2010. január 13., 10:082010. január 13., 10:08
Ez a forgatókönyv nagyon hasonlít a hétköznapi életünk történéseire, ott van például a gazdaság, a politika, ami folyamatosan fáj, csak néha enged, vagy szorít az ember idegzetén egy sort. S ha ez a két jelenség – ami akarva-akaratlanul befolyásolja életünket – belekapaszkodik ebbe az ördögi körbe, akkor nem marad más nekünk, csak tűrni az erősebb, vagy épp gyengébb döféseket.
Jön egy új év, tele áremelésekkel, aminek fájdalmát enyhíti a húsvéti ünnepelés, az anyák napja, születésnapok, amikor gondolatainkat könnyebb elterelni a nyilallásokról, majd egy év végi elszámolás, ennek lüktetését a karácsonyi hangulat gyógyítja kissé.
S ha átgondoljuk, jól ki van találva ez a folyamat, hisz ha mindig erős lenne a nyomás, valószínű, gyakrabban és korábban fellázadnánk, mint szoktunk. Így könnyen „beetet” minket a fájdalom, a roszszat abban a reményben éljük túl, hogy nemsokára kis nyugtunk lesz, s közben észre sem vesszük, hogy a gyenge lüktetés is erős lesz, s a végén már az ájulás környékez bennünket.
Akkor jön egy segítő kéz, gyógyszerként vet nekünk egy koncot, amitől újra visszatér az erőnk egy időre. Ilyen segítő kéz például a megnövelt adóterhek körüli kedvezmény, miszerint aki az év első heteiben kifizeti kötelezettségét, a megemelt összeg felét megspórolhatja.
De átírhatnám ezt a forgatókönyvet a szerelmi kapcsolatokra is, és sok más dologra, amelyre oly sok energiát pazarolunk. A szemfényvesztés művészetét sokszor saját magunkon gyakoroljuk, s idővel megtanulunk úgy élni, hogy csak a kellemes dolgokat tároljuk el orvosságként, a negatív tapasztalatokat pedig, mint a rossz fogat, minél hamarabb szemétbe dobjuk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok