Immár nem mezítelen az arcunk, hiszen védünk, védekezünk, szabályokat tisztelünk. A mosolyunk vagy görbülő szánk sem látszik a maszktól, fintoroghatunk bátran az álca alatt. És szívünk joga, hogy különféleképpen viszonyuljunk hozzá, azonban levenni nem vehetjük le büntetlenül zárt nyilvános térben.

Akadnak, akik kételkednek az arcvédés eredményességében, mondván, valójában keveset ér a fertőzés terjedése ellen, megint mások kínosan vigyáznak arra, hogy ne hiányozzon az arcukról, így tapodtat sem lépnek nélküle. Aztán vannak, akik divatot csinálnak belőle, állatmintás, virágos vászonváltozatban, színes öltözékkiegészítőként hordják az „egyenruhát”. És persze akadnak, nem is kevesen, akik a szabály betartását mímelve az arcukra biggyesztik, azonban vagy az orr lóg ki fölötte, vagy csak az állukon fityeg, az orrot, szájat szabadon hagyva – aminek természetesen semmi értelme. És persze van, aki egyáltalán nem tesz maszkot.

Mint annyi minden kapcsán, számos ellentmondás elhangzott az arcvédéssel kapcsolatban is a járványhelyzetben. Tegyük gyorsan hozzá, azt már megszámlálni sem tudnánk, hogy március közepe óta hány, egymással szöges ellentétben álló vélekedés, utasítás, hány fenyegető, riogató, pánikkeltő kijelentés hangzott el kormányzati részről, hány homályos, hevenyészve kidolgozott, átgondolatlan rendelkezés, bejelentett, aztán kiradírozott szabály látott napvilágot Romániában. Lassan, de biztosan talán erre is immúnissá válik a társadalom, akárcsak – remélhetőleg – a koronavírus-fertőzésre.

Visszatérve a maszkokra: az egészségét és az egyre inflálódó, fogyatkozó pénzecskéjét veszélyben érző polgárnak nem marad más hátra, mint hogy tiszteletben tartsa a szabályozást. A szakértők szerint a sebészi arcvédők használata meggátolhatja tünetes betegek esetén a koronavírus emberről emberre történő terjedését – természetesen mi mást tehetnénk, mint hogy elhisszük. Keményen büntetnek, ha nincsen rajtunk arcvédő nyilvános helyen – mi mást tehetünk, mint betartjuk a szabályt. Még akkor is, ha tudjuk, a temérdek egyszer használatos maszk és műanyag kesztyű csak tovább növeli a megállás nélkül termelődő, fel nem bomló szemét irdatlan mennyiségét úton-útfélen, erdőn, mezőn, utcákon és vizekben.

Nem árt néha kicsit távolabbról, fentebbről rápillantani a járványhelyzet miatt sokszor arctalanná, személytelenné váló, embertársaitól magát távol tartó, az utasításokat gépiesen végrehajtó, riadt, a jövőbe vaksin belepislogó, maszkot viselő önmagunkra. Hogy ezekben az embert próbáló és sok tekintetben embertelen időkben megmaradjon a józan ítélőképességünk.

A kultúrtörténetben az álarc alapvető szerepe, szimbolikája, hogy megváltoztatja, sőt átalakítja viselője személyiségét. Ideig-óráig jó volt kilépnie az embernek önmagából, egy másik személy vagy lény arcát magára öltenie, aztán levenni a maszkot, és visszavedleni azzá, aki valójában. Jó kérdés, hogy a mostani járvány elleni intézkedések ezerféle nyúlványa, hozadéka mit eredményez. Hogy képletesen szólva arcunkra tapad-e végleg az egymástól való távolságtartást, a személytelenséget, arctalanságot is jelképező maszk. Hogy megmaradhat-e régebbi énünk, vagy csak maszkos árnyékai leszünk egykori önmagunknak.