni a tananyagot, a tanintézetek a krízisben kialakuló stresszhelyzet „távgyógyítására” is törekszenek, remélhetőleg lesz magyar nyelvű iskolatévé, hogy a kisérettségi és érettségi előtt állóknak is segítsen a felkészülésben.

Mindez dicséretes, azonban ahhoz, hogy összehangoltan és valóban eredményesen működhessen a távoktatás, egységességre van szükség, és a minisztériumnak ellenőrzés alatt kellene tartania, hol hogyan működik avagy nem működik az online tanítás. Hiszen stratégiai elképzelés nélkül az erőfeszítések nem maradnak többek, mint szórványos cselekvések, félmegoldások. Életünknek ezt a területét rengeteg újonnan felbukkanó kérdés veszi körül, így itt is bővelkedhetünk a dilemmákban. Vajon hogyan működik majd a diákok számonkérése, munkájuk értékelése, lesz-e erre belátható időn belül egységesen kidolgozott módszer? Illetve a megváltozott viszonyok között valóban megtalálják-e a módját a pedagógusok annak, hogy felkeltsék, sőt fenntartsák az amúgy is a virtuális világhoz szokott ifjú generáció érdeklődését, motivációját? Hiszen a digitális bennszülöttek sokkal gyakorlottabban, gyorsabban és ügyesebben mozognak a digitális terekben, mint tanáraik jó része, akiknek most kell hozzászokniuk ahhoz, miként kell és lehet lavírozni a két dimenziós labirintusokban.

Aztán felmerül az a kérdés is, vajon hogyan lehetne elvárni, hogy Romániában egykettőre kialakuljon és működőképes legyen az online oktatás, ha rengeteg diák nem rendelkezik az ehhez szükséges felszereltséggel, számítógéppel, táblagéppel vagy okostelefonnal. Vagy mi a helyzet az olyan családokban, ahol több iskoláskorú gyerek van, és csak egy számítógép? És egy másik szempont: gondoljuk el, olyan országról beszélünk, ahol sok helyen – beleértve iskolákat – még most is az udvaron szégyenkezik az illemhely… Az országos diáktanács arra kérte a kormányt, hogy fektessen be több pénzt a tanárok felkészítésébe, segítsen abban is, hogy minden diák számára lehessen megteremteni az online tanulás feltételeit. Reménykedjünk abban, hogy a döntéshozók segítségével, a pedagógusok és szülők igyekezetének köszönhetően bár részben eredményesen alkalmazkodhatnak az iskolai élet szereplői a hatalmas ívű változásokhoz.

És bízzunk abban is, hogy nemcsak az iskolások, de mi mindannyian képesek leszünk higgadtan, az összeesküvés-elméleteket és a pánikhangulatot félretéve, az óvintézkedéseket betartva tanulni. Mert tanulás ideje van, talán élesen érezhetőbben, mint valaha. Meg kell tanulnunk, hogyan lehet a lehető legproblémamentesebben élni és túlélni új, egyelőre szokatlan körülményeink között. Ideiglenesen újra kell fogalmaznunk, át kell rendeznünk az iskolát éppúgy, mint gondolatainkat és életünket.