Kiss Judit
2020. május 20., 08:362020. május 20., 08:36
Ami korábban csak a kilétüket ilyen vagy olyan okból elfedni akarók – tolvajok, rablók, maskarások – viselete, vagy az egészségügyi dolgozók munkakelléke volt, mindannyiunk mindennapjainak elengedhetetlen részévé vált hetek, hónapok óta.
Immár nem mezítelen az arcunk, hiszen védünk, védekezünk, szabályokat tisztelünk. A mosolyunk vagy görbülő szánk sem látszik a maszktól, fintoroghatunk bátran az álca alatt. És szívünk joga, hogy különféleképpen viszonyuljunk hozzá, azonban levenni nem vehetjük le büntetlenül zárt nyilvános térben.
Akadnak, akik kételkednek az arcvédés eredményességében, mondván, valójában keveset ér a fertőzés terjedése ellen, megint mások kínosan vigyáznak arra, hogy ne hiányozzon az arcukról, így tapodtat sem lépnek nélküle. Aztán vannak, akik divatot csinálnak belőle, állatmintás, virágos vászonváltozatban, színes öltözékkiegészítőként hordják az „egyenruhát”. És persze akadnak, nem is kevesen, akik a szabály betartását mímelve az arcukra biggyesztik, azonban vagy az orr lóg ki fölötte, vagy csak az állukon fityeg, az orrot, szájat szabadon hagyva – aminek természetesen semmi értelme. És persze van, aki egyáltalán nem tesz maszkot.
Mint annyi minden kapcsán, számos ellentmondás elhangzott az arcvédéssel kapcsolatban is a járványhelyzetben. Tegyük gyorsan hozzá, azt már megszámlálni sem tudnánk, hogy március közepe óta hány, egymással szöges ellentétben álló vélekedés, utasítás, hány fenyegető, riogató, pánikkeltő kijelentés hangzott el kormányzati részről, hány homályos, hevenyészve kidolgozott, átgondolatlan rendelkezés, bejelentett, aztán kiradírozott szabály látott napvilágot Romániában. Lassan, de biztosan talán erre is immúnissá válik a társadalom, akárcsak – remélhetőleg – a koronavírus-fertőzésre.
Visszatérve a maszkokra: az egészségét és az egyre inflálódó, fogyatkozó pénzecskéjét veszélyben érző polgárnak nem marad más hátra, mint hogy tiszteletben tartsa a szabályozást. A szakértők szerint a sebészi arcvédők használata meggátolhatja tünetes betegek esetén a koronavírus emberről emberre történő terjedését – természetesen mi mást tehetnénk, mint hogy elhisszük. Keményen büntetnek, ha nincsen rajtunk arcvédő nyilvános helyen – mi mást tehetünk, mint betartjuk a szabályt. Még akkor is, ha tudjuk, a temérdek egyszer használatos maszk és műanyag kesztyű csak tovább növeli a megállás nélkül termelődő, fel nem bomló szemét irdatlan mennyiségét úton-útfélen, erdőn, mezőn, utcákon és vizekben.
Nem árt néha kicsit távolabbról, fentebbről rápillantani a járványhelyzet miatt sokszor arctalanná, személytelenné váló, embertársaitól magát távol tartó, az utasításokat gépiesen végrehajtó, riadt, a jövőbe vaksin belepislogó, maszkot viselő önmagunkra. Hogy ezekben az embert próbáló és sok tekintetben embertelen időkben megmaradjon a józan ítélőképességünk.
A kultúrtörténetben az álarc alapvető szerepe, szimbolikája, hogy megváltoztatja, sőt átalakítja viselője személyiségét. Ideig-óráig jó volt kilépnie az embernek önmagából, egy másik személy vagy lény arcát magára öltenie, aztán levenni a maszkot, és visszavedleni azzá, aki valójában. Jó kérdés, hogy a mostani járvány elleni intézkedések ezerféle nyúlványa, hozadéka mit eredményez. Hogy képletesen szólva arcunkra tapad-e végleg az egymástól való távolságtartást, a személytelenséget, arctalanságot is jelképező maszk. Hogy megmaradhat-e régebbi énünk, vagy csak maszkos árnyékai leszünk egykori önmagunknak.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
szóljon hozzá!