2009. november 19., 11:142009. november 19., 11:14
Több mint biztos, a politikai események minden mozzanatát figyelemmel követő Gyufic meg van győződve arról, hogyha X nyeri a választásokat, beiktatása utáni naptól elkezdődik a gazdasági fellendülés, nőnek a bérek, nyugdíjak és betegnyugdíjak, csökken a munkanélküliség és, ami talán Gyufic számára a legfontosabb, újból ingyenesek lesznek a gyógyszerek.
Ha Y kerül ki győztesként, az felszámolja a fölösleges bürokráciát, utcára tesz egy csomó ingyenélőt, a megspórolt pénzt pedig az orvostudomány fejlesztésére és a kórházak rehabilitálására fordítja. Igaz, ő Z győzelmének is nagyon örülhet, elvégre az a férfi komoly fizetésemelést ígért az orvosoknak, akik így nem lesznek kénytelenek zsebüket borítékhullásra nyitni. Vagy mégiscsak a negyedik jelöltnek kellene győznie Gyufic logikája szerint? Annak, aki azt ígérte, hogy az eredményhirdetéstől számított huszonnégy órán belül felszámolja a korrupciót és akkor majd a nyakig sáros helyi bárók, akik este még a kacsalábon forgó palotáikban hajtják le fejüket, másnap a börtöncellában ébrednek? Végképp nem tudom, mi lehet egykori pajtásom fejében.
Vagy… megvan! Ő még mindig abban hisz, hogy az nyer, aki mindemellé autonómiát és decentralizációt is ígér. Mert akkor a kórházak már önállóan gazdálkodhatnának, ergo a gyógyszeres ellátás is javulna, de a koszt is bőségesebb lenne, ráadásul minden beteget annak anyanyelvén pátyolgatnának. „Nos, tudod vagy nem tudod, miért várom annyira 22-ét?” – szögezte nekem a kérdést Gyufic. Hát gondolom… – merészkedtem nekivágni, majd így folytattam: – Mert azon a napon az ország egy olyan elnököt választ, amelyik szebbé, jobbá teszi az életünket, nagyobb betegnyugdíjakat és európai páciensekhez méltó kórházi ellátást biztosít. „Te bolondnak nézel engem?! – tört ki egykori pajtásom, majd így folytatta: – A dokim azt ígérte, hogy aznap áttesz az alagsorból az első emeletre. Szerintem a zárt osztályt annak a sok marhaságot összehordó elnökjelöltnek adja át.”
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.