Hosszas tervezés. Izrael évekig készülődött az Irán elleni megelőző csapásra
Fotó: Agerpres/EPA
Izrael legalább hat légicsapást hajtott végre Irán elleni a „Felkelő oroszlán” elnevezésű művelet keretében péntekre virradóra – írja a The Economist. Az izraeli hadsereg (IDF) ugyanakkor pénteken délután befejezett egy támadássorozatot Irán föld-föld rakétarendszere ellen.
2025. június 13., 17:212025. június 13., 17:21
Az elkövetkező órákban és napokban további csapások várhatóak Izrael részéről. Az első csapás iráni idő szerint hajnali 3 óra 30 perc körül irányító és ellenőrző központokat, ballisztikus rakéták bázisait és légvédelmi ütegeket ért. Izrael azt állítja, hogy az iráni atomprogram létesítményeit találta el, és a közösségi médiában képek jelentek meg a Natanz melletti urándúsító üzemből felszálló füstről.
Oroszország aggodalmát fejezi ki, és elítéli az Izrael és Irán közötti konfliktus hirtelen eszkalációját – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken a sajtónak, az Iránra mért izraeli katonai csapást követően.
Izraeli források szerint a célpontok között voltak az iráni hadsereg, a légierő és az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) vezérkari főnökei, valamint a Kudsz expedíciós erő parancsnoka. Az iráni állami média szerint meghalt Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda vezetője, Irán legfőbb katonai tisztségviselője.
Egyes jelentések szerint Ali Samhani, Ali Khamenei, az iráni legfelsőbb vezető nemzetbiztonsági tanácsadója, aki az iráni atomprogramot felügyeli, megsebesült. Ez azt jelzi, hogy Izrael az iráni politikai vezetés egy részét is megsemmisítette, bár izraeli tisztségviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy a rendszerváltás nem célja a műveletnek.
Jelentések szerint
Izrael éveket töltött az Irán nukleáris és ballisztikus rakétaprogramja elleni művelet előkészítésével – mondta egy biztonsági tisztségviselő a The Times of Israel című lapnak. Így többek között drónbázist építettek ki Iránon belül, valamint precíziós fegyverrendszereket és kommandósokat juttattak be az országba. Az akciót az IDF és a Moszad hírszerző ügynökség szorosan együttműködve közösen tervelte ki.
A tisztségviselő szerint
Izrael péntekre virradóra támadást indított Irán ellen, az akció célpontjai az ország nukleáris programjának létesítményei, a ballisztikus rakéták és magas rangú katonai vezetők.
A drónokat az éjszaka folyamán aktiválták, és föld-föld rakétakilövőkre mértek csapást, amelyek Izraelt vették célba. Emellett fegyverrendszereket szállító járműveket csempésztek Iránba. Ezek a rendszerek kiiktatták Irán légvédelmét, és légi fölényt és cselekvési szabadságot az izraeli repülőgépek számára biztosítottak Irán felett.
Izrael azt állítja, hogy azért csapott le most, mert Irán átlépte a veszélyes nukleáris küszöböt. Egy izraeli tisztségviselő szerint a titkos hírszerzési adatok azt mutatják, hogy Irán gyors előrelépést tett a nukleáris fegyverek alkatrészeinek fejlesztése és gyártása terén, és
Csütörtökön a NAÜ vezetőtanácsa is kijelentette, hogy Irán megsértette atomsorompó-kötelezettségeit. Az izraeli hírszerzés úgy véli, hogy Irán az Egyesült Államokkal folyó tárgyalásokat késleltető mechanizmusként használta fel, miközben a militarizálás kritikus szakaszába lépett, bár erre nincs egyértelmű bizonyíték.
Az izraeli hadsereg (IDF) befejezett egy támadássorozatot Irán föld-föld rakétarendszere ellen – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője pénteken. Péntek délután a légierő vadászgépei pontos hírszerzési irányítás mellett hajtották végre a támadásokat Irán nagy hatótávolságú, Izraelt fenyegető rakétái ellen. Emellett Izrael felé elindított újabb iráni drónokat számoltak fel. „A légicsapások során megsemmisültek a többi között rakétakilövő állások tucatjai, föld-föld rakéták tárolóhelyei, valamint egyéb katonai létesítmények. Az egyik, célpontként szolgáló nyugati iráni helyszínen egy különleges indítórendszert alakítottak ki, amelyet konténerekbe rejtve helyeztek el” – közölte az IDF.
„A háború során (tavaly áprilisban és októberben) az iráni rezsim százszámra indított föld-föld rakétákat Izrael területére. Ezeknek a rakétáknak a megsemmisítése kulcsfontosságú feladat Izrael polgárainak védelme érdekében. Az iráni rakétaarzenálban több ezer kilométeres hatótávolságú rakéták is találhatók. Ezeket Irán kezében hagyni veszélyt jelent a térségre és az egész világra nézve” – emelte ki a katonai közlemény.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
1 hozzászólás