Rostás Szabolcs
A kudarcba fulladt vasárnapi népszavazáson tapasztalt részvétel regionális bontását vizsgálva meghökkentő eltérések mutatkoznak az ország történelmi régiói, pontosabban azok lakossága között.
Nagy Orsolya
A magyar himnusz egy furcsa verzióját játszották az első magyar aranyat elnyerő Szilágyi Áronnak a londoni olimpián – legalábbis a televízió kommentátora szerint. Nos, én még sosem hallottam róla, hogy egy himnusznak lehet ilyen vagy olyan „verziója”, a magyarnak meg egész biztosan nincs, lehet legfeljebb kicsit lassabban vagy gyorsabban játszani, énekkel vagy ének nélkül, esetleg a megszokottól eltérő hangszerelésben.
Balogh Levente
Akárhogy is nézzük, ha a választási iroda és az alkotmánybíróság is megerősíti a vasárnapi népszavazás eddig ismert eredményeit, akkor a Traian Băsescu államfő leváltását kezdeményező USL pártszövetség akkor sem tekinthető nyertesnek, ha több mint hétmillióan szavaztak az elnök menesztésére.
Babos Krisztina
Lassacskán luxusnak számít az utazgatás, egyre drágábbak a megtett kilométerek. És kilátás sem igen mutatkozik arra, hogy a helyzet megváltozzék, mivel az üzemanyagárak kizárólag fölfelé mennek, a vasúthálózatot pedig sikeresen tönkretették.
Rostás Szabolcs
Az emberi teljesítőképesség alakulását követő szakértők már a londoni olimpia nyitánya előtt azt jósolták, hogy a 30. ötkarikás játékokon várhatóan kevés világcsúcsdöntésnek leszünk tanúi. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a sportolók teljesítménye – közöttük is elsősorban az atlétáké és úszóké – mára úgymond plafonálódott, számukra nagyon nehéz megdönteni a nagy elődök által a gyorsabban, magasabbra, erősebben jelszó alatt elért...
Molnár Judit
Kitartó agresszivitással délutáni álmomba cseng bele a telefon. Mesterkélt, behízelgőre álcázott csicsergés következik. Gyorsan lezavarja a bemutatkozást, elnézést kér, ha megzavart, és máris valamiféle egészségmegőrző csodaszer bemutatására invitál.
Boros Miklós
„Hívom a világ ifjúságát” – hangzik majd el péntek este Londonban az olimpiai megnyitóünnepségek hagyományos mondata, és kezdetét veszi a sport legnagyobb ünnepe. A XXX. nyári játékok több mint két hete sztárokat, tömény izgalmat, küzdelmet, drámát, nagy sikereket és hatalmas bukásokat egyaránt ígér. De elgondolkodott már bárki is azon, hogy a látványos külső mögött kié is valójában az olimpia?
Balogh Levente
Nem hiába Svájc a jólét és gazdagság szimbóluma: az alpesi ország polgárai hamarosan akár a földönkívüliekkel is közvetlen kapcsolatba kerülhetnek. Már amennyiben Valais polgárai lesznek annyira bevállalósak, hogy az őszi helyhatósági választáson beszavazzák az önkormányzatba azt az ufóhívő szektát, amely a földönkívüliek létezésében és rendszeres földi látogatásában hisz.
Balogh Levente
Tény, hogy nem sportszerű lépés a PDL részéről, hogy a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló népszavazás bojkottálására szólította fel szimpatizánsait, hiszen így szinte biztosan nem lesz meg a referendum érvényességéhez szükséges részvételi arány.
Napok óta mindig eszembe jut a címben megfogalmazott, banálisnak tűnő kérdés, miközben munkába jövet az egykori Széchenyi téri nagypiac mellett biciklizek. Tavalyhoz képest, amikor rekordtermés volt, az idei csapadékszegény időjárás miatt szerényebb és – meg merem kockáztatni – kevésbé jó minőségű árut látok különböző helységek piacain, amerre járok.
Rostás Szabolcs
Az vesse rá az első követ a leváltását célzó referendummal kapcsolatban „visszavonulót fújó” Traian Băsescura, akit teljesen hidegen hagyott, ahogyan hatalomra kerülése óta a román balliberális tábor súlyos politikai, gazdasági és erkölcsi válságba sodorta az országot.
Molnár Judit
Üldögélünk az orvosi rendelők előtti nagy, közös váróteremben, remélve, hogy egyszer sorra kerülünk. Soha nem szerettem sorba állni (sorba ülni se!), de ez nem olyan eset, hogy a szocializáció végett állok be, mert ismerőssel vagy ismeretlenekkel beszélgetve könnyebben telik az idő.
Páva Adorján
A Tusványos szellemétől idegenek nehezen tudják elképzelni, hogy néhány röpke nap alatt mekkorát fordulhat velünk a világ. A beavatáson még át nem esett kíváncsiskodó már a nyári szabadegyetem és diáktábor programjának lapozgatása közben megdöbben: ki gondolta volna, hogy ennyi mindent meg akarunk beszélni egymással, hogy ennyi baj van, hogy mennyi mindenre kell valahogy megoldást találni?
Nagy Orsolya
Strandon, lazulós nyári délutánokon szokott női magazint kézbe venni az ember lánya. Tizenévesen kifejezetten élveztem, hogy megnézhetem a legújabb ruhadivatot, a sminkcuccokat, és elolvashatom, miről beszélgetnek a nők.
Balogh Levente
Ha ökölvívómeccshez hasonlítanánk Victor Ponta miniszterelnök plágiumügyét, azt mondhatnánk: a kormányfő pontozásos vereséget szenvedett, miután három ítészből kettő megállapította, hogy doktori disszertációjának jelentős részét másolta.
Molnár Judit
A krakkói Szent Péter és Pál székesegyház bejárata előtti fekete márványtáblán több nyelven ott a templom rövid története és művészi sajátosságai. A tábla előtt állók közt vannak, akik bemenet tájékozódnak, vannak, akik miután már látták a szépséges főhajót.
Balogh Levente
Kétségtelen, hogy rövid idő alatt komoly sikereket ért el a két hónapja regnáló USL-kormány. Először választások nélkül ellenzékből kormányra került, majd huszáros rohammal megszerezte a házelnöki tisztségeket, az ombudsman pozícióját, az alkotmánybíróság hatáskörének csökkentésével biztosította teljhatalmát, Traian Băsescu államfő kiiktatásával egyetlen ellensúlyát is félreállította, legvégül pedig sikerült a világ figyelmének...
Balogh Levente
Úgy tűnik, alaposan leszerepelt a romániai boszorkány- és varázslóipar. Legalábbis annak alapján, amit az iparág egyik jeles képviselője, egy Larisa nevű kuruzslónő nyilatkozott, miszerint érettségizők százai fordultak boszorkányokhoz az idei megmérettetés előtt, azt kérve, hogy hókuszpókuszaikkal segítsék őket át a nehéz próbán.