Pataky István

Pataky István

Leprások a normális Romániában

Ki emlékszik még a korrupcióellenes harcra? Arra az időszakra, amikor szinte hetente vittek el egy-egy szociáldemokrata politikust – néha demokrata pártit is – a hírtelevízók élő közvetítése közepette. 

Balogh Levente

Balogh Levente

A kisebbségi életek is számítanak

Akár még szimbolikus jelentőségűnek is tekinthetjük, hogy éppen száz évvel a trianoni diktátum aláírása után második esélyt kaptunk arra, hogy támogatást szerezzünk az Európában jelentős számban kisebbségek lakta nemzeti régiók közvetlen uniós támogatását célzó polgári kezdeményezésh

Balogh Levente

Balogh Levente

Önnyelvfosztás

Eddig még nem érkezett panasz amiatt, hogy a két éve átadott nagyváradi élményfürdőben teljesen hiányzik a kétnyelvűség, kizárólag románul kommunikálnak – tudtuk meg a héten az önkormányzati intézményekben az őshonos magyar közösség nyelvének használatát firtató kérdésünkre.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Eurómilliárdok ígérete

Számtalan tanulság vonható le az Európai Unió maratonira nyúlt csúcstalálkozóján született megállapodás alapján. 

Kiss Judit

Kiss Judit

Hol vannak a normál körülmények?

Normál körülmények között örülni kellene annak, hogy a leendő nyolcadikosok végre-valahára életszerűbb, igazi nyelvtudáson alapuló megmérettetés elé néznek jövő nyáron, és nem a bemagolt, előre elkészített, sokszor elvont „lecketartalmakat” kérik tőlük számon román nyelv és irodalomból.

Makkay József

Makkay József

A vírusjárványnál is nagyobb átok

Az emberek kapkodják a fejüket, amikor minden délben az elmúlt huszonnégy óra pozitív koronavírusteszt-eredményeit teszi közzé a szakhatóság. Az adatok önmagukban riasztóak, hiszen európai viszonylatban is kiemelkedő az új fertőzöttek száma.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elszalasztott feszültségoldás

Kiváló alkalmat szalasztott el a román alkotmánybíróság arra, hogy megpróbálja csökkenteni az elmúlt hónapokban ismét egyre fokozódó magyar-román feszültséget, amikor elutasította Klaus Iohannis államfő alkotmányossági kifogását.

Pataky István

Pataky István

Megfertőzött életünk

Miután világossá vált, hogy a kormányzó liberálisok más érdemi mondanivaló hiányában a koronavírus-járványt választották fő kampánytémának, most a műsor első részét követhetjük.

Kiss Judit

Kiss Judit

Jóérzés, rossz érzés

Szánalmasan kicsinyes, faragatlan és szűklátókörűségről tanúskodó a gesztus, amikor valakik dühből, indulatból, intoleranciából fakadóan kétnyelvű táblákat mázolnak be. Mintha azt üzennék ezzel: „a te nyelved nem számít, csak az enyém. Te, aki más nyelvet beszélsz, ne olvashass, csak az én nyelvemen”.

Balogh Levente

Balogh Levente

Pofon Iohannisnak

Bár természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a Klaus Iohannis hazugságorgiájában elhangzottakkal ellentétben a szociáldemokraták nem próbálták az RMDSZ-szel összejátszva „eladni” Erdélyt Orbán Viktornak, azért megnyugtató, hogy ezt az illetékes szervek is megerősítették.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tagadástól az intenzívig

„Gyógyulást! Mennyiért vállalta ezt? Csak úgy kérdem, mert hát van az a pénz”. Az idézet egy hozzászólótól származik, aki ekképpen reagált az RMDSZ bejelentésére, miszerint az alakulat egyik szenátorát koronavírussal diagnosztizálták.

Pataky István

Pataky István

Marosvásárhely esélye

Szerdán két fontos eseményt rögzíthettünk Romániában. „Rekordot” döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma: 555 pozitív teszt született. A rettegés fokozódik, miközben a hírtelevíziók továbbra sem találják a százalékkalkulátort a számítógépeken.

Kiss Judit

Kiss Judit

Várakozni – ki tudja, meddig és mire

Ebben az országban a koronavírus-járvány előtt is rémálom volt a millió sebből vérző egészségügyi rendszer „karmai” közé kerülni, hát még most, amikor feje tetejére állt minden, és irdatlan káosz uralja az egészségügyi viszonyokat.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Lázcsillapítás helyett hagymázas kampányprogram

Ha nem lenne már túl sok negatív tapasztalatunk a mindenkori román kormányok ígéretlavináit illetően, akár bizakodóak is lehetnénk a nemzeti liberális párti (PNL) kabinet által a napokban bemutatott, a gazdaság élénkítését célzó programot olvasva.

Balogh Levente

Balogh Levente

Partnerség és megalázkodás

Igencsak jól rávilágít Budapest és Bukarest eltérő nemzetstratégiai és diplomáciai prioritásaira az, ahogyan az elmúlt hetekben, hónapokban a két ország diplomáciája működik.

Pataky István

Pataky István

Félelemmel kampányolók

Háromszázhuszonhat új koronavírusos esetet igazoltak Romániában, és ezzel 27 296-ra nőtt a fertőzöttek száma, jelenleg 222 beteget ápolnak az intenzív osztályon, a fertőzöttek közül 20749-et kiengedtek a kórházból. Ezt zúdította a nyakunkba szerdán a bukaresti média.

Balogh Levente

Balogh Levente

Arafaték arroganciája

Ha a járványhelyzet rosszabbra fordul, az semmiképp sem a koronavírus-válságot csöppet sem sorjamentesen kezelő kormány hibája lesz, hanem a lakosságé – ezzel a veretes gondolatmenettel örvendeztette meg a nyilvánosságot Raed Arafat.

Balogh Levente

Balogh Levente

A „jogállambarát” kormány

Aligha lehet indokolatlannak nevezni a kormány megbuktatására irányuló ellenzéki igyekezetet olyan körülmények között, hogy a kisebbségben kormányzó liberálisok egész pályás letámadást indítottak minden olyan jogállami intézmény ellen, ami nem az ő tenyerükből eszik.