Balogh Levente

2019. április 12., 11:50

Magyarellenesség és közérdek

A román ügyészség szerint bárki nyugodtan gyújtogathat magyar zászlókat, azzal nem érdemes foglalkozni, mivel nem számít közösség elleni izgatásnak. Így az ilyen ügyek felderítése nem közérdek.

A nemzeti jelképek meggyalázását ilyen lazán kezelő közlemény annak nyomán látott napvilágot, hogy az EMNP feljelentést tett, miután múlt év végén egy lány megpróbált felgyújtani Nagyváradon egy, az RMDSZ Fekete Sas Palota passzázsában lévő irodája fölé kitűzött magyar zászlót.

Az eljárást elutasító döntés indoklásában az ügyészség hihetetlen logikai bűvészmutatványokat mutat be. Például azzal próbál érvelni, hogy egy magyar zászló felgyújtása – illetve az arra irányuló szándék – egy 50 ezer magyar által lakott városban azért nem tekinthető közösség elleni izgatásnak, mert az esetet legfeljebb ketten látták. Nos ezen logika mentén innentől kezdve bárki simán megúszhatja a hasonló vádakat, hiszen elég arra ügyelnie, hogy kettőnél többen ne legyenek a közelben, így máris nyugodtan uszíthat.

Persze mindamellett, hogy még a felvételek tanúsága szerint is jóval többen voltak a közelben, még egy probléma fölmerül. Ezúton jeleznénk a viharos gyorsaságú technikai fejlődés eredményeivel a jelek szerint eddig nem szembesülő illetékes ügyészeknek, hogy már jó néhány éve feltalálták egyrészt a mozgóképek rögzítésére alkalmas eszközöket, másrészt az internetet. Márpedig ezek kombinációja révén – hogy az ügyészség is megértse: a zászlóégetési kísérletről készült felvételt feltöltötték a világhálóra – az illető felvételt százezrek, ha nem milliók láthatták szerte a világon. És bizony nem kevés indulatot gerjesztett.

A közérdek mibenlétéről is tartalmas vitákat lehet folytatni, az azonban véleményünk szerint mindenképpen beletartozik ebbe a kategóriába, hogy egy több nemzetiség által lakott településen, illetve régióban ne bomoljon meg az amúgy is törékeny etnikai béke.

Márpedig ha az egyik etnikum képviselője el akarta égetni a másik etnikum nemzeti jelképét, ezen a vidéken a lehető legkevesebb alkalommal torkollt a két nemzetiség képviselőinek közös, önfeledt ünneplésébe, amely során vidáman italozva, szilaj zene hangjaira omlottak egymás karjaiba, és lapogatták egymás hátát. Annál többször tette még feszültebbé a magyarok és románok közötti viszonyt.

Akárhogy is nézzük, az ügyészség „érvkészlete” valójában egyetlen dologra irányul: hogy alátámassza, miért nem tekintik a román hatóságok a románokkal egyenrangúnak az őshonos magyar közösséget. Pedig ez az ügy nem játék. Felelőtlen és provokatív indoklásával a nyomozó hatóság gyakorlatilag azokat veszi pártfogásba, akik a legszívesebben nem csupán a jelképeinket, de bennünket is eltüntetnének innen. Sőt bátorítja őket, hiszen azt sugallja: nyugodtan pusztítsuk a lehető legváltozatosabb eszközökkel a magyar szimbólumokat, a törvények betartatására, illetve a törvényszegések felderítésére és szankcionálására hivatott szervek szemet hunynak az egyértelmű uszítás fölött. Ilyen minőségében ez nem csupán jogi, de politikai állásfoglalásnak is tekinthető.

Persze a román hatóságok részéről eddig sem tapasztalhattunk túlzott készséget a magyar sérelmek orvoslására. Elég csak fölidézni, hogy az ügyben a rendőrségnek több mint egy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy fényt derítsen annak az elkövetőnek a kilétére, akiről egész tűrhető minőségű felvételek is készültek tettének elkövetésekor. Az ügyészség cinizmusa ugyanakkor még ilyen előzmények után is vérlázító.

A mostani ügyészségi állásfoglalást egyetlen dolog mentheti valamelyest: ha ezek után minden hasonló esetben – például, ha ne adj’isten, valaki egy román zászlót vagy más román nemzeti jelképet akar felgyújtani, vagy más módon megrongálni – ugyanilyen döntést hoz minden romániai ügyészség. Természetesen csakis a közérdek szigorú szem előtt tartásával.

Ellenkező esetben, ha csak a magyar nemzeti jelképek ügyében ilyen elnézőek a román államot képviselő intézmények, akkor azt kellene mondanunk: diszkrimináció áll fenn, és másodrangúnak tekintik az ország magyar nemzetiségű adófizető polgárait.

Ami ugyebár egy jogállamban elfogadhatatlan. Ezt éppen az ügyészeknek kellene a legjobban tudniuk.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2019. július 18., csütörtök

Álbetegek, igazi érdekek

Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó korrupciótól, nevezetesen a csúszópénzek gyakorlatától, annak csak a Jóisten a megmondhatója.

Pataky István 2019. július 17., szerda

Dăncilă áll az ellenzék rendelkezésére

Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag megfertőzte az országot, hirtelen eltűnt.

Balogh Levente 2019. július 16., kedd

Szélsőségesek nélküli szélsőségesség

Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok – hangzik el gyakran az öntömjénező kijelentés bukaresti illetékesek részéről.

Makkay József 2019. július 15., hétfő

Szakmatanulás helyett bukott érettségizők

Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy messziről láttam, nincs sok köze a szakmához. Miután az első döbbenetből felocsúdtam, az éppen benn tartózkodó étteremtulajdonossal sikerült tisztáznunk a helyzetet.

Balogh Levente 2019. július 12., péntek

Román konfliktusrendezés provokációval

Úgy tűnik, a legendás román diplomácia új eszközzel kísérletezik a Magyarországgal fennálló évszázados nemzetközi konfliktusok „rendezésére”: a folyamatos és arcátlan provokációval.

Pataky István 2019. július 10., szerda

Közép-kelet-európaiak román kakukktojással

Az már most nyilvánvaló, hogy az Európai Unió évek óta súlyosbodó válsága nem az elkövetkező öt évben fog megoldódni. Az intézmények élére jelölt személyek, de a kiválasztás módja körül kialakult hangos viták sem jeleznek pozitív változást. 

Kiss Judit 2019. július 09., kedd

Hogyan magyarázzuk a bizonyítványunk?

Ismét itt a július eleji, az érettségi jegyében telő időszak vége: ez az az évről évre visszatérő periódus, amikor széltében-hosszában magyarázzák, magyarázzuk a bizonyítványt.

Bálint Eszter 2019. július 08., hétfő

Mindennapi bizonytalanságaink

Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – továbbra is ez jellemzi a leginkább a román szociálliberális kormány ténykedését. No, persze a kapkodás mellett, amivel hol voksok reményében adakozni, hol meg elvenni próbál a polgároktól, hogy legyen miből fedeznie az adakozást.

Balogh Levente 2019. július 05., péntek

Az elfogadható kompromisszum

Az adott erőviszonyok és lehetőségek mellett nemigen lehetett volna jobb megoldást találni az EB elnöki tisztségének betöltésére a konzervatív Ursula von der Leyen német védelmi miniszternél, legalábbis magyar, illetve közép-európai szempontból.

Kiss Judit 2019. július 04., csütörtök

Mielőtt megfojtana a műanyaghulladék

Nagyfokú naivitás lenne elvárni, hogy gördülékenyen, az előírásoknak megfelelően működjenek sokakat érintő folyamatok Romániában. Nálunk ugyanis távolról sem lehet karikacsapáshoz hasonlítani azt, ahogy nyögvenyelősen, kínlódva próbálunk felzárkózni uniós elvárásokhoz.

Vélemény
Kiss Judit: Álbetegek, igazi érdekek

Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó ...

Pataky István: Dăncilă áll az ellenzék rendelkezésére

Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag ...

Balogh Levente: Szélsőségesek nélküli szélsőségesség

Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges ...