2010. január 04., 10:052010. január 04., 10:05
Mindezért azonban csak saját magát okolhatja az izzadó emberiség, amely gázhajtású sprayekkel próbálja oroszlánszagát elnyomni. Karácsonykor esik, szilveszterkor zuhog, a gyerekek pedig sárembert gyurmáznak a parkokban. Olyan dunántúli város is volt, ahol az adventi időszakban rövid ujjú pólóban napozott a nép.
Ezzel szemben a mindenkit megmozgató klímacsúcson a nyugati nagyhatalmak nem voltak hajlandók csökkenteni a kibocsátott gázok mértékét.
A keletiek viszont mossák kezeiket, ők bezárták a kommunista mamutüzemeket, és azok, amelyeket sikerült privatizálni, már rég csődeljárás alatt vannak. Keleten csak a nyugdíjas Trabantok és Daciák, valamint a füstölt csülköt gyakran paszullyal fogyasztó lakosság bocsát ki mérges gázokat.
Ők azonban nem foglalkoznak az ózonlyuk tágulásával, mert még a nadrágjuk hátsó részén vékonyodó szövetréteget sincsen miből befoldozniuk. Lesz ez még rosszabb is – bizakodnak a környezetvédő aktivisták. Szerintük jönnek az árvizek, ahol meg nem lesz jéghegyolvadék, ott sivatagi beduinok vadásznak majd a sápadtarcú őslakosokra.
Azt sem nehéz elképzelni, hogy a holland kertészek facipőikben délre eveznek kaktuszt plántálni. A klímarobbanás első jele, hogy sízés helyett idén szilveszterkor a legtöbb helyen pocsolyaboardingolni lehetett. Az is kellemes szórakozás, és ha ésszel menedzseli az ember, még egy jól menő mosószergyár is megszponzorálja, csak az ő termékeikkel kell tisztíttatni.
Hurrikán még nem volt a Kárpát-medencében, ám már az sem várat sokat magára. Majd felkapja a marosvásárhelyi vegyi kombinátot és a sok műtrágyát szétszórja a nyugati rónákon. Ez lesz a legmodernebb mezőgazdasági módszer, és a jól megtrágyázott vizenyőn nemcsak magyar narancs, hanem minőségi cukornád is terem majd.
Nostradamus és a hollywoodi filmesek szerint 2012 lesz az az év, amikor a robotgyáros nagymenőket elönti a víz. Addig már csak két év van, talán még nem késő nekünk sem tenni valamit, hogy az elkövetkező szilvesztereken ne az Ararát tetején koccintsunk.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.