A két évtizede leépülőben lévő amerikai középosztály, a munkásrétegek haragjára, elégedetlenségére érzett rá tökéletesen a festett szőke üzletember. A globális szerepéből folyamatosan veszítő Washington régi fényét szavakban igyekezett visszaadni a republikánus elnök, és ez sokakat büszkeséggel töltött el. De mivel tisztában volt azzal, hogy a bőséges katonai kiadások és emberáldozatok ellenére elmaradt amerikai győzelmeket nem lehet csak úgy visszavarázsolni, inkább a befelé fordulást, a hazai fejlesztést választotta. Lehet, hogy e tekintetben megosztotta, esetleg magára haragította az európaiakat, de ahhoz nem fért kétség, amerikaiak milliói értettek egyet a váltással. Nem utolsósorban Trump az unalmas, önfényező, köldöknéző politikai elitek iránti társadalmi ellenszenv élére tudott állni. Ő lett az erős kezű vezető, az államot és annak határait az illegális bevándorlóktól megvédő elnök.

Csakhogy a trumpizmus megvalósítója elnöksége alatt túl sok ellenséget szerzett. Megsértődött, sértegetett, Hollywoodnak tekintette a diplomáciát. Rosszul mérte fel a koronavírus-járvány kezelését, a pandémia okozta gazdasági válság pedig minden józan számítást átírt. És Trump nem tudott veszíteni. A kis csatákban elszenvedett vereségekre is durcásan reagált, a választási háború kudarcát pedig képtelen kezelni. De ez már nem a trumpizmus, amely mögött ma is közel fél Amerika áll. Ez csak a jól fésült Donald reagálása a koktélparti félresiklására.

Tény, Trump négy esztendő alatt nem tudott államférfivá válni. Amit viszont a mostani veresége apropóján az ellenfeleitől látunk, az maga az amerikai rémálom. A politikailag – s nem kizárt, hogy egészségileg is – lejárt szavatosságú Joe Biden körül pillanatok alatt kialakított személyi kultusz, a CNN élő adásában örömében síró „elemző", Trump nyilatkozatainak félbeszakítása a választási csalás emlegetése miatt, a véget nem érő voksszámlálás kétségbe vonhatatlansága, a győztes demokrata jelölt ukrajnai botrányának elhallgatása, illetve elbagatellizálása nem demokráciáról, vélemény- és szólásszabadságról szól, hanem bosszúról. Mindegy, hogy kivel, s mindegy hogyan, csak megverni Trumpot – szólt a washingtoni politikai, gazdasági elit és az azt kiszolgáló média titkos csatakiáltása. Sikerült nekik. Trump elvesztette a választást, a trumpizmus viszont erősebb, mint valaha, meghatározza az Egyesült Államok kétségtelenül színes világának egy nagyon tekintélyes részét.

A Bident hosszú, szűnni nem akaró tapssal fogadó európai vezetők is tisztában vannak azzal, hogy a mostani elnökválasztás körítése Washington megítélését az amerikai kontinens délebbi országainak szintjére taszította. Ezen pedig a majdani kölcsönös euroatlanti hátba veregetés sem fog változtatni.