• Vélemény

„Magyar az, akinek fáj Trianon” – sokan Illyés Gyulának tulajdonítják a tömör meghatározást. Amúgy Karinthy Frigyes gondolata, eredeti formájában így szól: „Magyar az, akinek fáj Trianon – a többi csak állampolgár!” 

Másfél esztendővel a trianoni békediktátum aláírása előtt Koréh Endre, a Székely Had­osztály tábori lelkésze ezt írta 1918. december 24-én Kolozsvár román megszállásáról: „Gyászos nap mindörökre Kolozsvár életében. Ma vonultak be Erdély szívébe, kincses Kolozsvárra az oláhok.

Nem könnyű Amerikát megérteni Európából. A történelem folyamán jónéhányszor bebizonyosodott már, hogy a hollywoodi szaftos sztori és a valóság között hajszálnyi a különbség csupán, de olykor az átjárás is működik.

Bár az elhangzottak alapján Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter eheti bukaresti találkozóját nem csupán a koronavírus-járvány nyomán bevezetett óvintézkedések miatt jellemezte hűvös távolságtartás, kijelenthető: nagy szükség volt arra, hogy a két ország illetékesei végre köz

Mi az üzenete és a hozadéka a keddi, amúgy meglepetésszerű román–magyar külügyminiszteri találkozónak? Először is, a megbeszélés létrejötte már önmagában eredmény.

A minden fronton bizonytalanságot hozó járványhelyzet erőteljesen felszínre hozta a hazai tanügyi rendszer tökéletlenségét. Ennek ékes bizonyítéka, amit a szaktárcavezető mondott a minap a képviselőházban az ellene benyújtott egyszerű indítvány vitáján.

Ha a román kormány megdob kővel, dobd vissza határnyitással, de hálát és korrektséget továbbra se várj – így sommázhatók az elmúlt hét történései a magyar-román viszony tekintetében.

Egyre tenyérbemászóbb arroganciával „kompenzálja” egyre nyilvánvalóbb hozzá nem értését a járványhelyzet kezelése terén Klaus Iohannis államfő „saját”, nemzeti liberális párti kisebbségi kormánya.

Nem jött be Klaus Iohannis taktikája. A legfrissebb, az április végi magyarellenes kirohanás után készült felmérések egyetlen százaléknyi javulást sem jeleznek az államfő szeretett pártjának megítélésében.

Ami korábban csak a kilétüket ilyen vagy olyan okból elfedni akarók – tolvajok, rablók, maskarások – viselete, vagy az egészségügyi dolgozók munkakelléke volt, mindannyiunk mindennapjainak elengedhetetlen részévé vált hetek, hónapok óta.

A hatóságok alighogy lazítottak a kijárási tilalmon – egyre több országban tessék-lássék módon újraindul az élet –, szinte mindenhol felcsapott a népharag. A tüntetők a koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeire hívják fel a figyelmet.

Lassan nem túlzás kijelenteni, hogy Románia államformája nem köztársaság, hanem tragikomédia.

Így utólag egyáltalán nem tűnik rendkívülinek, hogy az év elején a román liberális kormány körömszakadtáig ragaszkodott önmaga megbuktatásához, és tálcán kínálta saját menesztését a baloldali többségű parlamentnek. 

A fene gondolta volna, hogy egyszer még egy ordenáré, büdös szájú magyarellenes uszításért is köszönetet fogunk mondani. Ráadásul magának a román államfőnek.

A román közéletnek úgy kellett a „korszakalkotó felfedezés” Orbán Viktor magyar miniszterelnök dolgozószobájából, mint éhes embernek a falat kenyér. 

Megmondom őszintén: sok jóra nem számítottam, amikor múlt csütörtökön az Európai Bizottsághoz fordultam, hogy megkíséreljem kikérni az álláspontját Klaus Iohannis román elnök magyarellenes ámokfutásáról.

A korlátozások immár sokadik hetében, amikor úgy tűnik, több európai ország – köztük Románia is – elkezdte a fokozatos lazítást, egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy a globális vírusjárvány milyen szempontokból hozott eleddig példátlan léptékű rendkívüli állapotot a világba.