A járvány előtti időszak gazdasági hírei még arról szóltak, hogy az országban sehol nincs elegendő munkaerő, és a cégvezetőknek külföldről származó munkavállalókat kell behozniuk, ha fenn akarják tartani a termelést. A jelenségnek sok oka van, de az egyik legfontosabb, hogy a nyugat-európai bérek a hazainál jóval magasabbak, így aki tehette, országot váltott, és alkalmi munkavállalóként külföldön dolgozott, vagy családostól áttelepedve tervezett magának új egzisztenciát.

Az ország uniós csatlakozása óta felgyorsult folyamat a romániai aktív munkaerő jelentős részét, azaz több millió embert szippantott el, akik távozásukkal nagy űrt hagytak a hazai gazdaságban. Ennek szemléltetésére elegendő egyetlen hozzávetőleges statisztika: a tizenkilenc milliós lakosságú Romániában nagyjából ugyanannyi hivatalosan jegyzett munkavállaló dolgozik, mint a tízmilliós Magyarországon.

Az Európai Unió viszonylatában sereghajtó a romániai munkaerő-foglalkoztatás. Ennek nyilván több magyarázata van – amiben szerepet játszik a nagymértékben elharapódzott feketemunka is –, de a fő ok mégiscsak a külföldi munkavállalás. Mára azonban bizonyossá vált, hogy átmenetileg vagy akár hosszabb időre is a külföldi vendégmunka trendje megszakad, és az eddig idegenben dolgozók közül egyre többen kényszerülnek arra, hogy itthon tervezzék újra életüket.

A nagyobb gond az, hogy Románia nem igazán tud mit kezdeni az új helyzettel. Ahogyan a szólásmondás tartja, a szegény embert még az ág is húzza, ami hatványozottan érvényes az Európai Unió egyik legszegényebb országára. A hazatért munkaerő egyelőre a tartalékait éli fel, miközben azon a munkaerőpiacon keresgél, amely most sem ígér sok jót a magasabb fizetésekhez szokott emberek számára. Német, francia vagy brit összehasonlításban a hazai bérek változatlanul alacsonyak ahhoz, hogy aki eddig külföldön dolgozott, most gond nélkül hazaira váltson.

Kérdés, hogy a járvány fenyegetésével való együttélés milyen hosszú időszakra nyúlik ki. Szakemberek szerint egy dolog bizonyos: jó darabig a világ nem lesz ugyanaz, mint ami eddig volt. Az új helyzet sok ember számára újratervezést, új szakma elsajátítását vagy akár teljesen új életformát feltételez. Alkalmazkodni kell a járvány okozta új körülményekhez, ami a mai ember számára sem könnyű feladat, de az újratervezés itthon mégis gördülékenyebben működhet.

Egyre több a jele a hazai munkaerőpiac átrendeződésének. A fél évvel ezelőtti munkaerőhiány már rég eltűnt, miközben sok helyen munkaerő-felesleg jelentkezik, ami számos állás megszűnését vonja maga után. Elsősorban a vendéglátásban, a turizmusban és egyéb szolgáltatásokban tevékenykedő cégek megrostálódása miatt, de a láncreakció óhatatlanul más területeket is érint. A növekvő infláció és a vállalatok csökkenő forgalma a jól működő cégeknek is nagy tehertétel. A járvány gazdaságra gyakorolt hatása előbb-utóbb az élet minden területét érinti. Ha sok cégnél az emberek nem is keresnek kevesebbet, vásárláskor elővigyázatosabbak, ami visszafogja az áruforgalmat. Közben nőnek a lakossági megtakarítások, hiszen mindenki a nehezebb időszakokra tartalékol.

Az új helyzet nagy kockázata, hogy a bukaresti kormány pár millió „felesleges” emberrel ébredhet fel az országban. A közeljövőre nézve vannak ugyan jelentős uniós támogatások és kedvező kamattal megszerezhető hitelek, amivel gyors ütemben sok száz kilométer autópályát lehetne építeni, és egyéb nagyberuházásokat finanszírozni, felszippantva ezzel a szabad munkaerőt, a normális országépítés legnagyobb kerékkötője azonban a politikum. Az újratervezés nem a kisemberek fejében jelent nagy problémát, hanem a bukaresti kormányhivatalokban, amelyeket az elmúlt harminc év tehetetlensége tart fogságában.