2010. január 07., 10:032010. január 07., 10:03
A tervezett fast food adót kapásból bírálók – elsősorban természetesen a gyorsétteremláncokat működtető, közvetlenül érintett multinacionális cégek, élelmiszer-ipari illetékesek – azonban sajnos nem a lényegről beszélnek, amikor az ágazat csődjét vetítik előre. Egy adónem bevezetése önmagában még nem „született rossz”, bármilyen adófajta viszont legalább három feltétel teljesülése esetén éri el a célját.
Egy illeték akkor tekinthető jónak, ha könnyen begyűjthető, nem lehet kibújni a befizetése alól, és ha az ebből befolyt összeget hatékonyan felhasználják. Márpedig erős kételyeink vannak azzal kapcsolatban, hogy a többletbevétel valóban a közegészség jobbítását szolgálja majd, arra pedig készek vagyunk mérget venni, hogy különböző trükkökkel – teszem azt a chips burgonyaszirommá történő átkeresztelésével – sokan elbliccelik majd a különadót.
Amellyel többek között az a baj, hogy nem tudni, milyen alapvető célt szolgál. Ha ugyanis egyszerűen többletbevételt akar szerezni az egészségügy költségvetésébe, akkor erre rengeteg más módszer létezik, amennyiben viszont a cél leszoktatni a lakosságot az egészségtelennek tartott élelmiszerek és italok fogyasztásáról, akkor meg sokkal drasztikusabb lépések kellenek (a jelenlegi ár tízszereséért például már nem sokan vennének hamburgert).
A kérdés másik vetülete, hogy miközben a hot dogot, pizzát, rigójancsit, szénsavas üdítőitalokat előállító, importáló vagy forgalmazó társaságokra kivetett adót minden bizonnyal a fogyasztó pénztárcája sínyli meg, miben válogathat majd ezután a gyorséttermet olcsósága miatt látogató ügyfél? Ki fog egészséges élelmiszert, italt kínálni megfizethető áron a szerény anyagi körülmények között élő, ebből kifolyólag olcsón, gyorsan és egészségtelenül táplálkozó rétegnek? Amely – mivel továbbra sem tudja megengedni magának például a méregdrága biokaját – továbbra is az adalékanyagokkal „fűszerezett” menüvel fogja tömni magát, csak sokkal drágábban.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.