Ahhoz persze nem fér kétség, hogy az immár ügyvivő kormány az egyik legdilettánsabb, legkutyaütőbb és legkártékonyabb kabinet volt, ám azért arról sem vagyunk meggyőződve, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok bármelyike – vagy akár közösen – képes lenne jobban kormányozni.

Igaz, a kormányzás egyelőre nem aktuális – legalábbis a többség számára. A Klaus Johannis államfő szíve csücskének számító Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a frissen kiállított szekus besúgói pedigrével rendelkező Traian Băsescu volt államfő politikai túlélésének biztosítására összegründolt Népi Mozgalom Párt (PMP) kivételével mindegyik ellenzéki párt úgy fut a kormányzati szerepelés elől, mint ördög a tömjénfüsttől.

Tartanak ugyanis attól, hogy képtelenek lennének megbirkózni azzal a gazdasági és közigazgatási káosszal, amelyet a gazdasági növekedés hasznát a beruházások fellendítése helyett a közalkalmazotti béremelések és nyugdíjemelések formájában szétosztó, az államkasszát szinte reménytelenül kiürítő kabinet hagy hátra. Félnek attól, hogy nekik kell majd közölniük a polgárokkal: a jóléti kiadásokra valójában nincs fedezet, ezért megszorító intézkedések szükségesek.

Ezért inkább lemerülnének és kibekkelnének a következő, elvileg jövő év végén esedékes parlamenti választásokig – akárcsak a most megbuktatott PSD, amely nem is alaptalanul reménykedhet abban, hogy addig az új kormány balfogásai rég elfeledtetik majd az ő szerencsétlenkedéseit. Eközben azon pártok, amelyek népszerűsége éppen felfelé ível, előre hozott választásokat szeretnének, hogy a parlamenti mandátumok szintjén is konzerválják mostani támogatottságukat.

Így aztán az „egyesült ellenzék” már abban is képtelen volt közös nevezőre jutni, hogy írjanak-e ki idő előtti parlamenti választást, vagy sem. A kormányból nemrég kilépett, jelenleg a parlamenti küszöb alatt tanyázó ALDE-nak esze ágában sincs ilyesmibe belemenni, és az RMDSZ sem rúgta fel még elég rég a kormánnyal kötött támogatási megállapodást ahhoz, hogy abban bízhatna: a polgárok elfelejtették, hogy lelkesen asszisztált a vitatott igazságügyi törvénymódosításokhoz.

Különösen mosolyra ingerlő az, ahogy máris felszínre bukkantak a kibékíthetetlennek tűnő ellentétek. A Victor Ponta volt PSD-s kormányfő vezette Pro Románia nem hajlandó egy csakis PNL-es politikusok vagy a párthoz közel álló személyek alkotta kormányt támogatni – viszont az egyetlen, a PNL-en kívül kormányra lépni hajlandó pártot, a PMP-t az ALDE és az RMDSZ is elutasítja, elsősorban Băsescu szekus múltjára hivatkozva, bár utóbbi esetében a párt vaskos sovinizmusa is elegendő ok az elutasításra.

És akkor ott van még a kétfordulós polgármester-választás ügye, amelyben a román ellenzéki pártok mindegyike egyetért – ám az RMDSZ mereven elutasítja, hiszen az csökkentené a magyar polgármesterek számát, elvégre tudjuk, hogy a román pártok minden alkalommal összefognak a második fordulóba került magyar jelölt ellen, és etnikai szavazássá változtatják a megmérettetést.

Ebben a helyzetben különösen mókás a magyarok voksaira pályázó USR egyik szenátorának kifakadása, aki emiatt azt mondja: az RMDSZ a PSD-hez hasonlóan földesúrként akar uralkodni az általa vezetett településeken, és a szocdemekkel együtt megérett arra, hogy eltűnjön a politikai színtérről.

Bár e meglátás azért nem teljesen alaptalan, sőt igencsak megalapozott, mégis, ismét csak jelzi, hogy a globalista hipszterek és a neomarxisták nagy reménységének tartott USR továbbra sem érti, miért szavaznak a magyarok inkább magyar pártokra. így ahelyett, hogy a magyar közösség meglévő jogainak szavatolásának ígéretével – a kiterjesztésükre már gondolni sem merünk – próbálná magához édesgetni őket, továbbra is csak önmagát ajánlja – ami, lássuk be, nem túl csábító kínálat.

De vissza az ellenzéki ellentétekhez és a kormányalakítás nehézségeihez: miután világossá vált, hogy az ellenzéki pártoknak nem volt forgatókönyvük a kormánybuktatás utáni időszakra, ilyen kaotikus, egymást kioltó feltételek mellett és ezzel az politikai kínálattal igencsak nagy az esélye annak, hogy a következő választásokig hátralevő periódus ugyanúgy elvesztegetett idő marad, mintha a PSD-kormány a helyén maradt volna.