• Vélemény

Ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk – hangzott Hofi Géza örök érvényű ténymegállapítása a nyolcvanas években, és azt kell mondanunk: Lucian Croitoru kijelölt kormányfő is alaposan „elszabta” az általa irányítani kívánt kabinet névsorát – már ha az volt a célja, hogy legalább némi esély legyen arra, hogy a parlament megszavazza azt.

Azt mondogatják, hogy aki rossz fát tesz a tűzre, az valami turpisságban ügyködik. Igen ám, de a rossz fának szaga is van! Az egyik határ menti faluban, ha az ember kiül a kora őszi, még éppen nem csípős levegőbe teázni, megérezheti, mivel melegednek a szomszédjai.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenharmadik évfordulója keserű tényállással szembesít: a volt Szovjetunió hatáskörébe tartozó egykori keleti tömb országai képtelenek feldolgozni a nehéz örökséget.

Államosítani kell. Mindent. Ez nem e sorok szerzőjének véleménye, hanem egy kommentelőé, aki az egyik hírportálon annak kapcsán, hogy a bíróság adótartozásai miatt zárolta egy többek között 1600 lakóingatlannal rendelkező, dúsgazdag üzletember vagyonát, hozzászólásában úgy vélte: az ilyenekkel szemben az államosítás lenne a megfelelő módszer.

Meg kell hagyni, Traian Băsescunak ismét sikerült saját szája íze szerint tematizálni a politikai közbeszédet. Az államfő ráerőszakolta a közvéleményre a parlamenti létszámcsökkentés témáját, ezáltal ismét ő került a középpontba, miközben a lényeges kérdések – az elhúzódó kormányválság, az egyre bizonytalanabb gazdasági helyzet – másodlagos fontosságúvá váltak.

Ha az első felvonásban egy puska lóg a falon, annak a darab során el kell sülnie – a csehovi drámaelmélet alaptézise ismét beigazolódott, ezúttal a szlovákiai nyelvtörvény kapcsán. Hiba volt azzal áltatnia magát bárkinek is, hogy a törvény csupán külsőség lesz, amelyet sohasem ültetnek gyakorlatba, csak arra kell, hogy elfogadásával a nemzeti-szocialista Robert Fico kormányfő nacionalista szavazókat hódítson el a protonáci Ján Slotától, aztán majd jól...

A kikapcsolódás kinek-kinek különböző dolgot jelent. Számomra elsősorban azt, hogy nem nézem az órát, illetve nem követem a híreket. Reggel akkor van, amikor felébredek, nem pedig akkor, amikor szól az ébresztő, este pedig akkor, amikor elálmosodom, nem pedig akkor, amikor muszáj lefeküdni, egyébként másnap elkésem valahonnan.

A dolgok jelenlegi állása szerint nagyon valószínű, hogy az Országgyűlés hamarosan módosítja a magyar állampolgársági törvényt, és lehetővé teszi, hogy a Kárpát-medence magyar népcsoportjai szülőföldjükön maradva igényeljék a magyar okmányokat. Az is lehet, hogy ez már a 2010-es magyarországi választások előtt megtörténik.

Pár éve még pontosan tudtam, hány centnek kell lennie a mobilom kártyáján ahhoz, hogy egy perc beszélgetésre még elég legyen. Nem, soha nem beszéltem el, csak a divatossá vált „bippelésre” használtam. Voltak ismerőseim, akikkel néha csak úgy megcsengettük egymást, mert bár nem volt pénzünk beszélgetni, legalább tudattuk, hogy gondolunk egymásra.

Több szempontból is példaértékű és pozitív kilátásokat sejtet a Csángóföldön beindult magyar nyelvű misézés. Ha ugyanis a tavalyi, pusztinai magyar szentmisét áttörésnek tekintjük, akkor a vasárnap Lábnyikon magyar és román egyházfők által celebrált román–magyar szentmise talán meggyökerezteti azt a gyakorlatot, hogy ezentúl ott is lehetővé válik a magyar nyelvű szertartás, ahol a negyedmillió lelket kitevő csángóföldi katolikus lakosságnak...

„Ma már semmi sem a régi…” – állapította meg a szomszédasszonyom a reggeli kávézás alkalmával, miközben fehér zománcos, oldalán piros virágmintás lábost rakott az asztalra az orrom elé. „Nézd meg, egyszer főztem benne és már lepattant a zománc róla!” – folytatta a panaszkodást, majd újabb és újabb lábosokat tett elém a konyhaszekrényből.

Az egyik partiumi megyeközpont kórházában nincsen fűtés, mivel nem működik az elhasznált vezetékrendszer. A kedves beutaltaknak otthonról kell meleg ruhát vinniük, különben félrekezelik őket, mert minden vizitnél hidegrázást állapítanak majd meg diagnózisként.

Saját kelepcéjükbe huppantak bele az ellenzéki pártok, amikor hûbelebalázs módra megbuktatták Emil Boc kisebbségi kormányát, és most sehogy sem tudnak kikecmeregni a csapdából. Pedig a szociáldemokraták, a liberálisok és az RMDSZ alkotta koalíció részérõl okosabb lett volna, ha szépen a kormányrúdnál hagyja a demokrata-liberálisokat, és az ellenzék padsoraiból össztüzet zúdít Traian Bãsescura és kedvenc pártjára.

Nem szeretném sem Traian Băsescu államfőt, se más, vele szimpatizáló olvasónkat elkeseríteni, de jelen állás szerint kevés az esélye annak, hogy az államfő jelöltje, Lucian Croitoru legyen Románia miniszterelnöke.

Csattanós választ adott Barack Obama amerikai elnök azoknak, akik szerint nem érdemelte meg a béke-Nobel-díjat. A világ legütőképesebb hadsere-gének főparancsnoka bejelentette, hogy megszünteti azt a gyakorlatot, amelynek értelmében tilos fölvenni az amerikai hadsereg kötelékébe olyan személyeket, akik nyíltan vállalják homoszexualitásukat.

Azt hiszem, igazat adhatunk Traian Băsescu államfőnek abban, hogy nem szolgálja az ország érdekét egy olyan kormány felállítása, amely politikailag nem elkötelezett szakértőkből tevődik össze. Elméletileg ugyan szolgálhatná, hiszen egy-egy szakértő jobban átlátja területe gondjait, könnyebben talál ezekre megoldást, mint a politikus, aki sok esetben éppen tőle kérne tanácsot.

Mindenki sürgősen váltson szakmát. Úgyis divat a sok európai kifejezés és hozzáállás, mint az életfogytig tanulás, át- és továbbképzés. No arra jutottam, hogy mindenki éljen ezekkel a menő lehetőségekkel, keressen és találjon olyan szakmát, amit nem utál. Mert akkor sokkal szebb lenne az életünk.

Üdvös lenne, ha a Boc-kormány bukása után a parlamenti pártok kevesebbet foglalkoznának a csonka kabinet vereségét előidéző okokkal, és inkább arra összpontosítanának, ami jelenleg létfontosságú az ország számára: stabil háttértámogatást nyújtani egy működőképes kormánynak.