• Vélemény

Ki kell ábrándítanom mindazokat, akik az államfő-választási kampányban az ország előmenetelét és a társadalom jólétét célzó intézkedések körvonalazását várták a jelöltektől, olyan válaszokat, amelyek támpontot nyújthatnak a polgároknak az anyagi, erkölcsi válság közepette.

Már Bródy is megénekelte annak idején, hogy a személyi az egyetlen igazolvány, amellyel hitelt érdemlően igazolhatjuk, hogy azonosak vagyunk önmagunkkal. Talán még ő sem gondolta, hogy eljön egy olyan világ, amelyben ez a hivatalos papír (vagy inkább műanyag) valótlanságokat is közöl.

Az elnökválasztási kampány célegyenesében döntötte el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy támogatja az RMDSZ jelöltjét a megmérettetésen, amelyen magyar szempontból az újabb, sikeres „létszámellenőrzés” a tét.

A minap az egyik nagybani bevásárlóközpont-hálózat bukaresti irodájából telefonáltak rám, és próbálták kitudakolni, mi lehet az oka, hogy az utóbbi időben nem vásároltam üzletükből.

Az előrejelzések szerint a hét végi elnökválasztás első fordulójában mintegy tíz százalékkal lesz magasabb a részvételi arány, mint az egy évvel ezelőtti parlamenti választásokon; a választóknak mintegy fele érzi tehát úgy, hogy van tétje a vasárnapi voksolásnak.

A hét végén unokaöcsémmel Marosvásárhelyen jártam. Szeretek vele autókázni, mert annak ellenére, hogy a gépjárművezetésben még kezdő, tapintatosan, elővigyázatosan, de kellő tempóban vezet. Másrészt, azért is szeretek vele utazni, mert ilyenkor mindig jókat beszélgetünk, amire máskor nemigen adódik lehetőségünk. Rövid egyeztetés után eldöntöttük, hogy a Bucsin-tetőn keresztül vágunk neki a hozzávetőleg 120 kilométernyi útnak, aztán Szovátától...

Betyárok vadásznak Szlovákiában a magyar turistákra. Legalábbis virtuálisan: a héten derült ki, hogy középiskolás diákok számára kiírt országos programozói versenyen többek között egy olyan kilátó optimális helyét kellett megtalálni, amelyről a híres szlovák betyár, Juro Jánosík a leghatékonyabban beláthatja a környező vidéket, és idejében észreveheti az őt üldöző pandúrokat és a magyar turistákat.

Ha a helyzet nem volna olyan morc, a romániai, de különösen a székelyföldi munkanélküliség pillanatnyi mutatói, illetve kilátásai kapcsán akár azt a klasszikus poént is elsüthetnénk, miszerint a borúlátó emigyen kesereg: ennél rosszabb már nem lehet, a derűlátó pedig rávágja: dehogynem lehet; csak akarni kell!

Nem egy abszurd helyzet állt már elő a román belpolitikai életben, de a mostanihoz hasonló állapotok azért mégis olyan ritkák, mint a parlamenti demokrácia előnyeit dicsérő passzusok egy Băsescu-kampánybeszédben. A kormányfő kinevezése miatti patthelyzet nyomán ugyanis ott tartunk, hogy az ellenzéknek többletjogokkal kell felruháznia a korábban általa megbuktatott ügyvivő kormányt annak érdekében, hogy az beterjeszthesse a jövő évi költségvetést,...

Döbbenten hallom, hogy húsz-huszonötezerrel nőtt az autók száma Kolozsváron, miután megkezdődött az egyetemi tanév. Mint veterán egyetemista – aki öt éve így-úgy, de Kolozsváron van – azon kezdek gondolkodni, vajon hány egyetemistát ismertem elsőéves koromban, akinek autója is volt. Egyet sem. Meglepetésem mélyül, amikor rájövök, most sincs túltengésben az autóval rendelkező ismerőseim száma.

Most, a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján érdekes összefüggésekre nyújt alkalmat, és valóságos időutazásnak is beillik szemlélni, miként vergődik még mindig a kommunizmus szorításában Európa egyik legfiatalabb és legszegényebb állama, a Moldovai Köztársaság.

Közhely, hogy a téma az utcán hever. Néha az autóbuszon utazik. A minap a lakótelepről, ahol élek, Marosvásárhely központja felé zötykölődtem egy kisbusszal, marosvásárhelyiesen maxi-taxival.

Milyen szerencsések, boldogak is a németek – gondolhatja az ember – hogy annyi év szétszakítottság után megélhették az egymásra találás katarzisát; a berlini fal leomlása után együtt örvendhettek a két német állam egyesülésének. Erdélyből vagy a leszakított magyar nemzetrészek bármelyikéből, de talán Budapestről nézve is irigykedve tekinthetünk e nyugat-európai példára. Lám, a németeknek az sikerült, amiről mi még ábrándozni is alig merünk.

A férfiak közben lelépnek. Mert kártyaparti vagy kosármeccs van, vagy éppen csak összeülnek a fiúkkal. És általában nem is nagyon hiányoznak, ilyenkor fel lehet illeszteni a fluoreszkáló zöld pakolást, és huszadikszor is zavartalanul bőghet Jason Mraz. Vagy lehet lányos pizsamapartit szervezni Zsófival, vagy ezer más lányos dolgot művelni.

A kormányfő-jelölési mizéria újabb felvonása nyomán egyértelmű, hogy Traian Băsescu államfő oly módon látja a saját győzelme felé vezető kiutat a politikai patthelyzetből, hogy a válság további gerjesztésével olyan szituáció álljon elő, amelyben az ellenzék – úgymond a stabilitás érdekében – kénytelen legyen meghátrálni.

A kincses város polgármestere szerint szatmáriak tüntettek a Főtér átadásának ünnepségével átellenben. Vajon mióta készülhettek erre az ellenakcióra a partiumiak, és hány mikrobuszt kellett kibérelniük? Az oda-vissza csaknem 400 kilométernyi távolság napidíjjal megközelítőleg 100 lejt kóstál fejenként. Vajon kinek lenne kedve és ideje ennyi pénzért tüntetőturizmusba fektetni?

Nagyon úgy tűnik, hogy Románia vált az állatorvosi lovává annak az állapotnak, ami akkor áll elő, ha a gazdasági válságra rátevődik egy vaskos politikai krízishelyzet is. Jelenleg ugyanis ott tartunk, hogy a lassan már a bérek és nyugdíjak kifizetésére is képtelen államkassza külső hitelekkel történő feltöltése is meghiúsul, mivel az elhúzódó kormányválság nyomán nincs olyan, alkotmányos jogkörökkel felruházott szerv, amely beterjeszthetné a jövő...

Főállású rettegők, figyelem: jönnek a könyvrongáló kommandók. A Demokratában Pozsonyi Ádám, a posztmodern irodalom terminátora jegyzetben hívta fel mindazokat, akik utálják Esterházy Pétert vagy Konrád Györgyöt, hogy lopják el könyveiket a könyvtárakból, de legalábbis rongálják meg, firkálják őket össze úgy, hogy soha többé ne „mérgezhessék” a magyar szellemet.