A felmérés ugyanis azt mutatja, hogy a PSD – amely a négy évvel ezelőtti választás nyomán még mindig a legnagyobb frakcióval rendelkezik a parlamentben, ám azóta ellenzékbe szorult – nemhogy nem tudta kihasználni a november óta kisebbségben kormányzó liberálisok számos botlását, hanem nyolc hónapja a legalacsonyabb támogatottsággal rendelkezik, miközben a liberálisok továbbra is magabiztosan vezetnek, még ha távol is állnak attól, hogy egyedül alakíthassanak kormányt. Ez pedig így, kevesebb mint egy hónappal az önkormányzati választások előtt már komoly jelzésértékkel bír, és az eddigi tapasztalatok alapján valami nagyon durva hibát kellene elkövetniük ahhoz a liberálisoknak, hogy a decemberben esedékes parlamenti választások célegyenesére ne hasonló mértékű előnnyel forduljanak rá.

Már csak emiatt sem számít különösebb meglepetésnek, hogy az RMDSZ is csatlakozott a liberálisok koalíciós partnerének már rég bejelentkezett Mentsétek meg Romániát Szövetséghez (USR) és a Népi Mozgalom Párthoz (PMP), amelyek nemcsak a kormánybuktató indítvány megszavazását tagadták meg, de még az ülésteremből is kivonultak, hogy még a határozatképességet se biztosítsák. Az RMDSZ ugyan a határozatképesség biztosítását előzetesen megígérte, de végül mégsem állta a szavát – ami a pillanatnyi állás ismeretében nem a hétköznapi moralitás, hanem a politikai racionalitás szempontjai szerint értékelendő.

Ráadásul ezzel alkalma is volt visszavágni a szociáldemokratáknak azért, mert nemhogy nem akarták ellensúlyozni a Iohannis államfő által gerjesztett újabb magyarellenes hullámot, hanem még ők is beleálltak, és egyrészt keresztülvitték a parlamenten a régóta jegelt PSD-s javaslatot a trianoni diktátum évfordulójának ünnepnappá nyilvánításáról, másrészt még egy olyan, egyértelműen alkotmányellenes törvényjavaslattal is előálltak, amely megtiltaná az autonómiával kapcsolatos törvénytervezetek beterjesztését.

Persze ez a mostani erőviszonyok között a sebesült oroszlán rugdosásának, és konjunkturális lépésnek tekinthető, ha a következő időszakban úgy kívánja az érdekük, bizonyára nem haboznak szembemenni a kormánnyal. A legfőbb kérdés az, tényleg napirendre kerülhet-e az, hogy az RMDSZ a decemberi parlamenti választások után koalícióra lépjen az utóbbi években a magyarellenesség zászlóvivőjéül szegődött liberálisokkal és a jobboldali-liberális USR–PLUS tandemmel. Kelemen Hunor szövetségi elnök nem zárta ki egyértelműen ennek a lehetőségét, ugyanakkor ehhez több feltételnek is teljesülnie kell.

A jelenlegi állás szerint a liberálisok a voksok valamivel több, mint 30 százalékára számíthatnak, az USR–PLUS pedig 18-ra. Ez elvileg elég is lenne a többséghez, ám egyrészt azért az urnáknál általában nem ugyanolyan eredmények születnek, mint a közvélemény-kutatásokban. Másrészt az is kérdéses, mennyire lesz stabil az USR–PLUS két tagpártjának egymással szembeni viszonya. Ezért, illetve a biztonság kedvéért sem árthat egy újabb koalíciós partner.

Kérdéses, hogy a PMP-nek, amely jelenleg messze a parlamenti küszöb alatt áll, sikerül-e majd bejutnia – bár eddig egy-egy huszáros magyarellenes kampánnyal sikerült visszahoznia a sírból a parlamenti jelenlétet. Ha bejut, akkor az RMDSZ-re valószínűleg már nem lesz szükség a kormányzáshoz. Ha viszont nem, akkor már nem kizárt, hogy megcsörren Kelemen Hunor telefonja. Persze ehhez még az RMDSZ-nek is meg kell ugrania a bejutási küszöböt, de ez elvileg nem lehet nehéz – elegendő lesz majd a kampányban Iohannis államfő magyarellenes kirohanásait idézni félóránként, hogy mozgósítsák a magyar szavazókat. Az igazán kényes helyzet ez után állna elő. Akkor, amikor Iohannis pártjával és kormányával kell majd esetleg egyezkedniük az RMDSZ-es illetékeseknek az együttműködésről.

Nagy kérdés, milyen, nemcsak a saját maga, hanem az egész magyar közösség számára kedvező feltételeket tudna kicsikarni az RMDSZ. Még ennél is nagyobb az, hogy a Rareș Bogdan egykori televíziós műsorvezető leigazolásával a primitív magyargyűlöletben kimerülő hiszteroromán sovinizmus képviseletét teljes mellszélességgel felvállaló liberálisok ezekből mennyit lennének hajlandóak teljesíteni.

A legeslegnagyobb kérdés viszont az, hogy ilyen körülmények között, ilyen potenciális partnerekkel, ha az RMDSZ nem lesz királycsináló szerepben, egyáltalán érdemes-e a kormányzásban gondolkodni.