Fotó: Veres Nándor
JEGYZET – Koronavírusos vagyok. Ezt eddig is tudtam, mert a barátnőm is az, akivel szép napokat töltöttünk együtt szeptember második hétvégéjén. A tünetek ezelőtt nyolc nappal jelentkeztek, enyhe fejfájás és egy minimális hőemelkedés kíséretében. Felelősségteljes állampolgárként azon nyomban bezárkóztam otthonomba, és vártam a fejleményeket.
2020. szeptember 24., 19:092020. szeptember 24., 19:09
Még aznap délután aludtam egy bő órát, majd úgy ébredtem, mint akit kicseréltek. Láz, fejfájás és bármiféle rosszullét nélkül. Sima megfázásra gyanakodtam ezután vagy másfél napig, amíg kezdtem nem érezni az ízeket. Majd a szagokat sem.
Másnap délelőtt legkésőbb 10-re ígérték a tesztembert, aki majd mintát vesz. Már 8 órakor puccba vágtam magam, és vártam, hogy négy nap után végre embert láthatok testközelből. 10-re persze nem ért ide, majd 11-re sem, de még délben is várakoztam. Ezután gyors telefon a sürgősségre, hogy ugyan biza, ne feledkezzenek meg rólam.
Fél kettő körül megérkezett a „hóember”, majd megerőszakolva mindkét orrlyukamat, bő két perc múlva elvitte a váladékom. Még aznap estére, legkésőbb másnap reggelre ígérte az eredményt.
Rám nem jellemző módon türelmesen vártam vasárnap, sőt egész hétfőn. Visszajelzés semmi. Kedd délelőtt már belém bújt a kisördög, így ismét telefonáltam a 112-nek.
Itt már majdnem én is azt hittem, hogy valami csoda történt. Magamban azért mégsem zártam le ennyivel, eldöntöttem, hogy kiülöm itthon a 14 napot, mert ennyivel tartozom másoknak és másokért. És mennyire jól tettem.
Két percig köpni-nyelni nem tudtam, majd ezután is csak káromkodni. Ezúton is elnézést kérek azokért a kifejezésekért a doktornőtől, akivel telefonon beszéltem. A nem éppen szalonképes monológom után megtudtam, hogy „rossz helyen nézték a táblázatot”, innen a baki. Emiatt pedig úgy éltem másfél napig, hogy én aztán semmire és senkire nem vagyok veszélyes. A hiba okáról szinte semmi egyebet nem tudtam meg, egyetlen „sajnálom”-ot vagy egy „elnézést kérek”-et sem kaptam.
Hála Istennek, teljesen tünetmentes vagyok, csak mérhetetlenül szomorú és elkeseredett.
Vajon mi lett volna, ha megbízom abban az egészségügyi rendszerben, amely elméletileg a mi jóllétünkért működik, és azon fáradozik, hogy a jelenlegi vírushelyzet minél hamarabb lecsengjen? És hogy nézhet tükörbe az az egészségügyi alkalmazott, aki kétszer mondta nekem, hogy éljem szabadon az életem, mert negatív vagyok?
Választ ezekre valószínűleg sosem kapok, jelenleg csak az vigasztal, hogy egy egészséges emberrel történt meg mindez. Illetve, hogy holnap végre érezni fogom a rakott krumpli ízét, amire már oly régóta vágyom.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
2 hozzászólás