2010. január 05., 10:152010. január 05., 10:15
Elégedetten ültem le a számítógép elé megírni a magvas gondolatokat, közben azon kuncogtam magamban: nocsak! hadd olvassák a más vidékeken élők, mi, gyergyói székelyek, nem vagyunk fellegekben járó népség, minden mende-monda ellenére inkább az jellemző ránk, hogy döntéseinket megfontoljuk és reális, szilárd alapokra helyezzük.
Aztán a „körbekérdezés” után következett rengeteg munka, munka, munka, vészesen közelgett a szilveszter is, és én egyre fáradtabb lettem. Barátaim, rokonaim óvatosan „pedzegették”: milyen tervem van szilveszterre, és tettek jobbnál jobb ajánlatokat. Na, de minél inkább unszoltak a bulira, bennem annál inkább kezdett kikristályosodni a gondolat: nem megyek sehová!
És úgy is lőn… Szépen otthon maradtam a macskámmal, de attól még megadtam a módját az óévbúcsúztatónak: megterítettem ünnepélyesre az asztalt – a macskának is – és tálaltam az előre elkészített ételeket – természetesen, a macskának is. Aztán miután megvacsoráztunk mindketten, végigpásztáztam a tévé valamennyi csatornáját és megállapítottam, hiába van többtucatnyi csatorna, sehol nincs egy igazi jó szilveszteri műsor, úgy döntöttem, hogy a magam és a macska részéről elköszöntöm az óévet még este tíz óra körül.
Azzal szóltam a macskának, „gyere, doromboljuk át magunkat az új évbe”, és lefeküdtünk aludni. No, ebből nem lett semmi, mert éjfélkor a szokásos szilveszteri csinnadratta kivert az ágyból, szegény macskám pedig ijedtében úgy elbújt, hogy egy órán át kerestem, míg megtaláltam a lakásom kétségkívül legvédettebb zugában. S ha már úgysem tudtam aludni, és a tévében sem volt mit néznem, eldöntöttem, valami hasznos tevékenységgel töltöm a szilveszter éjszakát. Eszembe jutott, hogy valahol az egyik blogon láttam egy érdekességet, ami birizgálta a fantáziámat.
Összegzésféle kérdésfelvetés volt arról, mi volt jó, illetve rossz 2009-ben, de arról is, mit csinálnék másként 2010-ben. Nosza hozzáláttam a munkához, és úgy hajnalra el is készültem a „mérleggel”, majd megállapítottam: van min dolgoznom 2010-ben. Aztán a megerősítés kedvéért azt a néhány dolgot, amit föltétlenül másként csinálnék idén, piros filccel bekarikáztam, sárgával satíroztam, hogy rögzüljön. Majd elégedetten tértem nyugovóra: elvégre semmilyen újévi fogadalmat nem tettem…
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.