Ha Viorica Dăncilát a PSD korábbi mindenható elnökének börtönbe zárásáig joggal nevezték Liviu Dragnea bábjának, az új politikai felállásban Klaus Johannist illeti meg a bábmozgató szerep, a leendő miniszterelnök csupán a Cotroceni-palotában születő döntések közlője és végrehajtója lesz. A szász származású államfő – akinek újraválasztására nagy tételben lehet fogadásokat kötni – öt éve vár arra az alkalomra, hogy egy hozzá száz százalékosan hű kormányzattal tudja irányítani az országot. Egy Johannis–Orban-páros által fémjelzett vezetés kísértetiesen fog hasonlítani a Băsescu–Boc-tandemre, legalábbis a hatalom működési mechanizmusát illetően.

Ennél nagyobb probléma, hogy Johannisék rossz üzeneteket küldenek kormányalakítási igyekezetükben. Jelenleg a PNL legszorosabb szövetségesének a Traian Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártja (PMP) tűnik, s ezt a liberálisok olyan nyíltan vállalják, mintha a kis nacionalista formáció esetében nem a korábbi ősellenségnek kikiáltott, most már bizonyítottan Securitate-múlttal is rendelkező volt hajóskapitány játékszeréről lenne szó. Egy ilyen kétpárti kabinet jelentené a „vörös pestis” alternatíváját? Băsescu helyzetbehozásával akar hitelessé válni a magát a demokrácia élharcosának tartó PNL? Biztos, hogy Rareș Bogdan és Marius Pașcan összefogása ad európai élt az új hatalomnak?

A nagy tárgyalásforgatag közepette egyre nyilvánvalóbbá válik a PSD-vel szemben álló tábor gondolkodásmódja is. Még meg sem alakult az új kabinet, máris egyre többet hallunk a Dăncilă-komány „nyomasztó örökségéről”. Ismerős önfelmentő érvek ezek, legutóbb a szociáldemokratáktól hallottuk a Dacian Cioloș által vezetett kormány leváltása után. Riasztó, de legalábbis csalódást keltő azt hallgatni az ellenzékiséget maga mögött hagyó oldalon, ahogyan újra pozitív eszközként beszélnek az eddig a parlamentáris demokrácia szabotálásának tartott kormányrendeletekről. Az új érv szerint „jó ügy” érdekében megengedett a törvényhozás megkerülésével játékszabályokat változtatni.

Alig fél évvel a helyhatósági megmérettetés előtt a választások kereteinek átszabásán ügyködni antidemokratikus és vélhetően alkotmányellenes is. Az egyfordulós rendszert számos európai uniós országban remekül működtetik, éppolyan demokratikus, mint a kétfordulós voksolás. Tény, a jelenleg hatályos szabályozás kedvez a PSD-nek, lévén olyan nagy párt, amelynek nincs igazi kihívója a baloldali térfélen. És tény, jól jön az RMDSZ-nek, hiszen olyan településeken, ahol közel egyenlően oszlik meg a magyar és a román lakosság, a magyarok körében igazi rivális nélkül induló szövetség polgármester-jelöltje lépéselőnyben van a román jelöltekkel szemben. A kétfordulós rendszert szorgalmazók nyilvánvalóan azt szeretnék, ha a PSD polgármester-jelöltjével szemben a második fordulóban már csak egy „jobboldali” mérkőző állna, aki mögé fel lehetne sorakozni. Marosvásárhelyen például a döntő menetben már csupán a magyar és a román jelölt csapna össze, így felértékelődne a város etnikai összetétele.

A jelenlegi viták semmi másról nem szólnak, mint kőkemény pártérdekekről. Ezért kellene mellőzniük a hamis érveket, az európaiságra és demokráciára való hivatkozást azoknak, akik hitelesebbeknek hirdetik magukat az eddig kormányzóknál.