2012. augusztus 14., 09:572012. augusztus 14., 09:57
Ma minden elismerés és gratuláció kijár a brit fővárosban a legnagyobb sikerért megküzdő több mint tízezer sportolónak, közülük pedig különösen azoknak, akik végül éremmel a nyakukban térhettek
vissza hazájukba. Közöttük természetesen a magyar olimpikonoknak, akiknek egy egész nemzet szurkolt azért, hogy Hajós Alfréd, Gerevich Aladár vagy Egerszegi Krisztina nyomdokaiba lépjenek, újra és újra bebizonyítva a világ előtt a magyarok rátermettségét.
A korábbi ötkarikás játékokhoz hasonlóan az idei olimpián is sokaknak feltűnt: a lakosság számához viszonyítva a magyar élsportolók rendre kimagasló teljesítményt produkálnak a különböző sportágakban, maguk mögé utasítva számos, „nagyobbnak” tartott nemzet kiválóságait. Persze a számok magukért beszélnek: a magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel a 9. helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán, amelyen előttünk olyan sportnagyhatalmak végeztek, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Nagy-Britannia.
Mindez természetesen büszkeséggel tölt el minden magyart, a számháborúnál azonban sokkal fontosabb kiemelni sportolóink emberi tartását, példamutatását. Például a világcsúccsal első Gyurta Dániel úszó gesztusát, hogy aranyérme másolatát elküldi a tavasszal elhunyt norvég klasszis, Dale Oen családjának, a sokak által leírt Risztov Éva bravúros visszatérését vagy – hogy ne csak az első helyen végzetteket említsük – a sérülten is tovább küzdő, 5. helyen végzett Joó Abigél cselgáncsozó hősiességét.
Valamennyien megmutatták, hogy méltó utódai az 1896 óta több mint másfél száz aranyérmet összegyűjtő magyar olimpikonoknak, akikkel együtt bevonultak a magyar és az egyetemes sporttörténelembe. És akiknek köszönhetően valamennyien büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok