Kiss Judit
Kevés olyan szelete van jelenleg a romániai mindennapi életnek, amit ne hatna át a járvány kapcsán, pontosabban a hatóságok inkompetens módon, következetlenül, összevissza hozott intézkedései miatt kialakult káosz.
Rostás Szabolcs
„És mi történik, ha valakit beidéznek a DNA-hoz, de nincs beoltva? Nem mehet, de elő se állíthatják” – kommentálta az új járványügyi rendelkezéseket a korábban a nagypolitikát is megjárt román futballmágnás, Gigi Becali.
Balogh Levente
A Dacian Cioloş fémjelezte kisebbségi kormány parlamenti leszavazásával véget ért a „Tegyünk úgy, mintha az egészségügyi és energiaár-válság közepette gyorsan új kormányt szeretnénk” című színjáték első felvonása.
Pataky István
Dacian Cioloș másodszor bizonyította be, hogy alkalmatlan a miniszterelnöki poszt betöltésére. Először kormányfőként sikerült ezt bemutatnia az országnak, miután a 2015-ben indult alig egy évig tartó „technokrata” ténykedése egy nagy semmit eredményezett.
Kiss Judit
Ha belegondolunk, irdatlanul nagy az az élelmiszer-mennyiség, amennyit egy romániai polgár a szemétbe dob egy év alatt: átlag 120 kilónyit. Durván számolva az egy személy által egy nap alatt a kukába dobott táplálékféle körülbelül fél kilogrammot jelent.
Makkay József
Sokszor leírtuk már, hogy a román állam nem tudja megvédeni saját állampolgárait. A koronavírus-járvány negyedik hullámának berobbanása még inkább rávilágít azokra a rendszerszintű problémákra, amelyek az állam normális működését akadályozzák.
Balogh Levente
Vélhetően kevés példa akad arra a világban, hogy egy politikust bosszúból, lejáratás céljával bízzanak meg kormányalakítással, de az eddigiek alapján úgy tűnik, Romániában most éppen ez a helyzet.
Pataky István
Több román elemző, publicista rémüldözve vette tudomásul azt a napokban közölt felmérést, melynek adatai szerint Romániában nőtt az Európai Unióval (EU) szemben kritikus állampolgárok aránya.
Kiss Judit
„Ha én ördög lennék, és megbízást kapnék egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék.”
Makkay József
Miközben az Európai Unió vezetőinek átgondolatlan zöldítési programja a kontinens számos országában az egekbe emelte az energiaárakat, Romániában nem csak ez okoz súlyos gondokat.
Pataky István
Nem Florin Cîțu és kormánya bukott meg kedden, hanem Klaus Iohannis. Az államfő volt az, aki helyzetbe hozta a volt pénzügyminisztert. Ő gondolta úgy, hogy ennek a szürke figurának kellene váltania Ludovic Orbant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén.
Kiss Judit
Függetlenül attól, hogy kormánybuktatás zajlik-e éppen, vagy sem, egymás torkának esnek-e a nagyközönség számára aligha érthető érdekek mentén a különböző pártok, irdatlan zűrzavar, fejetlenség uralkodik Romániában szinte minden területen.
Kiss Judit
Vicckategóriába illik immár, hogy Románia soha semmire nincsen felkészülve. Régóta hozzászoktunk, hogy amikor közeleg a hideg évszak, leesik a hó, csúszósak az utak, elhangzik az ominózus mondat: „a tél ismét felkészületlenül ért bennünket”
Pataky István
Florinnak hívnak – kétszer is így kezdte a közlendőjét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) botrányos kongresszusán tartott beszédében Cîțu. Hogy a viccesnek szánt bemutatkozások után mit mondott ez a fura figura, nem tudom, de nincs is jelentősége.
Rostás Szabolcs
Ahelyett, hogy némi megnyugvást hozna a zűrzavaros bukaresti belpolitikába, Florin Cîțu pajzsra emelése, a román liberális párt (PNL) élére történt megválasztása tovább bonyolítja a helyzetet, mélyítve a válságot.
Balogh Levente
Bár az ausztrálok közvetlenül Franciaország orrára csapták rá az ajtót a tekintélyes összegű tengeralattjáró-ügylet lemondásával, egész Európa felszisszent.
Pataky István
Európa nagy része kiszolgáltatott energiaügyben. A legnagyobb gázcsapnál Oroszország áll. Olyan hirtelen kialakuló válsághelyzetekben, mint amilyen a mostani, az önellátás, az energetikai függetlenség óriási gazdasági előnnyé válhat.
Kiss Judit
Bár visszás, ha belegondolunk, sajnos megszokott az a hatalmas aránytalanság, ami a romániai magyar gyerekek idegennyelv-tanulása terén tapasztalható.