Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.
2019. május 02., 09:252019. május 02., 09:25
2019. május 02., 10:432019. május 02., 10:43
Aki azt hiszi, hogy egy eldugott moldvai falu polgármesterének kútfejéből bukik ki az ilyen abszurd lépés, az valószínűleg nagyot téved. Az elmúlt években ennél sokkal kisebb bűnökért vitte el a korrupcióellenes ügyészség vagy más ügyészi szerv a polgármestereket, az alpolgármestereket vagy különböző hivatali alkalmazottakat. Ha összeszámoljuk, hogy Dormánfalva önkormányzata az önkényes temetőfoglalással hány törvényt sértett, nehezen hihető el, hogy még a legképzetlenebb vagy legtájékozatlanabb román polgármester is önszántából belemenne egy ilyen „játékba”.
Még az átlagember is tudja, hogy jogállami viszonyok között más birtokának önkényes bekebelezése, vagy önmagában egy temető meggyalázása súlyos büntetéssel járhat. Ha ezekhez a törvényszegésekhez hozzáadjuk, hogy a Hargita megyei Csíkszentmárton polgármesteri hivatalának felügyelete alá tartozó úzvölgyi magyar katonai temetőről egy 2010-es román kormányhatározat is rendelkezik, akkor érthetővé válik, hogy a háttérből kik és milyen szálakon mozgatják a moldvai önkormányzat tanácsosi testületét. Illetve kik szervezik a magyar katonai temetőből román kegyhellyé való nagy átalakítás május tizenhetedikei hivatalos ünnepségét.
A történet gyökerét abban a sokat hangoztatott „párhuzamos államban” kell keresnünk, amely minden bizonnyal nem úgy működik, ahogyan azt a maguk üldözését kidomborító román Szociáldemokrata Párt korifeusai sejtetik, hanem ez az „intézmény” az erdélyi magyarság térdre kényszerítését szolgálja. Ennek már az elmúlt években is tucatnyi jelét láttuk, a százéves román egyesülési lázban viszont újabb és újabb arcaival ismerkedhettünk meg. A román titkosszolgálatok, a bíróságok, az ügyészségek, illetve más állami szervek szoros összefonódásából létrejött magyarellenes „holding” munkastílusa nyomon követhető a restitúciós folyamatot megakasztó visszaállamosítási törekvésekben, a Dan Tanasă „hivatásos jelentgető” napi munkájában vagy a legfrissebb botrányban, amikor magyar–román államközi egyezményekben is szavatolt magyar katonai temetőt forgatnak fel, és alakítanak át kényük-kedvükre. Közismert szóval sírgyalázásnak nevezzük, amikor romániai magyar vagy zsidó temetőkben találkozunk egyre gyakrabban ilyenekkel. Ám a rendszerint magányos és megkattant elkövetők helyett most a román állam vállalja magára az elképesztő kegyeletsértést.
Nehéz megjósolni, meddig fajul a temetőgyalázás forgatókönyve. Ez sokban függ a magyar kormány kiállásától is, hiszen a román állam a dormánfalvi tettével olyan határt lépett át, amire nem igazán volt precedens az elmúlt harminc évben. Akik az éppen soron levő választásokra való felkészülés főpróbájaként tekintenek az ilyen etnikumközi feszültségkeltésre, azoknak bejöhet a számításuk, hiszen bármit is lépjen a magyar fél, azt helyben és Bukarestben majd úgy mutatják be, mint az ősi román föld elleni újabb merényletet, amely az „országegyesítő” román katonák hőstettét kérdőjelezi meg. Ebben a román megközelítésben már szóba sem jöhet, hogy az Erdély földjét védő magyar katonák emlékét úgy lehessen ápolni, ahogyan azt a magyarok teszik évtizedek óta. Román szemszögből ez merő nacionalizmus, irredentizmus és románellenesség.
A legújabb magyarellenes fejlemény is jól mutatja, mennyire messze állunk az őszinte román–magyar megbékélési törekvésektől. Sok év tanulsága, hogy amit a román állam egyezségek nyomán ad, azt két kézzel veszi vissza. Ebből kéne kiindulniuk erdélyi magyar politikusainknak, amikor külső vagy belső támogatóként román kormányokat tartanak életben.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Látogatottsági adatok
3 hozzászólás