2012. augusztus 17., 10:212012. augusztus 17., 10:21
Pedig nem. Akkor javítsam ki harmadik személyre? Kézenfekvő volna, mégsem teszem, mert hátha olyanok is magukra veszik a matematikai alapműveletek feladatát, akiknek ez egyáltalán nem tisztje. S hátha nagy buzgalmukban átlépnek a magasabb matézis szféráiba, s az egyik oldalon hatványozni kezdenek, a másikon gyököt vonnak.
Maradjunk hát az egyes számnál, mert annak van egy olyan előnye, hogy ha a valóságban nem is nagyon, de az igehasználat sugallata szerint minket, mezei számadatokat is számba vesznek, megszámolnak, ne adj’ isten, még számítanak is ránk a közügyek terén. De elég a meddő álmodozásból, vissza a számok hűvös világába. (Ami persze egyáltalán nem hűvös, hogy is volna ebben a sivatagi hőségben?!) Szóval nem értem, hogy mit nem értenek. Hogy miért olyan nehéz néhány összeadást és kivonást elvégezni?
Hogy a nagy csinnadrattával – és az immár szokásjoggá vált fenyegetőzéssel – megrendezett népszámlás eredményei miért olyan szigorúan titkosak? És miért is kellett nekem azért aggódnom, hogy ha netán éjjel ér hozzánk a recenzor, nem halljuk meg a csengőt, reggel meg arra ébredünk, hogy a fejünk már a homokkal teli kosárban hever. Merthogy ez járt (volna), ha ellenállunk a számlálásnak. És most tessék. S hogy sok listán ott vannak a rég elhunytak?! Épp százhetven éve írt regényt Gogol ebben a témában, aki tehát kitalálta, aljas plagizátor, fújj, fújj, le vele! Bár nem old meg semmit.
De javasolnék egy aránylag egyszerű módszert, gyerekek is játsszák az óvodában: álljunk szépen sorba, fogjuk meg egymás kezét, és kezdjünk számolni, az utolsó pedig fennhangon rikoltsa a végeredményt. Tudok komplikáltabb játékokat is, olyat, amit annak idején játszottunk: a hajó súlyából, sebességéből, esetleg színéből megpróbáltuk kiszámítani hány éves a kapitány. Csak félő, hogy addig számolgatnánk, amíg kiderülne, hogy nincs is kapitány, csak úgy magától megy erre-arra a hajó. Ebből az álomból viszont a kalózkapitány rekedt hahotázása rázna fel, és akkor már egyáltalán nem volna érdekes, hány éves is őkelme.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.