2012. augusztus 27., 08:002012. augusztus 27., 08:00
Fittyet hányva arra, hogy Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu ideiglenes elnök ünnepélyes ígéretet tett Brüsszelnek az alkotmánybíróság határozatának tiszteletben tartására, a másodvonalbeli szocdem és liberális politikusok folyamatosan azon mesterkednek, miként vethetnek gáncsot a Cotroceni-be tartó elnöknek.
Legutóbb talán a sztálini Oroszországban, majd Ceauşescu Romániájában volt példa olyan koncepciós eljárásra, mint amilyen az alkotmánybíróság tagjai, az ügyészség, a csendőrség munkatársai ellen folyik, de Pontáék bosszúja utolérte a román kulturális intézetet is, amely egyszerűen amiatt „érdemelte ki” – a működése megbénításával együtt járó – költségvetése drasztikus lefaragását, hogy megbélyegezték a Băsescu-pártisággal.
De a jelenlegi hatalom odáig süllyedt, hogy vegzálni kezdte az államfő lemondását követelő, Bukarestben forgalmat leállító tüntetők ellen a törvény szigorával eljáró csendőrséget – vagyis közvetve polgári engedetlenségre, anarchiára uszít –, továbbá boszorkányüldözést folytat a népszavazáson feltárt csalások ügyében nyomozó ügyészek ellen is.
És itt álljunk meg egy szóra. Sajnálatos, hogy a közvádlókkal szembeni hadjárathoz csatlakozott az RMDSZ több illusztris vezetője is, elsősorban a nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással vádolt Nagy Zsolt exminiszter perével illusztrálva az ügyészség „túlkapásait”. Holott a szövetség politikusai nagyfokú kétszínűségről tesznek tanúbizonyságot a volt ügyvezető elnök esetével való „bezzegeléssel”, hiszen miközben ország-világ előtt bizonygatják Nagy ártatlanságát és meghurcoltatását, az energetikaprivatizációs botrány kirobbanásakor egyszerűen levették a kezüket a politikusról, eltanácsolva RMDSZ-es karrierjének további építgetésétől.
Ettől függetlenül természetesen az ügyészség tevékenységére is ráfér egyfajta kontroll, ezt azonban a politikai befolyás kiküszöbölése érdekében szakmai szervekre, és nem a parlamentre kell bízni, különben néhány évtizedet tényleg visszamegyünk az időben.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.