No persze nem az olyan esetekre gondolunk, amikor utóbbiakkal nem a kampány során, hanem csak a választást követően közlik a kellemetlen híreket. Meggyőződésünk például, hogy Florin Birta nem söpri be éppen a voksok 70 százalékát Nagyváradon, ha a bihari megyeszékhely polgárai előre tudják, hogy leendő polgármesterük adó- és illetékemelést fontolgat, egyebek mellett többletadót készül kivetni a fa- és szénfűtésű ingatlanokra. Vagy ott van az ugyancsak liberális Emil Boc tisztességesnek ugyancsak nem nevezhető gyakorlata, amellyel csupán a választások után szólított fel építménye lebontására 800 kolozsvári garázstulajdonost; a tervezett dózerolás tulajdonjogi vetületeiről ne is beszéljünk.

És ha már tisztogatás. Országos visszhangot váltott ki a váradi polgármesteri székből a Bihar megyei tanácselnöké átnyergelt Ilie Bolojan első intézkedése, amellyel lapátra tette az eddig több mint 170 alkalmazottat foglalkoztató intézmény dolgozóinak a felét. A reakciók vegyesek, az összkép megértéséhez ismerni kell a politikai és egyéb viszonyokat. A Sebes-Körös-parti várost 12 éven át irányító, korábban a prefektusi és a kormányfőtitkári posztot is megjárt liberális politikusnak hosszú ideje megromlott a viszonya az RMDSZ-szel. Hogy „ki ütött előbb”, majd vissza, abba most ne menjünk bele. Tény, hogy a 2016–2020 közötti ciklushoz hasonlóan Nagyváradnak a következő négy évben sem lesz magyar – RMDSZ-es – alpolgármestere, a megyei tanácsnak pedig alelnöke. A váradi városházán pedig elsősorban nem a magyar közösség iránt táplált rokonszenv okán tölthetett be tanácsadói tisztséget – néppárti – magyar politikus, és maradhat a továbbiakban is, hanem mindenekelőtt azért, hogy Bolojanék borsot törjenek az RMDSZ-esek orra alá.

Azt is tudjuk, hogy a Bihar megyei önkormányzatot az elmúlt négy évben az RMDSZ-es Pásztor Sándor irányította, akinek igazán maradandót nem sikerült alkotnia mandátuma alatt, a legtöbben inkább külföldi vadászataira, vaskos botrányaira, a tavaszi kijárási tilalom idején megejtett horgászkalandjára emlékeznek vele kapcsolatban. Pásztor természetesen saját embereivel, az RMDSZ-hez és holdudvarához tartozó káderekkel vette körül magát a megyei tanácsban, és számos főosztály, igazgatóság, hivatal esetében még a magyar embereknek is az volt a benyomásuk, hogy amolyan kifizetőhely csupán.

Mármost az RMDSZ-szel szemben amúgy is mély ellenérzéseket tápláló Bolojan kapva kapott az alkalmon, hogy a meghirdetett „nagytakarítás” keretében kisöpörje az előző adminisztráció dolgozóit, akik között szép számban akadnak magyarok. (Köztük újságírók is, akik egyike-másika most, immár más fórumon valósággal ontja a bolojani elbocsátási hullámot elmarasztaló cikkeket, amelyek hitelességét viszont éppenséggel csorbítja, hogy szerzőjük az elmúlt évben még épp a megyei tanácstól vett fel több mint 40 ezer lejes fizetést...)

Csakhogy az etnikai alapon történő elbocsátást elég nehéz lenne bizonyítani, ugyanott tartanánk ugyanis, ahol Soós Zoltán politikai ellenfelei, akik máris „etnikai alapú kihágást” kiáltva riogatnak azzal, hogy Marosvásárhely új polgármestere és annak apparátusa fenyegeti a városháza hivatalnokait. El tudja képzelni valaki, hogy Soós képes lesz kirángatni a gödörből, és fejlődő pályára állítani a Maros-parti várost a Floreától örökölt apparátussal?

A választópolgárnak tulajdonképpen az az érdeke, hogy az állami hivatalokhoz hasonlóan az önkormányzatok és az ezek hatáskörébe tartozó intézmények, ügynökségek, alapítványok a lehető legkevesebb, közpénzből honorált személyzeti apparátussal működve legyenek a leghatékonyabbak. Sehol sincs megszabva, hogy például az Arad Megyei Tanács nem működhet 225, a bihari pedig 80 alkalmazottal.

Az új bihari tanácselnök által foganatosított elbocsátási hullám nyilvánvaló leszámolás-vetületével természetesen nem lehet egyetérteni, ellenben a nyilvánvalóan politikai alapon eszközölt korábbi alkalmazások egy részével sem. Kompetencia és teljesítmény – e kettőnek kell érvényesülnie a közösség javát szolgálni hivatott önkormányzatok személyi állományának kiválasztásában.