Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba

Varga Csaba néhány napig pihen, majd kezdetét veszi az akklimatizációs időszak

Fotó: Facebook/Hazajáró

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Krónika

2025. július 04., 13:392025. július 04., 13:39

„Tíz napos utazás után ma délután Varga Csaba, nagyváradi hegymászó barátunk elérte a K2 5000 méteres alaptáborát! A világ második legmagasabb hegyének lábánál most néhány nap pihenés vár rá, mielőtt kezdetét veszi az akklimatizációs időszak” – újságolták a posztban, amelyhez egy sor fotót is mellékeltek Varga Csaba eddigi útjáról.

A Hazajáró felidézi, a nagyváradi hegymászó június 23-án indult Budapestről, majd másnap megérkezett Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba. Innen tovább repült Skarduba, ahol a rendelkezésére álló pár szabad napot is kihasználta: felmászott a Deosai-fennsík 4800 méter magas pontjára, ezzel is segítve a magashegyi akklimatizációt.

Június 28-án indult el Askole faluból és hatnapos, közel 100 km hosszú gyalogtúrával érte el az alaptábort. A Braldu folyó völgyén keresztül haladt, érintve a Jhola Camp-et, a Paiyu Camp-et és Urdukast, majd a Baltoro-gleccseren – a Goro II és a Concordia elágazáson – keresztül jutott el július 4-én a K2 alaptáborába.

korábban írtuk

A világ legnehezebben megmászható hegycsúcsára, a K2-re indult Varga Csaba nagyváradi hegymászó
A világ legnehezebben megmászható hegycsúcsára, a K2-re indult Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A Föld második legmagasabb hegycsúcsára, a 8611 méter magas K2-re indul június 23-án Varga Csaba nagyváradi hegymászó, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a Pakisztán és Tibet határán található hegycsúcsot.

Ez a trekkingút nem ismeretlen Varga Csaba számára: korábban a Gasherbrum I, a Gasherbrum II és a Broad Peak megmászásakor, valamint a K2-re tett korábbi próbálkozásai során is ezen az útvonalon közelítette meg a hegyeket.

„És most itt van újra – hamarosan indul az akklimatizációs mászás” – így zárul a Facebook-bejegyzés.

A K2 (más néven Godwin Austen, Dapsang vagy Csogori) a Föld második legmagasabb hegycsúcsa. A Himalája egyik hegységében, a Karakorumban található, az Indiához tartozó Kasmír, valamint a Kínához tartozó Tibet határán. A terület jelenleg pakisztáni ellenőrzés alatt áll. Tengerszint feletti magassága 8611 m. A K2 név onnan származik, hogy 1856-ban Thomas George Montgomerie a Karakorum-hegység felmérése során ezt a hegyet regisztrálta másodikként (a többi csúcs eredeti neve ennek megfelelően K1, K3, K4 és K5 volt, de ezeket végül is a Masherbrum, a Broad Peak, a Gasherbrum II és a Gasherbrum I névvel illették); a Godwin Austen elnevezést a hegyet elsőként feltérképező Henry Haversham Godwin-Austen (1834–1923) angol geológusról kapta.
Magyar hegymászók eddig négy alkalommal próbálkoztak a világ legnehezebb nyolcezresének tartott K2 megmászásával. 2005-ben Erőss Zsolt, Mécs László, Kollár Lajos, Csollány Katalin és Markos Huba szervezett expedíciót. A kísérlet során Erőss Zsolt a Palacknyakig (Bottleneck, kb 8350 m) jutott. 2015-ben Varga Csaba és Suhajda Szilárd a 3-as táborig jutott (kb. 7400 m).
2016-ban szintén Suhajda Szilárd, immáron Klein Dáviddal párban próbálkozott. Ekkor az elért legnagyobb magasság 6900 méter volt. Az utolsó kísérlet 2019. július 25-én sikerrel zárult. Suhajda Szilárd harmadik próbálkozására, pótlólagos oxigén használata nélkül elérte a K2 8611 m magas csúcsát. Segítője az expedíció során ismét Klein Dávid volt. (Forrás: Wikipédia)

korábban írtuk

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT
2025. augusztus 20., szerda

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter

Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter
2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?