2010. január 04., 10:072010. január 04., 10:07
Hogy az elvileg több mint nyolcvanezer közalkalmazott elbocsátásával járó megszorítási intézkedések sorát miért épp a tanüggyel kezdik, meglehetősen talányos.
Hiszen a tizenötezres elbocsátás a remélt megtakarításokon túl csak további gondokat generál, mivel az oktató nélkül maradó osztályokat össze kell vonni, ez pedig újabb, szinte leküzdhetetlen akadály elé állítja az amúgy is ezer sebből vérző oktatási rendszer minden egyes dolgozóját – hogy az ingázásra kényszerített, megszokott tanáraiktól, iskolájuktól megfosztott diákokról ne is beszéljünk.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenlegi állapot már nem tartható sokáig fenn, és az állam által finanszírozott rendszerek – az oktatás mellett az egészségügy, a vasút, a közhivatalok – átalakítása már nem várathat tovább magára. Viszont a jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, a kormány nem igazán rendelkezik minderre konkrét, hosszú távú megoldási tervekkel, inkább csak improvizál, annak érdekében, hogy mindenáron teljesítse a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelfeltételeit, és lefaragja a közszféra bérköltségeit.
Csakhogy a megtakarítás ténye önmagában csupán pillanatnyi, kétes értékű siker, ha nem párosul hozzá olyan stratégia, amely az így nyert összegeket megpróbálja visszaforgatni ezen ágazatok valós és hiteles reformjába, működőképes rendszerek kiépítésébe.
A jelenlegi kormány fő erejét adó PDL a tavalyi választási dömping miatt már elpazarolt egy évet, gyáva volt valódi reformokba belevágni, így elsősorban magának köszönheti, hogy most ilyen helyzetbe került.
Az előjelek pedig továbbra se biztatóak: a fűnyíró elv alapján történő elbocsátások mellett a parlament átalakítását célzó terv is olyan, reformnak álcázott intézkedés, amellyel a kormány és az államfő is aktívan cselekvő színben tünteti fel magát – közben viszont az intézmények leépülnek, és nem látni, mi lesz mindennek az érdemi haszna az ország számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok