2010. május 21., 13:112010. május 21., 13:11
Egyéb, érdemi reakció nem született, leszámítva egyes kommentárokat, amelyek Budapest nacionalizmusát ostorozzák, de hát már megszokhattuk, hogy mindig vannak olyan erők, amelyeket egyrészt a helyzet ismeretének teljes hiánya, másrészt kóros elfogultság jellemez, mégis kötelességüknek érzik a sommás vélemény megfogalmazását.
A szlovák–magyar ellentét amúgy furcsa, hiszen igencsak egyoldalú: miközben a szlovák kormány kígyót-békát összehordva pocskondiázza Magyarországot, Budapesten sem az ügyvezető, sem a hamarosan hivatalba lépő kormány nem megy bele az üres szócséplésbe és személyeskedésbe. Fico ezzel tulajdonképpen most csak azt kapja vissza, amit ő művelt a nyelvtörvény elfogadásakor. (Nem mintha amúgy párhuzam lenne vonható: a nyelvtörvény fasisztoid, kirekesztő, jogkorlátozó jogszabály, míg a magyar állampolgárság biztosítása jogkiterjesztés, amely egyetlen szlováknak sem csorbítja semmilyen jogát). Nem csoda, hogy Pozsony magára maradt, és nem tudott még egy amolyan 21. századi kisantantot sem összekovácsolni, hiszen szinte mindegyik környező ország alkalmazza a kettős állampolgárságot, és igazából már Ukrajna sem ellenzi azt.
A többi utódállam inkább a trianoni diktátum aláírása napjának a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása miatt kaphatja fel a fejét. Pedig tény, hogy valamilyen módon végre meg kell próbálni feldolgozni a nemzet szétszakítását hozó kilencven évvel ezelőtti traumát. Ha nem hőbörgő revizionizmusról, hanem méltóságteljes emlékezésről, a nemzet összetartozásáról és nem más nemzetek gyalázásáról szól majd ez a nap, vélhetően a környező országok sem tiltakoznak. Legalábbis azok, amelyek nem eleve hisztérikus, zsigeri rosszindulattal viszonyulnak a magyar ügyekhez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok