A romániai EP-frakciók képviselői egy, az uniós költségvetésről szóló keddi online konferencián kiéhezett hiénákként vetették rá magukat a témára, igyekezve egyetlen lehetőséget sem elmulasztani, hogy bírálhassák az utólag betoldott jogállamisági kritérium miatt a költségvetést megvétózó Magyarországot – és csatolt áruként, félszájjal Lengyelországot is.

A jogállamisági feltételek megtartásának fölöttébb szükséges volta mellett a demokrácia, a jogegyenlőség, kiemelten pedig a kisebbségi jogok védelmének olyan, rendíthetetlen gigászai emelték fel szavukat, mint Eugen Tomac, annak a Népi Mozgalom Pártnak az elnöke, amely egyetlen kézzel fogható doktrínát képvisel: a kompromisszumot nem ismerő, autentikusan román, büdös szájú magyarellenes sovinizmust. Mellette – szintén a korszerű konzervatív néppárti eszmék képviseletében – az a Daniel Buda kardoskodott a jogállamiság mellett, aki az elmúlt tíz–tizenöt évben ugyancsak elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar közösség jogkövetelései elleni uszításban.

De ott volt még Dan Nica is a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviseletében – mint tudjuk, ez az alakulat is rengeteget tett a különböző nemzetiségű romániai polgárok közötti békés együttélés és jogegyenlőség előmozdítása érdekében, legutóbb például a Trianon-törvénnyel. Az USR–PLUS részéről is felszólalt egy Ramona Strugariu nevű képviselőnő – ez az a pártszövetség, amely kampány idején ráhajt a magyar szavazatokra, de amúgy a legkevésbé sem támogatja a magyar anyanyelvhasználatot, és amelyiknek egyik társelnöke anno szélsőséges román szervezetek ifjúsági tagozataiban töltött be vezető tisztséget.

Az itt felsorolt pártok, politikusok tevékenysége alapján látható, hogy egyetlen eszme körül jegecesedik ki a szinte teljes romániai politikai palettát lefedő mélységes egyetértés: most valami rossz Magyarországnak, tehát az a románoknak csak jó lehet, ezért a román politikumnak brüsszeli fülek számára kedves lózungokat hajtogatva támogatnia kell. Vagyis anélkül, hogy mérlegelnék, mit is jelent a jogállamiság kritériuma, és hogy mi történne, ha Romániával szemben akarnák önkényesen alkalmazni – például, horribile dictu, a kisebbségi jogokat számonkérve –, egyszerűen politikai alapon sorakoznak fel mögé.

És akkor meg is érkeztünk ahhoz, hogy a jogállamiság feltételül szabása anélkül, hogy az összes tagállam által jóváhagyott, pontosan megszabott és uniós dokumentumban rögzített meghatározása lenne, valójában nem egyéb, mint politikai fegyver. Amelyet az uniós apparátus, illetve a legbefolyásosabb tagállamok arra próbálnak használni, hogy megrendszabályozzák azon tagállami kormányokat, amelyek nem hajlandóak úgy táncolni, ahogyan ők fütyülnek.

Ugyanakkor a tagállamokban működik a joguralom – még akkor is, ha eltérőek a jogrendszerek –, hiszen mindenki által szabadon választható parlamentek hozzák a törvényeket, a kormányok felelősek a parlamentnek, és működik az igazságszolgáltatás. A kormány pedig bármikor leváltható – ha az ellenzék hiteles alternatívát kínál. Hogy ezen túlmenően mit akarnak még számonkérni jogállamiság címszó alatt, azt a mostani példa alapján az éppen többségben lévő erők mondanák meg, az éppen divatos, uralkodó ideológiák jegyében. Márpedig ezt meglehetősen nehéz precíz és objektív szempontnak nevezni.

Mindemellett ott vannak a háttérjátszmák is. Az EP-t uraló baloldal és a szélsőbal, illetve a szélsőliberálisok frusztrált néppártiak támogatásával a nem az ő ideológiai fixa ideáik szerint politizáló jobboldali kormányokat akarják megbüntetni. Eközben a „fukar négyek” – Svédország, Dánia, Hollandia és Ausztria a hozzájuk csatlakozott Finnországgal és Luxemburggal együtt – szeretnék megakadályozni, hogy az EU megsegítse a bajba jutott déli tagállamokat. Ezért forszírozzák körömszakadtáig a jogállamisági kritériumokat – amelyeket amúgy ők sem tudnának közelebbről meghatározni, de mivel gumijogszabályról lenne szó, biztosak voltak benne, hogy Magyarország és Lengyelország vétózni fog miattuk. Vagyis mindenki a saját politikai pecsenyéjét sütögeti, miközben a jogállamiság fogalmával takarózik.

Senkinek sem akarunk rosszat, de azért megjegyezzük: a most a magyarokat és a lengyeleket pellengérre állító lánglelkű nyugat-európai jogállamféltők közül néhányan tényleg megérdemelnék, hogy egy ideig olyan helyen kelljen élniük – az intenzívebb élmény kedvéért kisebbségiként –, ahol az Eugen Tomac- vagy Daniel Buda-félék szabják meg a jogállamiság feltételeit.