Eddig több európai vezető is megfordult Kijevben, mindannyian büszkén és hangosan vezették fel az utat, kiemelték annak fő üzenetét, az ukránokkal való szolidaritást. Hogy ez Bukarest esetében nem így történt, annak inkább az lehet az oka, hogy Klaus Iohan­nis, a jelenlegi koalíciós kormány „keresztapja” az utolsó percben döntött a magasabb szintű látogatás mellett.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos visszafogott román politikát az utóbbi hetekben bírálatok érték, egyebek mellett azért is, mert a régóta tervezett kijevi látogatásra „csak” a szenátus, illetve a képviselőház elnökét küldték volna Bukarestből. Ciucă vizitjével Románia egy szimbolikus szintet lépett a „háborús” politikájában, amit hiba lenne túlértékelni. A román vezetés továbbra sem vállalta, hogy fegyvereket küld Ukrajnának, a hangsúly a humanitárius segítségen van. Iohannisék a jelek szerint maradnak az „óvatos duhaj” viszonyulásnál, amiben több tényező is szerepet játszik.

Románia az utóbbi negyed évszázadban olykor kifejezetten konfliktusos viszonyba bonyolódott Ukrajnával. Itt elég csak a fekete-tengeri Kígyó-sziget körüli többéves román–ukrán vitára gondolni, amely végül a hágai Nemzetközi Bíróságon zárult román sikerrel. A háború kitörése előtt ellentét volt az Ukrajnában – a Csernovici régióban, Kárpátalján, valamint Észak-Bukovinában – élő több mint négyszázezer román polgár oktatási jogainak csorbítása miatt is. Az sem mellékes Románia visszafogottabb hozzáállásában, hogy jelenleg az ország gázellátásának majdnem harminc százaléka Oroszországból érkezik. Aztán ott van a Moldovai Köztársaság, amely energetikai, de sok más szempontból is kiszolgáltatott Moszkvának, ráadásul lakosságának tekintélyes része orosz ajkú. Az utóbbi napokban történt ismeretlen hátterű robbantgatások Transznisztriában, Moldova szakadár régiójában, az ott állomásozó orosz hadsereg készenlétbe helyezése jól jelzi, mennyire törékeny a stabilitás a Románia által „testvérinek” tartott államban. Még egy ok, amiért Bukarest esetleges harciassága könnyen visszafelé sülhet el, annak egyik áldozata éppen a Moldovai Köztársaság lehet.

A román vezetés óvatossága a fenti érvek mentén érthető. Mégsem biztos, hogy ezek a fő mozgatórugók. A bukaresti diplomáciában hagyománya van a kamuflázsnak. Az észrevétlenségre játszás, az álcázás sok esetben kivárást jelent. Meddig megy el az Egyesült Államok? Milyen irányba mozdul a háborús helyzetben az Európai Unió tagállamainak többsége? Külpolitikai stratégia, távlatban gondolkodás helyett Bukarest arra is játszhat, hogy az idő és a nemzetközi erőviszonyok majd eldöntik, mi is a „helyes” irány Románia számára.