• Vélemény

Bár a függetlenségről vasárnap megrendezett katalóniai népszavazásnak hivatalosan semmilyen jogi következménye nincs, az eredmény – amelyen a többség a hivatalosan autonóm közösségként meghatározott tartomány önállósodása mellett voksolt – komoly figyelmeztetést jelenthet mind Madrid, mind a többi olyan ország számára, amely nem, vagy csak korlátozva ismeri el a közösségi jogokat.

Nem rágja tovább a körmét az újraszámlálás miatt az exit poll győztes paprikajancsi diplomata preşedintele din seara de duminică (röviden PSD-) és a keljfeljancsi tengerész preşedintele din dimineaţa de luni, vagyis a PDL-jelölt.

Nem az a baj az RMDSZ-szel, hogy úgy váltogatja politikai partnereit, mint pedáns ember az alsóneműjét. Az erkölcsiségre, következetességre nevelt választópolgárnak is hozzá kell szoknia, hogy a hatalom megszerzéséről szóló politikában teljesen más értékrend uralkodik, mint a hétköznapokban.

Örülhetünk, hogy a híres mobiltelefon-gyártó cég kivonult a német területről és hozzánk telepedett. A nemeszsuki üzem alkalmazottai ugyanis mindennap hazavisznek valamilyen értékes alkatrészt, így gyarapítva a nemzeti összvagyont. Ezt a mentalitást még a régi, közös értékeket hangoztató rendszerből örökölték, amikor mindenki lopott, mégsem hiányzott semmi sem.

„Nem szavazok a vörösökre!” – hangzott nem egy romániai magyar részéről az érv annak alátámasztására, hogy miért nem a PSD államfőjelöltjére adja voksát. Az elv tiszteletre méltó, hiszen 45 évnyi kommunista garázdálkodás után jó érzésű ember valóban nehezen tud szeretnivalót találni bármely utódpártban. Csakhogy.

Jókora felzúdulást keltett a magukat progresszívnak és haladónak mondó körökben, hogy Svájc polgárainak többsége népszavazáson utasította el további minaretek építését az országban. A haladár zümmögőkórus azonnal az emberi jogok és a vallásszabadság súlyos megsértéséről kezdett jajveszékelni – holott a kezdeményezés amúgy nem befolyásolja különösebb mértékben az országban élő mintegy 400 ezer muszlim vallási életét, a már meglévő több...

A kommunizmus Romániában tovább él. Ha valaki kételkedik ebben, lapozza csak fel a napisajtót alig néhány hétre visszamenőleg, vagy emlékezzen csak azokra a hírekre, miszerint szülőfalujában (-városában?), Scorniceşti-en szobrot állítanának annak a véreskezű kommunista diktátor Nicolae Ceauşescunak, aki húsz évvel ezelőtt tűzparancsot adott, magyarabbul: a kibírhatatlan rendszer ellen élelemért, melegért és szabadságért tüntetőkbe lövetett.

Nem mindennapi eseményben volt részem szombaton korán reggel, amikor félórányit ténferegtem Kolozsvár központjában. Gondoltam kihasználom a lehetőséget, s elmegyek csodát látni a Főtérre, mert amióta felújították, vagy sötétben láttam, vagy olyan zsúfolt volt, hogy csak végigsurrantam a szélén, nehogy megzavarjak valakit a kolinda hallgatásában.

Sok szó esik manapság arról, hogy nem jó az országnak a politikai instabilitás elhúzódása. Nem jó, hogy nincs teljes jogkörrel felruházott kormány, hogy nem születhetett meg a 2010-es költségvetés, és hogy a Nemzetközi Valutaalap nem utalta át a megítélt hitel következő részletét. Az sem jó, hogy az elnökválasztás sem tisztázta egyértelműen az erőviszonyokat.

Végre Erdélyben is van autópálya. Rövid és félkész ugyan, de a mienk – szólhatna a közismert magyar narancs parafrázisa. Balkáni státusán nem változtat az sem, hogy a legdrágább nyugati gyártmányú autók száguldanak rajta sok száz kilométer órával. Rövidségét az érzékelteti a legjobban, hogy mire felgyorsul rajta egy nyugdíjaskorú hazai gépkocsi, már véget is ér.

Amikor a legtöbben azt bizonygatják, az államfőválasztás vasárnapi fordulóját az erdélyi és a külföldön élő szavazópolgárok döntötték el, sokan nem merik bevallani, hogy Traian Băsescunak valójában a média biztosított újabb ötéves cotroceni-i bérletet. Öt évvel ezelőtt a DA Szövetség jelöltje ugyancsak sokat köszönhetett a sajtónak, amelynek egy szelete olyan körülmények között is egyensúlyt próbált teremteni a kampány során, hogy ellenfele,...

Vasárnap este óta Mircea Geoană kétszer is bemutatta, miként képes egy politikus egy nap leforgása alatt kétszer is hülyét (jó, maradjunk inkább az iliescui jelzőnél: együgyűt) csinálni magából. Nevetséges, hogy az urnazárást követően produkált örömtánc, a diadalittas székfoglaló beszéd közepette egy pillanatig sem futott át az agyán: egy politikai megmérettetésen nem elég megnyerni az exit pollt, győzni kell a választáson is.

Zsófi a tömörítés nagymestere. Ez nem azt jelenti, hogy akár egy percig beáll a szája, de egy témára fókuszálva mondandója néhány tőmondatra vagy szóra szorítkozik. Mert például a negyvenperces bábelőadást így mesélte: jött Béla, majd a herceg bácsi, végül a sárkány és vége.

Bár az exit poll adatokkal nem árt csínján bánni, hiszen nem hiteles eredményeket, hanem „bemondásra” rögzített szavazói preferenciákat jelölnek, a jórészt egybecsengő eredmények mégis azt látszanak igazolni, hogy öt év után új lakó költözhet a Cotroceni-palotába.

„Még, hogy gazdasági válság lenne itt?! Azt mondjátok, hogy krízis van nálatok?” – méltatlankodott a szimpatikus, nagyszakállas öreg, miközben a tegnap reggel szánját készítette elő a hosszú viszszaútra. Valahogy nem fért a fejébe, hogy mifelénk miért panaszkodik neki a fél világ, amikor Amerikában mindenki azzal dicsekszik, hogy az államok már jócskán kilábaltak a trágyából, hasonló véleményeket hallott Európa civilizáltabb felében, de még...

Politikai csatatérhez hasonlít néhány nappal az államfőválasztás második fordulója előtt Románia, ahol a közszereplők, a média és a véleményformálók szisztematikusan azzal mossák a lakosság agyát: december 6. után gyökeresen megváltozhat az életük, ha.

Létezik egy hangzatos kifejezés: karaktergyilkosság. Ez nem azt jelenti, hogy egy képregényrajzoló kiiktatja a történetből az egyik főhőst, mint Robint a Batman Halál a családban című epizódjában, hanem azt, amikor egy politikust ellenfelei személyében próbálnak lejáratni.

A hírhedt 2004. december 5-i állampolgársági népszavazás kudarca mellett még egy, hasonló horderejű esemény vonult be a köztudatba a magyar nemzet magyarok általi arculcsapásának modernkori archetípusaként: az, amikor Medgyessy Péter akkori magyar kormányfő az RMDSZ felső vezetőinek társaságában koccintott Adrian Năstase román miniszterelnökkel a budapesti Kempinski szállóban december elsején, azon a napon, amelyen a románok Erdély Magyarországtól való...