2012. augusztus 14., 09:572012. augusztus 14., 09:57
Ma minden elismerés és gratuláció kijár a brit fővárosban a legnagyobb sikerért megküzdő több mint tízezer sportolónak, közülük pedig különösen azoknak, akik végül éremmel a nyakukban térhettek
vissza hazájukba. Közöttük természetesen a magyar olimpikonoknak, akiknek egy egész nemzet szurkolt azért, hogy Hajós Alfréd, Gerevich Aladár vagy Egerszegi Krisztina nyomdokaiba lépjenek, újra és újra bebizonyítva a világ előtt a magyarok rátermettségét.
A korábbi ötkarikás játékokhoz hasonlóan az idei olimpián is sokaknak feltűnt: a lakosság számához viszonyítva a magyar élsportolók rendre kimagasló teljesítményt produkálnak a különböző sportágakban, maguk mögé utasítva számos, „nagyobbnak” tartott nemzet kiválóságait. Persze a számok magukért beszélnek: a magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel a 9. helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán, amelyen előttünk olyan sportnagyhatalmak végeztek, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Nagy-Britannia.
Mindez természetesen büszkeséggel tölt el minden magyart, a számháborúnál azonban sokkal fontosabb kiemelni sportolóink emberi tartását, példamutatását. Például a világcsúccsal első Gyurta Dániel úszó gesztusát, hogy aranyérme másolatát elküldi a tavasszal elhunyt norvég klasszis, Dale Oen családjának, a sokak által leírt Risztov Éva bravúros visszatérését vagy – hogy ne csak az első helyen végzetteket említsük – a sérülten is tovább küzdő, 5. helyen végzett Joó Abigél cselgáncsozó hősiességét.
Valamennyien megmutatták, hogy méltó utódai az 1896 óta több mint másfél száz aranyérmet összegyűjtő magyar olimpikonoknak, akikkel együtt bevonultak a magyar és az egyetemes sporttörténelembe. És akiknek köszönhetően valamennyien büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Látogatottsági adatok