Ludovic Orban román miniszterelnök egyenesen úgy kommentálta a magyar kormányfő irodájában található történelmi földgömböt — amelyen többek között kivehető Nagy-Magyarország térképe is –, hogy „puliszkával álmodik a veréb”.

Az újabb román cirkuszról gyerekkori történet jut eszembe. Kilencedik osztályos lehettem, amikor nagybátyám könyvei között böngészve, az egyik polc alján igen érdekes kivitelezésű könyv akadt a kezembe: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Mint később kiderült, az 1885 és 1902 között megjelent, 21 kötetet számláló sorozatból rokonomnak azok a könyvei voltak meg, amelyek Kelet-Magyarország és Erdély korabeli világát mutatták be. Felfedezésemre a történelem iránt megszállottan érdeklődő mérnök nagybátyám bezárt ajtót, ablakot, és mellém leülve, elmagyarázta: ezek a könyvek börtönt jelentenének, ha kiderülne, hogy ilyesmiket rejteget. Beleegyezett, hogy szabadidőmben nála olvashatom, de meg kellett ígérnem, hogy senkinek nem beszélek róla, mert ezzel magam is bajba keverhetem: kicsaphatnak az iskolából, meghurcolnak, megvernek.

Gyerekfejjel akkoriban nehezen értettem meg, hogy ezeket a csodálatos – korabeli fekete-fehér és színes képeket tartalmazó, tájleírásban és térképekben gazdag könyveket – miért kell zárt ajtók mögött, titokban, félve olvasni. Erdély népeit bemutató oldalain ott szerepeltek a máramarosi, mócvidéki, vagy fogarasi románok is, gyönyörű népviseletben és részletes, pozitív hangú leírásokban. Amikor erről elbeszélgettünk, nagybátyám azt mondta, ha a román nyelvű iskolai történelemkönyvekben, amiből tanulok, a magyarokat tizedannyi jóindulattal jellemeznék, mint ahogy a monarchiabeli magyar történészek tették a románokkal, ma gyökeresen másként élnénk Erdélyben. Rögtön megértettem, miért kellett dugdosni magyar történelemkönyveinket, és miért hazugság az, hogy a Monarchia a „népek börtöne” volt.

Mintegy négy évtized távlatából ma már az is nyilvánvaló, hogy a román közgondolkodásban semmi nem változott: ugyanaz a begyepesedett, hazugságokra épített történelemszemlélet hódít, mint gyerekkoromban. Annyi különbséggel, hogy ma nem visz el a rendőrség ilyen kötetek birtoklásáért, de a román mentalitás ma is minden elkövet, hogy megbélyegezze a Nagy-Magyarország-térképet és azt a történelmi örökséget, amit a közös múlt jelenthetne számunkra.

Vajon milyen bűnt követett el Orbán Viktor a dolgozószobájában található 1862-es történelmi földgömb bemutatásával? Amelyet Facebook-oldalán ez a mondat kísér: Az érettségizők történelmet írnak. Hajrá! A földgömbnek az egyik részén kivehetőek az egykori Nagy-Magyarország kontúrjai.

A mostani újabb román cirkusznak egy üzenete lehet: magyar ember megnézheti ugyan a történelmi Magyar Királyság egykori körvonalait, vármegyéit, de azt titokban tegye. Ne mutassa nyilvánosan, ne beszéljen róla, ne reklámozza. Helyette fogadja el egy az egyben a román történelempropagandát. Ha ezt nem teszi, akkor nacionalista, sovén és a román nemzetállam egységére törő magyar.

A száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum három hét múlva sorra kerülő kerek évfordulója tartogathat még hasonló kirohanásokat. A kilátástalanságban vergődő román politikai osztálynak ismét mi lettünk a „mentőöve”. Múltunk és jelenünk meggyalázásába kapaszkodva újra és újra megpróbálnak kimászni abból a mély gödörből, amelybe mohóságuk és soha be nem tartott ígéreteik taszította őket.