Pataky István

Pataky István

Kiteljesedhet a Iohannis-éra

2020. október 05., 08:082020. október 05., 08:08

Még kis sem józanodtak a sikerüket ünneplő, vagy a kudarcuk miatti bánatukat alkoholba fojtó polgármesterek, tanácsosok, kisebb-nagyobb pártvezetők, máris nyakukon az újabb kampány. A politikai tétek nem kicsik. A decemberi győztesek akár négy évre is zavartalanul berendezkedhetnek, újabb megmérettetés 2024-ig nem lesz.

A helyhatósági választások nagyjából azokat az eredményeket hozták, amelyekre számítani lehetett. Ezekből kiindulva nagy tételben lehet fogadni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) magabiztos első helyére a törvényhozói mandátumokért zajló versengésben. A járványhelyzet várható súlyosbodása ezt lényegesen már aligha fogja befolyásolni, az újonnan pozícióba került PNL-es településvezetők viszont lendületet adhatnak a kampánynak.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) friss sikerei a nagyvárosokban a párt előretörését, megerősödését jelzik, de a mostani pillanatkép csalóka lehet, decemberben más logika alapján szavazhatnak azok, akik most egy-egy szimpatikus, esetleg karizmatikus USR-es polgármesterjelölt mellett sorakoztak fel. Bár a PNL és az USR közötti rivalitás egyre hangsúlyosabban jelenik meg, ez a most startoló kampányban aligha fog átcsapni valamiféle leszámolósdiba. Mindkét formáció tisztában van azzal, hogy a következő bukaresti kormány stabilitásához elengedhetetlen az ő koalíciójuk, s ennek a szövetségnek reális alternatívája ma nincsen. Ráadásul egyik párt szavazóbázisa sem díjazná, ha a szociáldemokraták további gyengítése helyett egymással lennének elfoglalva a PNL és az USR kampánystábjai.

A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem sikerült a kisebb csoda, a bukaresti főpolgármesteri pozíció megtartása, de a sokak által várt összeomlásról szó sincs. Egy viszonylag alacsony szavazói részvétel mellett a PSD még a jelenlegi szürke pártvezetéssel is erős ellenzékként működhet. Szövetségesnek pedig továbbra is ott marad a törvényhozásban Victor Ponta Pro Románia Pártja.

Ami az RMDSZ-t illeti, Kelemen Hunorék abban bízhatnak, hogy a most megválasztott, vagy posztjaikon megerősített településvezetők által vezényelt mozgósítás mellett sikerül egy olyan kampányt felépíteni, amely az etnikai érdekképviselet fontosságának hangsúlyozását ötvözni tudja a modernizációs projektekkel. Ezt egészítené ki a magyar kormány részéről garantáltan érkező újabb politikai támogatás. Az öt százalékot meghaladó eredményhez valószínűleg ezúttal is fontos lesz, hogy ne legyen nagyon magas az országos választói hajlandóság, a magyarok részéről ugyanis szinte kizárt a nagy tömegeket megmozgató lelkesedés. Az RMDSZ-nek közben szorítania kell a PNL és az USR visszafogottabb szerepléséért és a Népi Mozgalom Pártja parlamenti küszöb alá szorulásáért.

Ezek lennének a féltelei egy olyan politikai helyzetnek, amelyben jutna mozgástér a magyar formációnak is a hatalmi képlet kialakításakor. Az ellenzékbe szorulás a PSD mellett ugyanis egyenlő lenne egy többéves bukaresti karanténnal.

Minden jel szerint december 6. után új fejezet kezdődik Románia belpolitikájában. Kiteljesedhet a Iohannis-éra. Hogy ez jót jelent-e ennek a sokat megélt országnak, az később derül ki. Optimizmusunknak határt szab, hogy egy kis ízelítőt már kaptunk belőle.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.