Ha ugyanis bármilyen, politikailag kijátszható magyar vonatkozású hír nagyobb bukaresti médiavisszhangot kap, megállíthatatlanul rajzolódik ki az a torzító, manipuláló vagy egyszerűen hazug kép, amely kizárólag a románok és a magyarok hergelésére alkalmas. Jönnek a román nacionalista megmondóemberek, az RMDSZ tiltakozó nyilatkozatai, majd néhány nap múlva minden megy tovább a maga útján, némi méregadaggal erősítve kőbe vésett kölcsönös sztereotípiáinkat.

A bukaresti íratlan politikai szabály szerint a nagyobb és kisebb pártok a románok szavazatain osztozkodnak, azokat próbálják megszerezni, az RMDSZ pedig egyenlő a magyar voksolókkal, pont. Eddig egyetlen román vezető politikus, a mostanában zavaros vizeken evező Traian Băsescu ismerte fel azt, hogy a magyaroknak szóló közvetlen üzenetekkel, a magyarlakta területeket pozitívan érintő kormányzati támogatásokkal és a magyar–román államközi viszony normalizálásával könnyedén lehet voksokat gyűjteni székely megyékből is. De azóta helyreállt a rend. A novemberi megméretésre készülők közül egyetlen esélyes államfőjelölt sem igyekszik kampányszerűen magyar szavazatokat szerezni.

Szlovákiában hiába volt magyar jelölt is a legutóbbi elnökválasztáson, a magyarlakta területeken az első fordulóban is tarolt Zuzana Čaputová. Igaz, kampányában külön stratégiát épített a felvidéki magyarokra, többször is megfordult körükben. Röviddel megválasztása után Budapestre látogatott, alapvetően különböző világnézetük ellenére fontosnak tartotta a találkozást Orbán Viktor miniszterelnökkel, nyilvánvaló gesztusként az őrá szavazó magyar voksolók felé. Szerbiában már hosszú évek óta kampányolnak magyarul, s indítanak magyarokat vajdasági listáikon a különböző ideológiájú szerb pártok.

Félreértés ne essék, az erdélyi magyarság beolvadásának egyik jól látható jele lenne a tömeges „átszavazás” megjelenése. Ugyanakkor addig nehezen beszélhetünk normális politikai állapotokról Romániában, amíg a pártok – román szavazóik elriasztásától tartva – kerülik a magyarok megszólítását. Lehet-e bizalmat gerjeszteni a magyarokban úgy, hogy a Magyarországról érkező gazdasági támogatásokat kifogásolják, a budapesti kormánnyal való párbeszédet kerülik, a székelyföldi infrastruktúrát viszont tudatosan elhanyagolják a bukaresti kormányzást alakító politikai erők? Ha pedig harminc évvel a rendszerváltás után a politikum rajongását élvező román hadsereg erőfitogtató céllal gyakorolja a szeparatisták megregulázását magyarlakta vidékeken, akkor nem biztos, hogy rémálmunk van, ha olykor Ceaușescu hideg leheletét érezzük a tarkónkon.