És most itt van a bécsi terrortámadás. Karnyújtásnyira tőlünk, Magyarország határánál, egy olyan városban, amit mi, erdélyiek is jól ismerünk, kedvelünk. Egy volt budapesti kollégám szó szerint bécsi szeletet enni járt ki időnként az osztrák fővárosba. Mert ott az igazi. Kávé, Sacher-torta, fiákerek, a Monarchiához köthető tragikomikus történetek, a romániai honfitársaink által elfogyasztott hattyúk. Bécset nyilván történelmi okokból is kicsit magunkénak érezzük. Sokat változott az utóbbi évtizedekben, akárcsak az egész Nyugat-Európa, de semmiképpen sem az a hely, ahol életszerű, hogy iszlamisták jól szervezett merényletsorozatot hajtsanak végre. Ha ez már Bécsben is megtörténhet, akkor tényleg nagy a baj.

Most persze kezdhetjük az okoskodást, az elemezgetést. Hogy helyes-e, belefér-e a szólásszabadságba a magát szatirikusnak nevező francia lap provokációja a Mohamed-karikatúrák újraközlésével? Vagy politikailag megfontolt-e úgy fogalmazni, hogy az iszlám világszerte válságban van – ahogyan azt Macron francia elnök tette. Zöld jelzést adott-e Erdogan török államfő az iszlamista szélsőségeseknek, amikor a tisztelet hiányának, szemtelenségnek nevezte a Párizsból érkező bírálatot? Mennyire játszik szerepet a radikális nézetek elterjedésében a szociális leszakadás, avagy bevándorlónak tekinthető-e egy Bécsben született, kettős állampolgár? Csinos kis publicisztikák, értelmiségi kerekasztal-beszélgetések témái lehetnek ezek a mozaikkockák, de a lényeget illetően huszadrangú kérdések. A helyzet az, hogy a nyugati világ, pontosabban annak meghatározó államai évtizedeken keresztül folytatták azt az elhibázott közel-keleti és észak-afrikai beavatkozást, bevándorlást elősegítő politikát, amelynek „gyümölcseit” látjuk a mostani terrortámadásokban. Amikor az iszlám világ megerősödik, gyökeret ereszt Európában, akkor értelemszerűen annak vadhajtásai is előbújnak.

A merényletek sokkoló hatása mellett mellbevágó az a csend is, amely a londoni, berlini, párizsi, nizzai, általában az európai vérengzések idején azokban a politikai és médiakörökben honol, amelyek elkötelezetten támogatják a tömeges bevándorlást, beleértve az illegális migrációt. Rideg beszámolók a történésekről, meghatónak szánt részvétnyilvánítások, de megfogalmazatlanul maradt következtetések.

Ha az Európai Bizottság egyik friss felmérése is a bevándorlást jelöli meg az uniós állampolgárokat leginkább aggasztó problémának, s közben a radikális iszlám nevében indul újabb terrorhullám a kontinensen, akkor miért annyira nehéz legalább karcolgatni az igazi okok felszínét? Mert azt egyelőre remélni sem merjük, hogy egy hasonló tragédia után végre a józan ész győzedelmeskedik Európa azon részén, ahol továbbra is sérthetetlennek tartják a tömeges és ellenőrizetlen migráció iránti nyitottságot.