E túl optimista vélekedést azonban egyre kevesebb embert osztja, főleg a vállalkozók nem, akik már a tavaszi bezárás idején felkészültek arra, hogy a nadrágszíjat tartósan meg kell szorítani. Magáncégek esetében ez az alkalmazotti létszám csökkentésében és az eltervezett befektetések visszafogásában mutatkozik meg. Romániában ez alól egyelőre az állami és az önkormányzati szektor a kivétel, de a december hatodikai törvényhozói választásokat követően minden bizonnyal itt is komoly átszervezések lesznek. Ha csak nem akar majd az új kormány két számjegyű gazdasági visszaesést és költségvetési hiányt a következő évekre.

Nem vitás, hogy a legnehezebb helyzetben jelenleg a vendéglátóipar – az úgynevezett HORECA-szektor – van, amelynek képviselői év végéig mintegy százezer alkalmazott elbocsátásával számolnak. Amihez hozzá kell adni a már eddig utcára került több tízezer pincért, szakácsot, konyhai kisegítő személyzetet és szállodai alkalmazottat, akiket az idén tavasszal berobbant Covid-járvány miatti bezárások juttattak az állástalanok sorába.

Mindez azonban csak egyetlen ágazata a hazai gazdaságnak, amely a bevezetett intézkedések miatt szenved a turizmus gyors összeomlásától. Ide sorolható még a légi, a vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedés, a rendezvényszervezés, és tucatnyi más területe a gazdaságnak, ahol kisebb-nagyobb visszaesés tapasztalható. Nehéz lesz tehát a korlátozó intézkedések megszűnése után úgy felállni a padlóról, hogy a legtöbb cég ott folytassa, ahol 2019-ben abbahagyta. Aki ezt ígéri az embereknek, az csak felületes gyógyírt ajánl a következő években ránk zúduló nehézségekre. Amikor végképp elfogynak a jól teljesítő években felgyűlt tartalékok, és az egyre drágább hitelek maradnak a gazdasági tevékenység folytatására.

Romániában egyaránt van tapasztalatunk a válság előtti túlköltekezésre, és a válságot követő drasztikus megszorításokra. Hasonló „forgatókönyv” szerint éltünk a 2008-as gazdasági mizériát megelőző időszakban is, amikor a Tăriceanu-kormányzatot elkápráztatta az Európai Unióban is rekordnak számító román gazdasági növekedés, amelyről aztán a válság berobbanásának évében derült ki, hogy csupán egy felfújt lufit láttunk. Az államkassza nagyobb bevételeinek hatására felduzzasztották az állami alkalmazottak számát és fizetését, és nagymértékben megemelték a nyugdíjakat. Egy-két év múlva derült ki, hogy nincs pénz a megnövekedett állami kiadások finanszírozására. A válságkezelő áldozati Boc-kormánynak a közalkalmazottak bérét 25 százalékkal kellett lefaragnia, hogy a fizetésképtelenséget elkerülje.

Most annyiban rosszabb a helyzet, hogy a tavaly ősszel útra tett PSD-kormány eleve hiánnyal hagyta hátra az államkasszát, és a kisebbségben kormányzó nemzeti liberális tárca hatalmas külföldi hitelekkel igyekszik az államháztartás megugrott kiadásait fedezni. Amire kampánycélból mindegyre rátromfolt az RMDSZ-szel időnként összefogó PSD-s parlamenti többség.

A tavaly őszi puccsszerű hatalomátvétel akár jó végkifejlettel is járhatott volna, ha nem jön a koronavírus-járvány, és sikerül előre hozott választásokat tartani. Mindez azonban már múlt idő. Románián a lehető legrosszabb forgatókönyv lett úrrá: a hatalmas gazdasági válságot előidéző vírusjárványra rátevődött az egyéves választási kampány, amikor a politikusoknak semmi sem drága, ha a hatalmukat akarják megőrizni vagy visszaszerezni.

Már „csak” az a kérdés, mihez kezd a leendő kormány a súlyos gazdasági örökséggel? Aminek kezeléséhez nem lesz elegendő a további eurómilliárdokban számolt hitelfelvétel: adóemelésekre, az állami szektor drasztikus átszervezésére, és a feketegazdaság megzabolázására van szükség. Főleg ez utóbbi a nagy a kérdés, hiszen 1990 óta egyetlen román kormánynak sem sikerült az állami költségvetés kinnlevőségeinek a behajtása, és még kevésbé a feketegazdaság visszanyesése. Olyan kemény kihívások ezek, amelyeket kesztyűs kézzel nem lehet életbe léptetni. Félő azonban, hogy ismét a tisztességes adófizetők, főleg a bérből élők hátán csattan az ostor. Mint mindig, az elmúlt harminc esztendőben.