• Vélemény

A nyitógálához hasonló pompával vasárnap este Londonban lezárultak hát a 30. nyári ötkarikás játékok, egyúttal négy évig pihen az olimpiai láng. Jó lenne hinni, hogy az elmúlt tizenhét nap során ismét tanult egy kicsit az emberiség sport- és felebaráti szeretetből, fair playből és küzdeni tudásból, és hogy ebben az időszakban a világ háború sújtotta övezeteiben kevesebbet dörögtek a fegyverek.

Nem állítom, hogy a tyúkokkal szoktunk feküdni, főleg mióta a férj éjszakáig dolgozik, de azért a hajnali fél három már nálunk is tisztán alvásidő. Valamelyik pénteken ebben az órában épp legédesebb álmomat aludtam – kánikula volt, így hát nyitott ablak mellett –, amikor egy taxi állt meg a tömbházunk melletti játszótéren.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Románia külföldi megítélése a Ceauşescu-rezsim regnálása óta nem volt annyira katasztrofális, mint huszonkét évvel a rendszerváltás után, a volt kommunista diktátor egykori elvtársainak „szellemi emlőin” felnevelkedett politikusok hatalomgyakorlása idején.

Érdekes hírt hallottam: a válságra való tekintettel a spanyol király fizetését is eléggé drasztikusan csökkentik. A hivatkozási alap, hogy ugyanezt megtették a britek is a maguk koronás „elöljárójukkal”. A pontos összegekkel történő érvelésre aztán már nem figyeltem oda, mert számomra sokkal érdekesebb a gyakorlati demokráciának eme újabb példája.

Ha valaki még nem tapasztalta volna meg, hogy mitől szép a sport, annak az olimpia elmúlt néhány napja megmutatta: mennyből a pokolba, majd onnan ismét a mennybe juthat sportoló és a szurkoló is, megízlelve sikert és kudarcot, katarzist és kétségbeesést.

Ezt hajszál híján úsztuk meg. Majdnem arra kényszerültünk, hogy szeptembertől magát a sátánt hordozzuk zsebünkben vagy pénztárcánkban, bárhova is megyünk.

Aki puszta számháborúnak nevezi a véglegesített pedagógusi állásokért kiírt vizsgákon évek óta gyenge színvonalról árulkodó statisztikákat, nemcsak magát és környezetét igyekszik becsapni, hanem önös érdekből kész áruba bocsátani a saját és elkövetkező generációk jövőjét.

Határozottan rosszul állították össze az olimpiai csapatot a sportvezetők, hiszen aranyeső hullott volna Londonban, ha nem hagyták volna itthon a legjobb versenyzőket. Például az állam első „elsüllyeszthetetlen” melléknevű emberét.

Mit akarnak a piacok? – merül fel a kérdés, amikor azt tapasztaljuk, hogy többheti mélyrepülés után olyan körülmények között indult hétfőn erősödésnek a román fizetőeszköz, hogy a politikai fejetlenség talán nagyobb, mint valaha a Ponta-kormány beiktatása óta.

Valami olyan bűvös ereje lehet a buszok hátsó ajtajának, amit én sajnos nem érzékelek. Látom viszont, hogy futótűzként terjed az új divat – az „ajtónállás” –, és most már a fiatalokról átragadt az idősebbekre is. Merthogy ők kezdték, a fiatalok, pontosabban az egyetemisták: alig szálltak fel a járműre, máris lecövekeltek az ajtóban.

A román belpolitikában örökzöldnek számít Victor Pontának – akkor még a szociáldemokrata párt szóvivőjeként – a 2009. decemberi államfőválasztás második fordulója után tett kijelentése, miszerint Mircea Geoană azért maradt alul Traian Băsescuval szemben, mert „a PDL lopásra, csalásra szakosodott gépezete jobban működött a PSD-énél”.

Nem értem, és nem értem. Itt van ez a gyönyörű fiú, olyan, mint egy szálfa, a szeme, mint a tenger, olyan kék. Kettőt-hármat suhint a kardjával, s a nyakában már ott lóg az aranyérem. S itt van ez a sportolónő, világbajnok, Európa-bajnok, ki tudja még, milyen bajnok, csak olimpiai bajnok nem lehetett, pedig lehet, lett volna.

Már csak ez hiányzott: a Traian Băsescu leváltásáról szervezett teljesen fölösleges népszavazás után most még egy mininépszámlálást is végigaszszisztálhatunk.

Torkig vagyok már a közéletben elhatalmasodott egyirányúsított magyarázkodással, az egykapuzó okoskodással, az önarcképet fényezgető tömjénezéssel, a másikra való folytonos mutogatással, vagyis a politikai farkasvaksággal. Hogy ragyogóan megmagyaráznak bármit, és legalább olyan ragyogóan annak a valaminek az ellentétét is.

Tulajdonképpen természetes elvárás, hogy egy népszavazást, vagy bármilyen más választást a valóságnak megfelelő választási listák alapján bonyolítsanak le. A megdöbbentő az, ha ez nem az éppen aktuális voksolás előtt merül fel az illetékesekben, hanem akkor, amikor már ki is hirdették az eredményt.

Hiába minden fanyalgás, a brit monarchia, az egykori brit világhódítók utolérhetetlen nagyvonalúsága és lazasága ismét megmutatta felsőbbrendűségét a világnak. Az angol uralkodói házat sokan tartják a világ legkarótnyeltebb és hűvösebb társaságának – és ez a szigorú udvari etikettet tekintve, talán igaz is –, de amikor a brit nemzet dicsőségéről van szó, akkor nincs helye a csodás elzárkózásnak és a fennkölt tartózkodásnak.

Országosan is akkreditált intézménnyé vált a Székely Nemzeti Múzeum. Az otthonául szolgáló, nemrég centenáriumát ünneplő Kós Károly-épületbeli sepsiszentgyörgyi közgyűjtemény igen visszhangos megvalósítások sorába illesztheti az országos minősítést, amely jóval túlmutat az intézményi presztízs cseppet sem elhanyagolható dimenzióján.

Jobbnál jobb ajánlatoktól hangos a préri: árengedmények, bónuszok, meglepetések, tombolaajándékok garmadája vár arra a merész vásárlóra, aki kipróbálná az új illatokat, a még fehérebb hatást, a sosem hallott csengőhangot...