Rostás Szabolcs
Amilyen komikus végkifejletet öltött, épp annyira alkalmasnak bizonyult a romániai politikai viszonyok tisztázására a szociáldemokraták (PSD) bizalmatlansági indítványának kurta parlamenti pályafutása.
Rostás Szabolcs
Valamivel több mint fél év telt el azóta, hogy Romániában azonosították az első koronavírus-fertőzöttet, az elmúlt hónapok során átestünk szükségállapoton, kijárási tilalmon, kényszerszabadságon, megannyi korlátozáson. A veszély ugyanakkor nem múlt el.
Makkay József
Egy év alatt mintegy százezer lélekkel csökkent Románia lakossága, áll az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adataiban, amely a 2019-es demográfiai sarokszámokat összesíti. Az egy évvel korábbi, 2018-as számok ennél is rosszabbak.
Balogh Levente
Aligha csodálkozhatunk azon, hogy az RMDSZ egyelőre nem kíván állást foglalni a két legnagyobb román alakulat közötti adok-kapokban, és csak a szavazás napján dönt arról, támogatja-e Szociáldemokrata Párt (PSD) által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Pataky István
Joggal panaszkodunk Románia politikai elitjére. Főleg mostanság, amikor tényleg a legkisebb növésű békák ülepe alá süllyedt az állam vezetésével próbálkozók emberi és szakmai színvonala.
Kiss Judit
A járványhelyzet és annak összes, korábbi biztonságunkat felbolygató hozadéka még olyan országokban is kihívás elé állítja az illetékes döntéshozókat, ahol az intézkedések meghozatala hagyományosan jóval megfontoltabb, körültekintőbb, mint nálunk.
Balogh Levente
A koronavírus-járvány számos negatívuma mellett annyi pozitívumot is hoz, hogy több lehetőséget kapunk arra, hogy a felfedezzük szűkebb pátriánk – Erdély, a Partium, a Bánság – szépségeit.
Makkay József
Az ezredforduló óta a koronavírus-járvány az emberiség messze legnagyobb megpróbáltatása. A 23 millió koronavírusos betegre jutó mintegy nyolcszázezer halott önmagában riasztó adat, de legalább ilyen súlyosak a pandémia gazdasági, szociális és politikai következményei is.
Pataky István
A nagyobb tömegek előtt zajló kampánygyűlések a járvány miatt elmaradnak, de a politikai hacacáré iránt még érdeklődők nem panaszkodhatnak műsorhiányra. A parlamentben a többségben lévő, mégis ellenzékesdit játszó Szociáldemokrata Párt (PSD) egy újabb bizalmatlansági indítvánnyal biztosítja a szeptember végi helyható
Kiss Judit
Korábbi életünk teljességének számos fontos eleme közül az egyik, ami csorbulni, szűkülni, ellehetetlenülni látszik a járványhelyzet miatt, kétségtelenül a kultúra.
Makkay József
A koronavírus-járvány háttérbe szorította a Greta Thunberg-féle méregzöldek világméretű kampányát, de úgy tűnik, a bukaresti kormányhoz később szoktak befutni a hírek.
Pataky István
A minimális tisztánlátás végett jó lenne, ha eldöntene néhány kérdést a koronavírussal kampányoló román kormány.
Rostás Szabolcs
Románia vitathatatlanul rengeteget köszönhet Károly walesi hercegnek, Erdélyről pedig hatványozottan elmondható ugyanez. Részben erdélyi ősei okán, részben a természet iránti szeretettől és aggódástól hajtva a brit trónörökös második hazájának tekinti a régiót.
Balogh Levente
Ha Klaus Iohannis nem köztársasági elnök lenne, hanem király – mint ahogy Romániának volt már német uralkodója –, akkor jó eséllyel vonulhatna be a történelembe I., avagy Szánalmas Klaus néven.
Pataky István
Azt ugye tudjuk, hogy Románia jogállam. Ezt maga Klaus Iohannis mondta az utóbbi időben több alkalommal is.
Páva Adorján
Daniel Constantin Gălbează moinești-i ügyész legalább akkora forradalmi hatást próbál gyakorolni a romániai és egyetemes igazságszolgáltatásra, mint amekkorát a Bákó megyei város nagy szülöttje, Tristan Tzara, a dadaista avantgárd mozgalom alapítója egy évszázaddal ezelőtt alakított a művészeteken.
Makkay József
Dübörög a választási kampány, még ha a szeptember végi helyhatósági választásoknak be is akaszthat a koronavírus-járvány. A teljes romániai belpolitika, a járványkezelés, a jövőtervezés, és mindenki, aki a romániai politikai prérin él és mozog, a kampány színterévé, szereplőjévé vált.
Balogh Levente
A soviniszta román szélsőségesek annyiban különböznek a koronavírus-járványtól, hogy távozásuk után nagyjából tudható, mikor jelennek meg újra.