Roncsmegbecsülés

A Rita nevű, közel húszéves  kicsi Corsánk bizony nem a gépkocsik gyöngye, s mire valahogy összekuporgatunk annyit, hogy kicseréljük a diót, már kilyukad a kipufogó, s amire lecsiszoltatjuk a rozsdafoltjait, a felfüggesztés lesz teljesen laza. Szóval csak körbe-körbe, és a szusszanásnyi megállás reménye nélkül.

Mert Rita nélkül megáll az élet, ott maradunk Árkoson, ahol a tömegközlekedést nem a mi életvitelünkhöz igazították. Rita visz minket és a pénzt, ugyanazzal a konoksággal, német kitartással. Na, ezért luxus számunkra az új téli gumi, s ezzel az autonómia. Ilyen kilátástalanságban jött az ajánlat, hogy négy téli gumi áráért Ausztriában Rita sokkal fiatalabb testvére már megvásárolható. Sőt ha nincs benne klíma, légzsák és ABS, két tank benzin áráért a forgalomba is beírják.

Körültekintő szorzás, de leginkább osztás után mély lélegzet és a nagy elszánás következett: itt a kihagyhatatlan nagy lehetőség, vegyünk autót. Mert ugye két rozogácska, nagykorú autó nem több ugyan, mint egy vadonatúj, szuperbiztonságos, gyors és kényelmes verda, amire hiába ácsingózunk, de mégis a kettő több mint egy.

A nyakatekert, de annál földhözragadtabb gondolkodás után beindítottuk a gépezetet, az osztrák rokon azóta is bújja az e-bayt, a használtautó-kereskedők ajánlatait, és szerintünk az autó árának többszörösét költi telefonra, hogy a különböző járgányok előnyeit és hátrányait megvitassuk. Egyre nagyobb aggodalommal beszélünk a pénzére, bár ő azt mondja, neki ez ingyen van. És amikor már többedszer firtatjuk, hogy mit tud a mosógép áráért vesztegetett kisautó, a türelmes rokon szájba rágja: belülről irányítható első kerekei vannak.

Mondjuk ez jó, mert ettől lesz olcsó a beíratás. A rokon a tisztánlátás végett pontosít: ez olyan autó lesz, amivel menekülni nem lehet, csak támadni. Ha összeszorított fogakkal spórolunk, veszünk hozzá téli gumit, kanyarjelzőt és szpojlert, hátha-hátha végre olyan autónk lesz, amivel kiérdemeljük az autonómiát.