Dráguló kenyér, olcsó cirkusz

Valóban, miért is akarunk mi mindig mindenkinél többet?! Nem akarunk, ez csak rémhír, tévhit, divatos szóval: hazugság. Az viszont egyáltalán nem mindegy, milyen az a kenyér, illetve a mellé feltálalt cirkusz. Mert ha túl sokba kerül, akkor inkább nem kérünk belőlük, és valami új jelszó után nézünk.

Mindez épp mostanság vált nagyon időszerűvé, amikor úton-útfélen azt hallani, hogy fél évszázadosnál is régebbi melegrekordok dőlnek halomba, s ha még csak hőség volna, némi kis záporeső, zivatar, egye fene, akár tornádó kíséretében, még azt is elfogadnók. De az aszály is olyan mértékű, hogy a hatvanöt év előtti szárazság csúcsai fölé ácsingózik. Ha pedig aszály, akkor az élelmiszerárak… Csak nem csökkennek? Jaj, miket beszélek, hát a tavalyi rekordtermés után olcsóbb lett bármi is?! Na ugye! Azoknak pedig, akik arról mernek beszélni, hogy azért voltak már a mához közelebb is hasonló évek, a félénk hangjukat elnyomja a sok károgás: ha éhen nem veszünk, de megfagyunk a télen, mivel a gatyánkat is elzálogosítjuk majd egy falatka kenyérért. Egek, mi lesz itt?! S már majdnem elragad a hírek mellől a kétségbeesés, mikor bemondják a következő újságot, ami ezúttal nem a gyomorszájunkat, hanem a halántékunkat célozza meg, lévén, hogy a legaktuálisabb politikai hajcihőt híreli.

Egyébként szóra sem érdemes, éppen mi van soron, mert mire leírom, már jön az újabb hír arról, hogy ki kit figyel és figyeltet, kit hallgat vagy lehallgat, kit szid, és kinek puszilgatja az ülepét… szóval cirkusz van bőven. S a piac törvényei szerint minél nagyobb a kínálat, annál alacsonyabb az ár. Örvendezzünk hát, és ne foglalkozzunk a felívelő élelmiszerárakkal, hiszen a cirkusz egyre olcsóbb. A hangvétel már egy ideje úgyis a piaci légy szintjén szálldos, ami természetes, hiszen a drága időt nem szabad holmi cizellált szavak keresésére vesztegetni, úgysem volna érvényes a finomkodás, csak ha mindkét fél részéről tapasztalható. Az viszont dupla pocsékolás, ami ínséges-aszályos időben megengedhetetlen luxus. Ragaszkodjunk hát nyugodtan a verbális vagdalkozáshoz, és ne feledjük: az ókori arénák közönsége akkor volt igazán elégedett, ha sok vér áztatta a porondot, sőt előfordult, hogy örömében még a kenyérről is képes volt elterelni a gondolatait.