Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.
2019. május 02., 09:252019. május 02., 09:25
2019. május 02., 10:432019. május 02., 10:43
Aki azt hiszi, hogy egy eldugott moldvai falu polgármesterének kútfejéből bukik ki az ilyen abszurd lépés, az valószínűleg nagyot téved. Az elmúlt években ennél sokkal kisebb bűnökért vitte el a korrupcióellenes ügyészség vagy más ügyészi szerv a polgármestereket, az alpolgármestereket vagy különböző hivatali alkalmazottakat. Ha összeszámoljuk, hogy Dormánfalva önkormányzata az önkényes temetőfoglalással hány törvényt sértett, nehezen hihető el, hogy még a legképzetlenebb vagy legtájékozatlanabb román polgármester is önszántából belemenne egy ilyen „játékba”.
Még az átlagember is tudja, hogy jogállami viszonyok között más birtokának önkényes bekebelezése, vagy önmagában egy temető meggyalázása súlyos büntetéssel járhat. Ha ezekhez a törvényszegésekhez hozzáadjuk, hogy a Hargita megyei Csíkszentmárton polgármesteri hivatalának felügyelete alá tartozó úzvölgyi magyar katonai temetőről egy 2010-es román kormányhatározat is rendelkezik, akkor érthetővé válik, hogy a háttérből kik és milyen szálakon mozgatják a moldvai önkormányzat tanácsosi testületét. Illetve kik szervezik a magyar katonai temetőből román kegyhellyé való nagy átalakítás május tizenhetedikei hivatalos ünnepségét.
A történet gyökerét abban a sokat hangoztatott „párhuzamos államban” kell keresnünk, amely minden bizonnyal nem úgy működik, ahogyan azt a maguk üldözését kidomborító román Szociáldemokrata Párt korifeusai sejtetik, hanem ez az „intézmény” az erdélyi magyarság térdre kényszerítését szolgálja. Ennek már az elmúlt években is tucatnyi jelét láttuk, a százéves román egyesülési lázban viszont újabb és újabb arcaival ismerkedhettünk meg. A román titkosszolgálatok, a bíróságok, az ügyészségek, illetve más állami szervek szoros összefonódásából létrejött magyarellenes „holding” munkastílusa nyomon követhető a restitúciós folyamatot megakasztó visszaállamosítási törekvésekben, a Dan Tanasă „hivatásos jelentgető” napi munkájában vagy a legfrissebb botrányban, amikor magyar–román államközi egyezményekben is szavatolt magyar katonai temetőt forgatnak fel, és alakítanak át kényük-kedvükre. Közismert szóval sírgyalázásnak nevezzük, amikor romániai magyar vagy zsidó temetőkben találkozunk egyre gyakrabban ilyenekkel. Ám a rendszerint magányos és megkattant elkövetők helyett most a román állam vállalja magára az elképesztő kegyeletsértést.
Nehéz megjósolni, meddig fajul a temetőgyalázás forgatókönyve. Ez sokban függ a magyar kormány kiállásától is, hiszen a román állam a dormánfalvi tettével olyan határt lépett át, amire nem igazán volt precedens az elmúlt harminc évben. Akik az éppen soron levő választásokra való felkészülés főpróbájaként tekintenek az ilyen etnikumközi feszültségkeltésre, azoknak bejöhet a számításuk, hiszen bármit is lépjen a magyar fél, azt helyben és Bukarestben majd úgy mutatják be, mint az ősi román föld elleni újabb merényletet, amely az „országegyesítő” román katonák hőstettét kérdőjelezi meg. Ebben a román megközelítésben már szóba sem jöhet, hogy az Erdély földjét védő magyar katonák emlékét úgy lehessen ápolni, ahogyan azt a magyarok teszik évtizedek óta. Román szemszögből ez merő nacionalizmus, irredentizmus és románellenesség.
A legújabb magyarellenes fejlemény is jól mutatja, mennyire messze állunk az őszinte román–magyar megbékélési törekvésektől. Sok év tanulsága, hogy amit a román állam egyezségek nyomán ad, azt két kézzel veszi vissza. Ebből kéne kiindulniuk erdélyi magyar politikusainknak, amikor külső vagy belső támogatóként román kormányokat tartanak életben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Látogatottsági adatok
3 hozzászólás