Balogh Levente

Balogh Levente

Lesz-e EMNP-MPP-nász?

2019. október 25., 08:36

2019. október 25., 08:36

Igencsak sikerült meglepniük a közvéleményt a botrányok és belviszályok tépázta Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek, amikor két tagkizárás között arról is döntöttek, hogy egyesülési javaslattal keresik meg az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).

Nem mintha az elmúlt években nem merült volna már fel az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként létrehozott jobboldali pártok fúziójának ötlete, de az rendszerint az EMNP részéről hangzott el, és az MPP ellenkezésén futott zátonyra. Jó kérdés, miért épp most gondolták úgy az MPP vezetői, hogy bedobják a köztudatba az ügyet. Talán úgy gondolták: ha már az MPP kerül szóba, akkor a párton belüli viszályok helyett inkább más gumicsontot rágjon a sajtó.

A javaslat mindemellett azért is meghökkentő, mert a két kisebbik magyar párt közül épp az MPP volt az, amely sikeresebbnek bizonyult, és a hatalomba is belekóstolhatott. Mindezt annak köszönhetően, hogy sikerült kiegyeznie az RMDSZ-szel, amely ennek nyomán – elszigetelendő az EMNP-t – két biztos befutó helyet biztosított számára a képviselőházi listáján. Vagyis az MPP jelenleg – igaz, hivatalosan RMDSZ-es színekben – két parlamenti képviselővel is rendelkezik a polgármesterei és a helyi, illetve megyei közgyűlési képviselői mellett. Vagyis most éppen nem tudni, hogy kettővel vagy eggyel, hiszen az egyik mandátum birtokosát, Biró Zsolt korábbi pártelnököt kizárták, akárcsak az alakulat egyik legsikeresebb politikusát, a székelyudvarhelyi polgármestert, de ők nem tartják szabályszerűnek az eljárást. Vagyis könnyen lehet, hogy bíróság elé kerül az ügy. Az egész odáig fajulhat, hogy a párt egyik fele kizárja a másikat, úgyhogy az EMNP-nek nagyon vigyáznia kell, hogy melyik féllel egyesül, különben a végén még kiderül, hogy az egész hiába történt.

Nem mintha amúgy az EMNP nem lenne hasonlóan botrányok szaggatta párt. A tavaszi tisztújító kongresszus után, amelyet követően az egyetlen szavazattal alulmaradt elnökjelölt szabálytalanságot kiáltva bírósághoz fordult, majd kilépett a pártból, a Csomortányi István megválasztott pártelnök lejáratására tett kísérlet tépázza tovább a párt nimbuszát. Egy ismeretlen „jóakaró” – aki minden bizonnyal nem a jelenlegi pártvezetéshez lojális körökből került ki – olyan, hosszú évekkel ezelőtt készült képet tett közzé az egyik közösségi oldalon, amely meglehetősen félreérthetetlen testhelyzetben, náci karlendítés közben ábrázolja a pártelnököt. Miután az ügy kapcsán sikerült a lehető legrosszabbul kommunikálni, azaz ifjúkori botlás kategória helyett arrafelé halad, hogy az elnökre ráégjen a virtigli náci jelző – főleg, hogy az EMNP „elsüllyesztésében” leginkább érdekelt RMDSZ viszont jól látta meg a kommunikációs irányt, és ezzel támadta az elnököt. Vagyis az esetleges egyesülés a legkevésbé sem két, ereje teljében levő, nyugodt hátterű párt között zajlana.
Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg sor kerülne az egyesülési tárgylásokra, azokon olyan, lényegi kérdésekről kellene megállapodni, hogy mi legyen az új párt neve, egyáltalán beolvadjon-e valamelyik párt a másikba, illetve hogy milyen arányban osszák el a vezető tisztségeket, és persze kinek jusson a pártelnöki pozíció. Ezek mindegyike komoly vitákat generálhat, hiszen vélhetően egyik párt képviselői sem azzal a mandátummal érkeznének az egyeztetésre, hogy egyezzenek bele alakulatuk felszámolásába és identitásának elvesztésébe. Ráadásul az is kérdés, bizalmat szavaznának-e az új pártnak a választópolgárok, mennyire értékelnék úgy, hogy a két, belső problémákkal küszködő alakulat egyesülése nyomán létrejött új formáció tiszta lappal indul.
Pedig tény: az erdélyi magyar közösségnek jót tenne, ha sikerülne fölrázni, és a jelenlegi két kicsi helyett egy erősebb kihívó állna szemben a szintén nem túl jó húsban levő RMDSZ-szel a jövő évi önkormányzati választáson, hogy aztán az eredmények függvényében a parlamenti megmérettetésen való esetleges együttműködésről egyeztessenek. Mindez persze csak gondolatkísérlet, és csakis akkor van értelme foglalkozni vele, ha az MPP tényleg komolyan gondolja az egyesülést. Nem pedig csupán olyan eszköznek, amellyel az RMDSZ-t zsarolhatja, hogy a következő parlamenti választások előtt még több parlamenti mandátumot csikarjon ki belőle.

Ez esetben ugyanis hátradőlhetünk, hiszen nincs itt semmi látnivaló. Minden marad a régiben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Lecsillapított aranyláz, felfokozott diverziók

Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kampányháború

Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.

Makkay József

Makkay József

Mennyi idő alatt számolódnak fel a falvaink?

Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.