Pedig most ilyen helyzet állt elő: miután Klaus Iohannis Orbán Viktor magyar kormányfőt is belekeverve a rendkívül színvonalas román belpolitikai sárdobálásba azzal a rablómesével próbálta a nyilvánosság előtt lejáratni a szociáldemokratákat, hogy azok el akarják adni a magyaroknak Erdélyt, ezzel uszítva egy kiadósat a magyarok ellen, a magyar nemzetben beindult a dacreakció, és visszahozott a sírból egy, már reménytelenül elveszni látszó kisebbségvédelmi kezdeményezést.

Mással nehéz lenne megmagyarázni azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott, a kisebbségek által jelentős számban lakott régiók számára különleges bánásmódot szorgalmazó európai uniós polgári kezdeményezéshez néhány nap alatt több százezer internetes aláírás gyűlt össze.

Mint ismeretes, a kezdeményezést meglehetősen gyér érdeklődés övezte, a szükséges egymillió aláírásnak két hete talán a fele lehetett meg – aztán Iohannis ripacskodását követően hirtelen özönleni kezdtek az internetes aláírások, így aztán a csütörtök éjféli határidőig csak online a szükséges egymilliónál több szignó gyűlt össze – miközben korábban papíron is sikerült több mint kétszázezret összeszedni.

Bár Izsák Balázs, az SZNT elnöke – talán saját szervezetének érdemeit kiemelendő – több nyilatkozatában is úgy vélekedett, hogy nem Iohannis magyarellenes ámokfutása hozta meg a magyarok aláírási kedvét, azért a reakciókat látva nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a román elnök nagy mértékben hozzájárult a részsikerhez. Mert ne feledjük: valójában csupán részsikerről van szó: ahhoz, hogy az Európai Bizottság egyáltalán figyelembe vegye a kezdeményezést, hét EU-tagállamban kell elérni a támogatási küszöböt – márpedig ez eddig csupán a Magyarországon, Szlovákiában és Romániában sikerült.

A remények szerint ugyanakkor az Európai Bizottság a koronavírus-járványra való tekintettel, amely megakadályozta a papír alapú aláírásgyűjtést, illetve a kapcsolattartást a többi országgal, meghosszabbítja az aláírásgyűjtés határidejét. Ha nem így járna el, az méltánytalan, felháborító döntés lenne.

Az akció kezdeményezőinek és támogatóinak, illetve minden olyan intézménynek, amelynek befolyása lehet a témában, most azon kell igyekeznie, hogy megtalálja az eszközöket arra, hogy a nyugat-európai kisebbségi közösségeket is mozgósítani lehessen az ügyben, hogy legalább az adott országra megszabott küszöböt elérő mennyiségű aláírás összegyűljön. Egyértelmű, hogy ehhez mindegyik országban az illető közösségre szabott jelszavak és kampány szükségesek, hiszen nem várható, hogy a Székelyföld vagy a Partium önrendelkezése különösebb mozgósító erővel bírna külföldön, ha Iohannis magyarellenes fröcsögéséig még a magyar nemzet tagjai körében is csak kevesek ingerküszöbét érte el az ügy.

És ha meglesz a szükséges mennyiségű aláírás külföldön is, még az is csupán az első lépés egy hosszú úton, amelyet számos ellendrukker próbál majd megnehezíteni – elvégre magát az Európai Bizottságot is csak hosszú évekig tartó pereskedés után lehetett rábírni, hogy egyáltalán befogadja a kisebbségi régiók támogatásáról szóló kezdeményezést. Ezért aztán kemény és professzionális lobbi szükséges ahhoz, hogy uniós szintű, kötelező érvényű jogszabály váljon belőle – miközben a vonakodó eurokraták mellett a minden kisebbségvédelmi intézkedés ellen az összes lehetséges eszközzel áskálódó Románia – és vélhetően Szlovákia, illetve Görögország is – megpróbálja megakadályozni.

(Akad néhány magyar ellendrukker is, aki a szélsőballiberális ideológiai szemellenző miatt még az őshonos kisebbségek vagy nemzeti közösségek létét is kétségbe vonja, feltűnési viszketegségében a nyilvánossággal is megosztva ezzel kapcsolatos értékes gondolatait – nos, az ilyen szélsőséges, infantilis megnyilvánulásokat a helyükön kell kezelni: egyszerűen nem kell komolyan venni őket).

Most azonban egy kicsit felszusszanhatunk. Ami eddig rajtunk, magyarokon múlt, azt megtettük, a sors különleges tréfája folytán a román állam német születésű, de a románoknál is románabbnak látszani akaró első emberének hathatós közreműködésével.

Ezért megérdemli a köszönetet, és meg is kapja, ráadásul úgy, hogy biztosan megértse.

Danke schön, domnule Iohannis!