• Vélemény

Faluhelyen nagyon szeretnek beszélgetni az emberek, hiszen van hozzá elég idejük és tehetségük. Télen-nyáron, hóba-fagyba kiállnak a kapuba, és könnyebben terjednek a hírek a kontyos rádión, mint a sertésinfluenza tüsszentés útján. Estefelé, amikor a munkásember megfáradtan esik be a kanyarba, az árgus szemek már ki is lövik messziről. Kitalálják, hol volt, miért ment oda, és mért jött ilyen későn haza.

Még néhány nap, és magunk mögött tudhatjuk a 2009-es esztendőt is. Az ilyenkor szokásos számvetés során majd ki-ki eldönti, az óév örömeit és sikereit, vagy a bánatait és kudarcait tartalmazó serpenyő bizonyul-e nehezebbnek azon a képzeletbeli mérlegen. Nem vitás azonban, hogy ez az év sem marad ki a történelemkönyvekből, jegyzőkönyvezzék azok a világban, vagy akár csak Kelet-Közép-Európában történteket.

Húsz esztendővel ezelőtt azt hittem, most már minden rendbe jön. A gyűlölt kommunizmus diktátorával, pártjával, első és ki tudja még hányad titkáraival, aktivistáival, szekuritátéjával, milíciájával, egyszóval teljes elnyomó iparával és pereputtyával a múlté, eltűnik a történelem süllyesztőjében, és végre új életet kezdhetünk. Normálist, emberit. Te is így gondoltad, te is ugyanígy reménykedtél - már, aki átélted az azelőtti idők legalább...

Minden az adventi koszorúval kezdődött. A tavalyról megmaradt szalmakoszorúból kiálló százas szegekről a piros gyertyákat még sikerült eltávolítani, de már az újak felrakása teljes kudarcba fulladt. Az érdekes színű, dekoratív anyag darabokra tört a felhevített szöghegyektől. Százas szeget pedig meggyújtani nem épp szerencsés, így nálunk a hihetetlen gyorsasággal repülő hetek alatt bizony egyetlen lángocska sem csalogatta a karácsony fényét a szobába.

Meghozta hát a Jézuska az új kormányt, így a karácsony talán valamivel nyugodtabban telik majd mind a politikum, mind a polgárok számára. A tegnapi parlamenti szavazás egy három hónapja tartó nyílt konfliktusnak vetett véget, amely azért robbant ki, mert mindegyik párt létfontosságúnak tekintette az államfői tisztség megszerzését, így minden egyéb probléma másodlagos fontosságúvá, kampányeszközzé vált a választási harcban.

Az RMDSZ kormányzati részvétele nemcsak az erdélyi magyarság alapvető célkitűzéseinek megvalósítása – többek között a területi és kulturális autonómia megteremtése, az anyanyelvhasználat kereteinek bővítése, az állami magyar egyetem létrehozása – tekintetében jelent újabb erőpróbát. Jelentős kérdés az is: létrejön-e hosszú távú együttműködés, intézményes kapcsolatrendszer az erdélyi magyar közéleti, politikai szervezetek között.

Nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, információéhes világban élünk. Nem kell ehhez metropolisban élni, hisz jól tudjuk, Mariska néni is szívesebben ül Juliskánál, ahol megoszthatják egymással a tokánykészítés rejtelmeit. Az információ segít, tanít, szórakoztat, befolyásolja az életünket.

A választások második fordulója után élő tévéadásba hívtak meg, hogy egy szakértővel együtt kommentáljuk az eredményeket. A műsorba 15-en telefonáltak be a Partiumból, a Székelyföldről és Kolozsvárról, hogy elmondják véleményüket. Közülük 14-en hisztérikusan szidták az RMDSZ-t, egy betelefonáló pedig árnyaltabban bírálta a szövetséget.

Nemcsak népszokás, hanem jó móka is faluhelyen a disznótor. Az atyafiak korán reggel kimennek a hátsó udvarra, megisznak egy kupica jóféle kisüstit, és megkeresik a disznót. Keresik, mert az általában elbújik az ól hátsó sarkába, hiszen a kutya már korábban megugatja neki, ki számára fenik a kést.

Ha a parlament is úgy akarja, az RMDSZ egyévnyi szünet után ismét részt vehet az ország irányításában. Hogy a korábban a kisebbségi törvénytől a romániai magyar EP-frakció megalakulásáig minden egyes magyar ügyet megvétózó, a parlament jogköreinek megnyirbálására készülő Traian Băsescu államfő irányította demokrata-liberálisokkal megkötött frigy mennyire támadható, arról immár fölösleges írni.

Volt egyszer, hol nem volt, a múlt század közepén élt egy Rasíd ibn Szajíd al-Maktúm nevű sejk, aki már annak idején fedett sípályákat álmodott a sivatag közepére, pálma formájú, mesterséges szigeteket képzelt a tengerbe, felhőkarcolókat, óriás-bevásárlóközpontokat vizionált a parti homokra. Ma a fia, Mohamed, a jelenlegi sejk gyönyörködik mindabban a csodában, ami a pöttöm Emírségben mindebből megvalósult.

Bekövetkezett a nagy változás, amelynek a lényege az, hogy minden marad a régiben. A bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Emil Boc újbóli jelölése nyomán egyértelművé vált, hogy a miniszterelnököt valójában a továbbiakban is Traian Băsescunak hívják majd – nem mintha más PDL-s politikus, mondjuk Vasile Blaga vagy Adriean Videanu esetében nem így lett volna, de akkor legalább esély mutatkozott volna arra, hogy a kormányfő esetleg megpróbál önállóan...

Milyen kár, hogy mégsem sikerült gyakorlatba ültetni a kommunisták „a múltat végképp eltörölni” elvét. Így most itt vannak nekünk azok a régi mesék, amelyek mindenféle avítt társadalmi helyzet ábrázolásával mételyezik a tolerancia és a modern szellemiség jegyében nevelt utódokat. Itt van mindjárt Thomas, a gőzmozdony, aki több ám egyszerű, kötöttpályás mesehősnél: ő maga az igazi Gonosz, a konzervatív ideológia megtestesítője.

Most, hogy valamelyest lecsillapodtak az államfőválasztás eredménye nyomán elszabadult indulatok, és a vesztes félnek is együtt kell tudni élni a gondolattal, hogy az alkotmánybíróság hitelesítette a régi-új elnök mandátumát, már csak egy kérdés maradt nyitva.

Az első hó mindig említésre méltó, akkor is, ha már közhelyszámba megy. Az útügyeseknél viszont biztos ismeretlen a fogalom, nem tartottak felkészítő tanfolyamot arról sem, mit jelent a meteorológiai szolgálat sárga jelzése. Mint minden évben, idén is váratlanul érte a hatóságokat a havazás, igazuk is van, nem tudom, hogy képzelte ez a fejtörést okozó csapadék, hogy december közepén lehulljon.

Volt egy álmunk 1989 decembere előtt: szabaduljunk meg az embertelen Ceauşescu-rezsimtől. A Tőkés Lászlót védelmezők gyűrűjéből éppen húsz esztendeje elindult temesvári ellenállás valóra váltotta ezt, de mert tovább álmodtunk, nem vagy alig vettük észre, hogy a forradalmat ellopták.

Bevallom, soha életemben annyit és annyira töményen nem unatkoztam, mint a különféle iskolás előadásokon. És félreértés ne essék, nem a pedagógusokat akarom ostorozni (már megint), mert méltányolom és elismerem azt a mérhetetlen pedagógusi munkát, türelmet és igyekezetet, amivel megpróbálják kihozni a maximumot és elérni a lehetetlent.

Amire számítani lehetett, bekövetkezett: Traian Băsescu győzelmét követően bomlóban a néhány hete még ellene összekovácsolt koalíció, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a PDL-nek immár a liberálisok nélkül is meglesz a kormány parlamenti megszavazásához szükséges többsége.