2009. december 03., 11:512009. december 03., 11:51
Irigykedem, mert nekem lassan harminc éve csak egy nyáridőben bűzlő, télen vihar utáni állapotokat idéző szemeteskuka jutott. Pedig 25–27 évvel ezelőtt még a zöldpázsitos játszótérre is rápillanthattam, ha netán a bűzlő, siralmas látványt keltő kuka nézésébe belefáradtam volna.
De rég elmúltak már ezek az idők. A játszótéren garázsnak minősített faépítmények jelentek meg. No, nem kell valami ízléses, amolyan igazi székely „műremekre” gondolni, csak olyanra, amit az ember hirtelen néhány deszkából összeeszkábál ideiglenesen, hogy sokba se kerüljön, valamelyest a célt is szolgálja, de ne tekinthesse a gazdája kidobott pénznek, ha netán az „illetékesek” egy intézkedéssel lebontatnák.
Nem kell izgulni, mert nem bontatták le. Az elmúlt több mint húsz esztendő alatt az idő vasfoga is jócskán kikezdte a sötétszürke meg sötétbarna árnyalatú „tákolmányokat” – ahogyan Gyergyóban nevezik az ilyen építményt – így még lesújtóbb képet mutatnak. Talán annyi változás mégis történt, hogy már nem visít a malac reggelente majdnem mindegyikben, kényelmeskedő gazdáját emlékeztetve, ha nem ad enni, nem lesz hízó belőle karácsonyra. Ja, és nehogy megfeledkezzek a kukáról!
Hát kérem, itt komoly változás állt be. De tényleg, viccet félretéve… Ugyanis a régi rozsdás, „nehéz” fémből készült hatalmas tárolókat, melyek a hajnali cserék alkalmával akkorát csattantak, hogy még a halott is felébredt, kicserélték kisebb, zöld színű kerekes kukákra a háztartási hulladéknak, és minden hulladékgyűjtő helyre tettek egy sárgát is a pillepalackoknak. Később bekerítették az új „módos” kukákat, ma már reteszes kiskapun lehet megközelíteni a zöld és sárga tárolókat. Mindezt azért, hogy ne fessen úgy a kuka környéke, mintha egy trópusi tornádó vagy a cunami söpört volna végig rajtuk. Eleinte repestem az örömtől, mert azt hittem, változik a konyhaablakból a látvány, de örömöm korainak bizonyult.
A bűzös látvány maradt, sőt tegnap reggel, amikor a külön zacskózott konyhai szemetet és az összegyűlt pillepalackokat el akartam dobni, meg sem tudtam közelíteni a bekerített üres kukákat, mert térdig érő gyanús „katyvaszon” kellett volna átgázolnom. Nem tettem, hanem morgolódva a többi közé dobtam a magamét… Azóta is azon morfondírozok: Ki ezért a felelős?!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.