Harmadik opció

zen alulról induló polgári kezdeményezések sorába illeszkedik az az akció is, amely azt célozza, hogy a magyar választópolgárok az államfőválasztás második fordulójában egy harmadik alternatívára, az autonómiára adják voksukat. A kezdeményezés civil jellege üdvözlendő, és annak célja az autonómia is.

Kérdés ugyanakkor, mennyire erősíti a demokráciát? Sikerrel nem kecsegtet, hiszen a kezdeményezők is elismerik, hogy azzal bizonyára nem sikerül majd tematizálni a második forduló előtti vitákat. Így legfeljebb a politikai érdekképviselet felé küldött jelzésként értelmezhető, ami ugyan nem elhanyagolható, ám nem állítható az sem, hogy a második fordulónak ne lenne semmilyen tétje sem a romániai magyarok számára.

A választás eredménye ugyanis őket is ugyanúgy érinti, mint az ország bármely polgárát, és nem biztos, hogy mindegy, melyik opció győz – még akkor sem, ha amúgy valóban nem kínálnak pozitív választ az autonómiaigényekre, és jogos az érzés, hogy két rossz közül kell választani. Az egyik oldalon ugyanis egy olyan demagóg, autoriter személyiség áll, aki egy igazi despota retorikájával támadja a demokratikus intézményeket, és aki kilóra akarja megvenni a magyar szavazókat, bár az autonómia lehetőségét tagadja.

A másik jelölt sem sokkal szerethetőbb, pártja pedig végképp nem az – viszont vállalta, hogy győzelme esetén kisebbségi kormányfőt nevez ki, és a demokráciára sem tör rá. (Mindez még nem kielégítő, ám a neki nyújtandó külső támogatás ígéretével zsarolható – éppen ezért nem lenne szerencsés az RMDSZ-nek teljes mellszélességgel részt venni a kampányban, illetve egy esetleges Johannis-kormányban).

Persze az, akinek mindegy, melyik fél győz, nyugodtan tüntethet távolmaradással, vagy az autonómiára adott vokssal. Csakhogy a jelenlegi állás szerint kétséges, hogy az autonómia ügye ettől válik a Cotroceni-palota állandó „lakójává.”