• Vélemény

Személyesen Steve T.-től érkezett az a levél a postaládámba, melyben arra biztat, hogy a világhálót ügyesebben használva keressek napi 200–500 eurót. Ejjha! – gondoltam, s bár egyből tudtam, hogy ez nem lehet igaz, ez velem nem történhet meg, mégis csak furdalni kezdett a kíváncsiság, s megnyitottam állítólagos jótevőm honlapját, ami nem más mint a www.penzeso.com.

Ha nem emberek százezreinek a munkahelyét, és nem milliók jövedelmét és életszínvonalát érintené, akár el is lehetne sütni a poént, miszerint a borúlátó azt mondja: Romániában ennél rosszabb már nem lehet, mire a derűlátó rávágja: dehogynem, csak akarni kell! Már ami a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel e napokban zajló tárgyalásokról az egységes adókulcs, illetve a hozzáadottérték-adó lehetséges növeléséről kiszivárgott szándékokat...

Miután a sors úgy hozta, hogy albérletem összes költsége rám hárult az elmúlt hónapban, jobban átnéztem a számlákat. Bár ne tettem volna! Most már letisztult bennem, mennyi mindent felszámolnak egy szolgáltatásért, amit sokszor hiányosan, vagy egyáltalán meg sem kapunk. De ha mi nem teljesítjük a szerződésben foglaltakat, hamar akcióba lépnek.

Kár, hogy a Humorfesztivál már véget ért, a nagyváradi RMDSZ illetékesei ugyanis jó eséllyel pályáztak volna a fődíjra. Az az általuk ajánlott lista ugyanis, amely a város utcaneveinek „hivatalos” magyar fordítását tartalmazza, nyugodtan szerepelhetne „Így fordítanak le egy román szöveget a románt még tévében sem látó-halló székelyek és partiumiak” címmel egy stand-up comedy előadásban.

Ismerik ugye azt a mondást: aki nincs velünk, az ellenünk van?! Ha ismerik, akkor azt is tudják, hogy a valóságalapja meglehetősen vitatható, ugyanis a valóság sokkal árnyaltabb, semmint a „fekete-fehérben” tálalt kijelentés. Elsősorban azért, mert aki beáll mögénk a sorba, az még nem biztos, hogy mellettünk van, mert lehet, hogy csak „helyezkedésből”, valami érdektől vezérelve állt a mi oldalunkra és az első adódó alkalommal éppen erről az alapról...

Ha valaki egy hazai magyar középiskolában kérdezni kezdi a gyermekeket: mikor jártak legutóbb múzeumban és mit láttak, nagy valószínűséggel a Csíki Székely Múzeum valamely kiállítását említik a legtöbben. És ez még akkor is igaz lehet, ha esetleg Marosvásárhelyen vagy akár Kolozsváron kezd alkalmi közvélemény-kutatásba az ember.

Ez nem olyan kínai bóvli, mint amilyen a konkurencia polcain hever tucatjával – hallgatom az eladó reklámját. Bedőltem neki, megrendeltem a vadonatúj, fényvisszaverő, napsugárban szürkére elhomályosodó szemüvegem. Azt is mondta, mikor megkapom, nem fogok hinni a szememnek, olyan élesen látok majd vele. Én leszek a sas – mosolyodtam el a bajszom alatt. Csupán egy hetet kellett várnom rá, mert a Teremtő háta mögötti kisvárosból el kell küldeni a keretet a...

Hát azt meg minek? – merülhet föl sokakban a kérdés annak kapcsán, hogy napirendre került az Érmellék autonómiája. Sőt olyanok is sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy nem a Székelyföld az egyetlen tömbmagyar vidék Romániában. Pedig így van: a Keleti-Kárpátok mentén élő magyar közösséghez hasonló tömb él Bihar megye északnyugati részében is, még ha létszámában nem is akkora, mint a Székelyföldön.

Újabb csillag ragyog a román parlamentben. Nem, nem tértek vissza a kommunisták (igaz, egyesek szerint el sem mentek), csupán annyi történt, hogy az egyik bukaresti választókerületben megrendezett időközi választáson a nagyobbik kormánypárt jelöltje egy tévésztár volt, aki korábban országos kereskedelmi csatornákon harsányan rikácsolva vezetett különböző show-műsorokat.

Ha rövid távon a feddhetetlenségi ügynökség működését szabályozó törvény módosítása körüli, tegnap a képviselőházban kabaréba torkollott huzavona, hosszú távon egyértelműen az alkotmány tervezett megújítása fogja tematizálni a bukaresti politikai életet. Az erdélyi magyart pedig még inkább.

Néha az az érzésem támad, hogy bizonyos embereket zavarok. Zavarja őket a jelenlétem, az, hogy beszélek vagy épp az, hogy nem, hogy egyszerűen ott állok és akarok valamit. Egyébként ez nem sűrűn fordul elő, hanem csakis olyankor, amikor nem jószántamból kerülök kapcsolatba az illetővel, hanem azért, mert valamire szükségem van. Ilyenek például a mindenkori bódésnénik.

Alighanem a Káli Király István által idézett észtországi olvasó közelítette meg a legpontosabban a magyar könyvpiac mai állapotát, amikor a kínálat láttán ekképpen szólt: „ide bankrablás után, szekérrel vagy teherautóval kell jönni”.

„Nézd meg, hogy néz ki a fekete nadrágom!” – lépett be az ajtón morgolódva a fiam úgy húsvét környékén. Miközben porolgatta a szürkés árnyalatúra színeződött nadrágját, azt is kifejtette, hogy „bezzeg Bukarestben” – ahol dolgozik – nincs ilyen por, mert már rég összetakarították az utak mentéről a télen kiszórt csúszásgátlót és azóta napjában többször is locsolják az utat.

Az már nem megy újdonságszámba, hogy Magyarországon a balliberálisnak nevezett oldal sajtója menetrendszerűen rettegni kezd, mihelyt a jobboldal kerül hatalomra. A félelem okát rendszerint a „populista, tekintélyelvű kormányzásban”, „a demokrácia csorbításában” jelölik meg, illetve a legapokaliptikusabb látomásokban a szélsőjobb fordulat, a pogromok víziója is felbukkan.

Alfaluban a nyár egy csütörtöki napra szokott esni, tart úgy másfél órát. Amikor nincs nyár, az emberek békésen fáznak csöndes magányukban vagy édes kettesben, ki ahogy. Amikor viszont nyár van, feltör a bűz a mocsárból, és éktelen szagot áraszt maga körül.

Óriási lehetőséget kapott a Fidesz és a KDNP alkotta pártszövetség az országgyűlési választások második fordulója nyomán a kétharmados többség megszerzésével. Nem tévednek, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy Európában egyedülálló eredmény született azáltal, hogy lényegében egy politikai alakulat ilyen nagyarányú győzelmet aratott, szerzett széles körű társadalmi felhatalmazást.

Egyszer megkérdezte tőlem egy felvilágosult külföldi: Erdély szép város? Ott mindenki ismer mindenkit? Önkéntelenül is ez a kérdés jutott eszembe, mikor a hétvégi humorfeszten végignéztem a közönségen. Minden második embert ismertem valahonnan. Persze negyedének se tudtam a nevét, beazonosítani sem nagyon tudtam.

Az erdélyi magyar politikai alakulatok között valóságos versenyfutás indult annak kapcsán, hogy melyikük is a leginkább legitim képviselője a romániai magyar közösségnek a magyar–magyar viszonyrendszerben. Az RMDSZ és sajtója már a magyar országgyűlési választások első fordulóját követően igyekezett bizonygatni, hogy csakis a szövetség lehet az egyetlen hiteles partner, hiszen parlamenti, sőt kormánytényező.